Néhány héttel ezelőtt, az első igazán napsütéses szombat délutánon, amikor már volt pár kellemesen meleg óra, még csak fél négyig, aztán jött vissza a hideg, érvényesült a tér-idő-tömeg összefüggés. Vagyis az idő jó volt, a tömeg lement a térre.
Így tettem én is egy kedves ismerőssel, a Bálna előtt gondoltunk inni egy sört. A kiülős helyek tele, a lépcsőkön sűrű sorokban emberek, de még pont lett hely, persze lépcsőn. Nosza, odamegyek az egyik pulthoz, csak adnak két sört. Tíz perc után már kb. hetedmagammal állok ott, arra jön egy pincér, és így szól: kb. másfél óra múlva tudunk bármit adni. Nézünk rá, hogy drága testvérem, sört szeretnénk csak, abból a csapból, amitől épp másfél méterre lefékeztél. És amelyből 1200 forintért engedtek le egy korsó kommersz világos sört. Hát az se megy.
Semmi baj, bicikivel voltam, elmentem a közeli Sparba, vettem 2-2 üveg sört, összesen kb. ezerötszázért. Utána beszélgettünk. Ismerősöm egy tologatható kocsit vizionált, benne százötven doboz hideg sörrel, hogy miért nincs itt valaki, aki ilyet csinálna. Az én megoldásom az volt, hogy felmennék a rosszlányokra, és a közeli szolgáltatókat körbetelefonálnám, hogy jöjjön le csapolni, kifizetem dugás árban, ha megbírságolnak, hogy nincsenek papírjai (de most őszintén, mikor bírságolnak meg bárkit a Fidesz választási eredményvárójának helyszínén…) akkor is bőven jól kijövök, ha az 1200 forintos sörből még eladok 150 korsónyit…
De nem, bocsi, nekünk ez most nem éri meg.
Aztán húsvét vasárnap. Apám, kímélendő édesanyámat, kitalálja, hogy menjen étterembe a család, ne főzőcskézzen két napot.(töltött káposzta azért készült, mindenki nyugodjon meg) Kb. annyira rajong a spontán helyzetekért, mint én, egy héttel korábban odamennek, megebédelnek, egy hétre előre lefoglalják az asztalt.
Reggel telefon: le tudnánk-e adni most a rendelést, mert bejött egy rendezvény. A hely egyébként kb. azzal hirdeti magát, hogy a Kínai Kommunista Párt kongresszusát és a Mormon Tabernacle Choirt egyszerre meg tudja etetni, mindezt wellnesselés mellett. Már ez intő jel volt, hogy nem kéne odamenni.
Helyben kiderült, hogy beesett még egy nagy foglalás, a pincér kb azzal a mosollyal fogadott minket, mint a nagy fehér óceánjáró kapitánya, mikor bejelenti, hogy “kisebb trópusi ciklon” közeledik, de tényleg semmi ok az aggodalomra. Fél óra alatt sikerült húslevest felszolgálni, majd két órán át…semmi. Ekkor megjelent szegény pincér, hogy most már csak egy fél óra és tényleg hozzák. Na ezen a ponton fogyott el a cérna, végül egyébként kiváló lett a hangulat, amikor családilag, kiöltözve átvonultunk a Burger Kingbe, ahol a sógorom és az unokaöcsém telefonján rendeltünk, utóbbi ettől az appban Kiemelt Választófejedelem fokozatot ért el, és legközelebb a csaja előtt egy ingyen sült krumplival villanthat.
Amikor bő húsz éve pesti diák lettem, nem lehetett rendes kávét és csapolt sört kapni. Azóta ezen a területen győzött a kapitalizmus. A kávé- és sörmultik zárt láncolatai miatt a stabil minőség mára főszabállyá vált. Olyannyira, hogy ma már van idő és energia nyafogni a kommersz sörön és kávén. Pedig óriási vívmány, hogy ahol XY márka cégére kint van, tudhatjuk, hogy legalább rossz nem lesz, amit adnak.
Ugyanakkor amit nem gonosz multik csinálnak, az egyre rosszabb. Egy ünnepen, amikor befut a második nagy foglalás is, nem az van, hogy a föld alól is kerítenek még 1-2 embert segíteni a konyhára, vagy csinálnak valami amuse bouche-t, vagy kedvezményt adnak bizonyos gyorsan elkészíthető ételekre, reggel öttől kiklopfolnak három kataszteri hold húst vagy akármi.
Aki el tud adni még 150 korsó sört, nem adja el, mert nincs embere eladni. Húsz-harminc éve mindenki, aki jár külföldön, megtanulja, hogy az áru olcsó, mert annak szállítása optimalizált és tömeges, a piac láthatatlan keze elrendezi a dolgokat. A szolgáltatás viszont drága, mert ott embert kell megfizetni, ezért ahol csak lehet, kerülik is az ilyesmit. De a vendéglátásban meg pont fizetni kéne. Mi viszont nem fizetjük ki.
De van itt más is. A vendéglátás sokak romantikus álmaiban szerepel, hogy majd nyitnak kocsmát, vagy kézműves kávézót-sütizőt. Aztán persze kiderül, hogy véresen komoly, kőkemény melóról van szó, amely ráadásul nagyrészt kemény fizikai igénybevételt is jelent. De a lényege még csak nem is ez. A lényeg az a belső igény, hogy akarjon a vendégnek jót adni. Hogy róla ne mondják azt, hogy odament valaki, és nem adott neki enni.
Ez pedig szaktudást igényel, méghozzá az iskolában nagyon nehezen tanulható fajtából. Olyan dolgokat kell tudni hozzá, hogy csinálni ünnepi menüt, olyan ételekből, amelyekkel elő lehet készülni, tudni a korábbi évekből, hogy miből fognak sokat és keveset rendelni, hogyan kell kezelni a konyha elúszását, de főleg megelőzni azt…
Ez a polgári ország nagy előnye a nem polgárival szemben. Az az üzlet, amelyik nem él jogi és gazdasági bizonytalanságban, évek alatt beletanul. Túl lesz pár egycsillagos értékelésen, de ha kibír talpon 2-3 szezont, már nem fogja elrontani.
Nálunk viszont – nemcsak a vendéglátásban – minden a normális üzletvitel ellen hat. A vendéglátás indikátor, ahol a leghamarabb meglátszanak ezek a folyamatok. De akinek szarul burkolják le a lakását, akinek nem tudják megjavítani az autóját, akinek elhagyja a posta a levelét, mind ugyanazt látja: a lábon kihordott államcsődöt, amelynek két eleme van: üzlettel ellenséges környezet és az ebből fakadó “jóvanazúgy” szemlélet.
Aztán persze megy a hörgés a multi ellen, hogy “kirabolja” a magyar vállalkozót. Frászt. Csak jobban csinálja.
(P.S. Amennyiben értékeled a Diétás Magyar Múzsa munkásságát, az alábbi linken ezt anyagilag is megteheted. 👇)
https://www.patreon.com/dmmuzsa
