A demokráciával kapcsolatos leggyakoribb tévhit, hogy az valamiféle nemes, átlátható, fair play versengést hoz el. Nem. A politika a demokráciában is mocskos játszma, árulások, hátbaszúrások sorozata. Fontos azonban, hogy egy kemény és néha alattomos meccset az ember kedvtelve néz, a nevetséges kurvulástól viszont undorodik.
A NER számtalan bűnei közt a súlyosabbak közé tartozik, hogy a magyar demokrácia maradékát úgy számolja fel, hogy közben nevetségessé teszi. Ennek a napokban két tünete is szembejött velem.
Az egyik az egyfordulós, kampánytámogatott kispártos rendszer. A demokrácia fontos ismérve, hogy a választásokon bármilyen hülye elindulhat, de a működő demokráciák választási rendszerében legalább egy, de inkább több hatásos szűrő működik. Ezek a szűrők arra hivatottak, hogy a választás egy bizonyos fázison túl már a plauzibilisen kormány- és ellenzékképes pártok küzdelméről szóljon. Ez a szűrő gondoskodik arról, hogy még a viccpártnak is (mint pl. nálunk a Kétfarkú Kutyák) valamennyire “meg kell komolyodni” ha tényleg részt akar venni a politikában. Meg kell tudni ugrani legalább azt a szintet, hogy legyen egy iroda, benne egy telefonnal, egy laptoppal és nyomtatóval, hozzá egy-két ember, aki felveszi a telefont, ha úgy döntenek, hogy elosztogatják a kampánytámogatást, akkor is legalább azt normálisan lekönyveljék, ilyenek. Ennek a végén az jön ki, hogy ők akármennyire is viccpárt, de párt.
Ez a szűrő tud “túl jó” lenni, amikor olyan feltételeket szab meg, ami távol tart mindenkit a komoly szándékú választási indulástól is, ha nem a politikai elit tagjai.
1990-2014 között a szűrő nálunk a 750 ajánlószelvény, az 5% küszöb, a kétfordulós rendszer és a listaállítási követelmények voltak. A 750 szelvény (emlékeztetőül: mindenkinek egy volt, tehát nem tudott akárkinek aláírni) azt kényszerítette ki, hogy egyéni képviselőként csak olyan férjen fel a szavazólapra, akinek van elegendő erőforrása (ideje, pénze, embere) “lekopogni” a kerületeket. 750 érvényes szelvényhez legalább 1000 szelvényt kellett begyűjteni, hogy a hülyéket és a trollokat kidobálva is legyen elég nettó érvényes. 1000 érvényes szelvényhez 3-4000 emberhez kellett odamenni. A bejutási és listaállítási kritérium pedig arra volt, hogy parlamenti pártként csak olyan szervezet létezzen, amelyik legalább tucatnyi helyen képes ezt a cédulagyűjtést eredményesen megcsinálni.
Persze ez a rendszer se volt a földi mennyország, csak akkor a nagypártok hackelték a rendszert. Ha az MSZP vagy a Fidesz összegyűjtötte a 750-et egy kerületben (ezt a törzstagok simán a gyűjtés első napján megtették, még két dolgot csináltak. Egyrészt gyűjtöttek tovább (aki nekik adta, már nem adja másnak) másrészt a megbízható törzsszavazóktól biankó cédulákat gyűjtöttek be. Ennek az volt az értelme, hogy ha a “natúr” elérésből megvolt nekik a 750, a biankó cédulákból rá lehetett indítani az ellenfélre egy zavaró jelöltet. A pletykák arról szólnak, hogy többek között Fidesz-LMP és MSZP-MDF deal is volt. Én ezt, mint akkoriban a politikától százmérföldnyi távolságra létező egyén, aki soha nem látott igazi kopogtatócédulát a sajátján kívül, természetesen nem hiszem el. Fúj.
Na ezt a rendszert verte szét a többes ajánlás, amikor boldog-boldogtalan annyi pártnak írt alá, amennyinek csak akart. Jöttek a 4-5 ajánlóívvel mászkáló alakok és a kamupártok. Ez önmagában nem lenne baj, mert a kamupártokat a kétfordulós rendszer eleve komolytalanná tette, hiszen hiába vett el 2-3% szavazatot valamelyik jelölttől a hasonlóan hangzó kamupárt, a második fordulóra letisztultak a viszonyok. Ráadásul ha egy-egy helyen kamupárt is jutott volna a második fordulóba (bár önmagában már ez azt jelenti, hogy nem “kamu” a jelölt, ha a pártja esetleg az is volna) akkor is, listán esélytelenek vagyis frakciójuk nem lesz, mert ahhoz még vagy 8-10 körzetben kell ugyanezt elérni.
