A nagykövet küldése, visszahívása a diplomáciai kapcsolatok egyik nagyon fontos eszköze. Ha két ország között vannak hivatalos diplomáciai kapcsolatok, akkor sokat elmond, hogy van-e ott nagykövet, vagy mondjuk egy szomszédos országba akkreditált nagykövet látja el a feladatokat. Például vannak országok, amelyeknek nincs budapesti nagykövete, hanem a bécsi követségük (amely az ott levő ENSZ-szervek miatt amúgy is elég nagy) dolgozik ide is. De olyan is van, főleg háború idején, hogy egy-egy helyben maradó nagykövetség (ilyen volt pl. a magyar Líbiában) dolgozik azoknak is, akik kivonták onnan a követségüket.
Ha van nagykövet, akkor a személye is üzenet. Pl. Izrael eldöntheti, hogy olyasvalakit küld ide, akinek zéró magyar kötődése van vagy olyat, aki kitűnően beszél magyarul és a másodunokatestvére itt Pesten rabbi. De ilyen üzenet pl. David Pressman budapestre küldése, az elődei rendszerint az aktuális elnök kampányának tehetős szponzorai voltak, akik üzleti karrierjük után egy kis formális elismerést kaptak, hogy kinevezték őket nagykövetnek egy bjútiful júrópien szitibe. Feladatuk a reprezentáció volt, a napi ügyeket a követség beosztottai intézték. Pressman a mostani egyik külügyminiszter jó embere, rendkívül tapasztalt, iskolázott, élvonalbeli diplomata. Már a személyének ideküldése is jelzi, hogy több várható, mint reprezentáció.
Sándor Fegyir ideküldése legalább ilyen erős üzenet. A magyar kormány összes szócsöve teli szájjal bömböli az orosz propagandát: legyen már tűzszünet. Ezt azért bömbölik, mert az oroszok nem kicsit vannak szarban, nagyjából a tavriai sztyeppén álló védvonaluk választja el őket attól, hogy az egész háborújuk úgy ahogy van, menjen a kukába. Ez a védvonal, ahogy mindenki várta is, elég erős, jól is védik, de valószínű hogy az ukránok záros határidőn belül áttörik. Akkor viszont szabad az út az Azovi-tenger partjára, egy patron a kercsi hídnak, és Krím-félszigetet izolálták. Nyilván tűzszünetet akarnak. A magyar kormány persze sunyiban benne van amiben muszáj, mehet Magyarországon keresztül fegyver és lőszer, viszont a felszínen megy a putyinizmus, meg persze a szankciók elleni “békepárti” ugatás.
Sándor Fegyir meg az ezzel ellentétes magyar érzelmek és cselekvések szimbóluma. A lövészárkos fényképe óta fel lett építve médiaszemélyiségnek, akin keresztül mostmár rendszeresen több tízmillió forintos szállítmányok jutnak az ukrán hadseregnek. Sikeresen közel hozta, megértette az ukránok (és más kárpátaljai nációk) ügyét magyarok ezreihez. Kinyilvánítottan ellentétes álláspontot képvisel, mint a hivatalos magyar kormányálláspont. Ráadásul az egyik harcoló fél aktív állományú katonája.
Az teljesen érthető, hogy a magyar kormány erre az üzenetre reagál. Azt nem teheti meg, hogy egyben elutasítja Fegyir személyét, hisz nincs miért. Nem háborús bűnös, kárpátaljai magyar, ráadásul egyetemi oktató, nem valami iskolázatlan tahó. Az ukránok, ha akarnának, küldhetnének valami véres szájú, mondjuk dnyiprói illetőségű ukrán nacionalistát. Netán ukrán zsidót mint Zelenszkij.
Innentől kezdve marad a késleltetés, amire van “hivatalos” ok is, a mostani kijevi magyar nagykövet kinevezését is késletették az ukránok. Esetleg lehet erre még egy hónapot ráhúzni, utána azonban nem nagyon maradnak kifogások.
Az érdekes kérdés az lesz, hogy meddig bírja a magyar kormány a nyomást, mert nyomás az lesz. A megfelelő fogadásokon az ukrán ügyvivővel mindenki hosszasan beszélget majd, a magyar féllel csak koccint. Esetleg a nagykövetek hirtelen majd nem érnek rá egy csomó programra, külföldön egymás mellé ültetik a magyar és az ukrán nagykövetet és így tovább. Esetleg a háttérben ennél direktebb is. Ez mind arra van, hogy Magyarország megkapja azt a pofont, hogy Fegyirrel kell vigyorogva parolázni, ahogy Pressman férjével és gyerekeivel is kell, ha tetszik, ha nem. Persze ügyes diplomáciával meg lehet az ilyesmit úszni, csak már késő. Meg egyébként se megy az ügyes diplomácia.