A Fidesz közismerten az új, ajánlóíves-egyfordulós rendszerbe még beleszórt néhány milliárd forintot is, hogy a szavazólap a végén tucatnyi pártot tartalmazzon, amely tucatnyiból 2-3 kivétellel köztörvényes bűnözők gittegyletei szerepeltek, amelyeket kizárólag a kampánytámogatás kiszedésére hoztak létre. Persze utóbb lesújtott a törvény pörölye, rendszerint vagyontalan balekokra, akiknek a nevén azóta is inkasszó van, a pénzből pedig ügyeskedő stricik köszönik szépen vettek új BMW-t.
A 2022-es választásokra ez annyiban látszik módosulni, hogy előkerült az állítólag mindenféle ezoterikus tanokban hívő Gattyán György, aki igyekszik nagyon úgy csinálni, mintha nem abból lett volna milliárdos, hogy a világ összes perverze az ő rendszerén keresztül nézi, ahogy szegény kelet-európai nők bármit feldugnak maguknak, ami a kedves júzernek eszébe jut. Hirdetéssel keres jelöltet. Hirdetéssel. Erre a sok (jelzőt töröltem) elemző nem azt elemzi, hogy erről legutóbb Rejtő Jenő emlékezett, amikor Mr. Theo világhírű akart lenni, hanem hogy milyen esélyei vannak. Hagyjuk már, a pasas pártalapítási szándéka annyira őszinte, mint a performerek orgazmusai a webkamerák előtt.
A másik csoda a kampányköltés. Azt már megszoktuk, hogy a Párt és a Kormány az ugyanaz, és hogy a legmeredekebb baromságok bejelentésére tucatnyi buzgómócsingot tartanak fenn, Zoknihuszártól Budai Gyulán át Novák Katalinig. Azt is megszoktuk, hogy a kormánymédiát már tényleg csak ott nézi-hallgatja bárki, ahol tényleg nincs más. A megyei napilapok példányszámának zuhanása jelzi, hogy már ott se feltétlenül. Az embereknek se pénze, se igénye nincs arra, hogy leírva is azt lássa, amit bemondott a Kossuth rádió, a tévéhíradó, megírta az országos újság, bemondta a munkahelyen egész nap szóló oldies station, ki van rakva óriásplakátra. Szegény-szegény propagandamédiát sújtja az, hogy nincs vasfüggöny és kommunikációs monopólium, van viszont tiktok, insta, tumbler, facebook és hasonlók.
Az öregedés borzasztó dolog, így az ember kénytelen elfogadni, hogy a facebook immár véneknek való vidék, a kúl és új dolgok máshol történnek. Én a DMM statisztikáit nézegetve látom hogy 1990 után született olvasónk elvétve van, 1995 után született meg hibahatár alatt. Mégis azt látom, hogy a legjobb ötlet a választópolgárok megszólítására az, hogy egy csomó, a harmincas évei elején járó alak próbálja eljátszani, hogy ő fiatal (kiemelkedett ezek közül Jeszy, újabban Fütyip) és a szocialista ifjúsági műsorok modorában lazáskodik.
Ezen amúgy kiválóan lehet röhögni, mert kevés ennyire görcsös erőlködés látható a médiában. Idegesítő viszont hogy azért 48 millió, amit például a Déri Stefi nevű versenyzőre költenek, egy kicsit talán túlzás.
Azért túlzás, mert megmutatja, hogy mekkora amatőrök ezek. Komolyan, kevésbé idegesítene, ha valami végtelenül profi dologra költenének. Elmondom hogy értem. A Diétás Magyar Múzsának több követője van, mint Déri Stefinek, egy fillér költés nélkül. Én tudom, hogy full amatőr vagyok, posztok időzítésével, a tartalom megfelelő variálásával, egy-egy jó stock vagy saját fotó alkalmazásával, tagek és hashtagek alkalmazásával, egy-egy véleménnyilvánítós-szavazós poszt kirakásával, meg minimális bulvár hozzáadásával még lehetne 10-20.000 követőm, hát még ha rádobnék mondjuk havi százezret arra, hogy a statisztikák körültekintő elemzése után fizetett elérésem legyen olyan felhasználói csoportokban, ahol van esély rá, hogy leszüretelhetek 50-100 lájkot. Nyilván ehhez kéne egy ember aki ezzel foglalkozik, kapjon ő is havonta egy százast. Most járunk évi két és fél milliónál. Oké, tegyük fel, hogy Déri Stefinek annyi esze van, mint amennyi a videóiból látszik, és kell valaki aki szövegeket ír neki. Fizessük meg rendesen, kapjon havi 3 kilót csak ezért az egy influenszerért. Évi bő hétmillánál járunk. Ha még szerkesztőt, fotóst, mindent dobunk rá, évi tíz.
Ehhez képest beleborítanak ötvenet arra, hogy szarral floodolják a facebookot. Amit a “fiatalság” eleve nem követ. A felhasználók jelentős része egy idő után megunja, hogy a Facebook, ez a tányér bablevesért bármire hajlandó izé a hatodik letiltás ellenére is felodbja az újabb csodás videót (ötvenmillia, az ötvenmilla) és előtt-utóbb inkább telepít valami plugint ami megszabadítja Stefitől, Danitól, Trombitól és a többitől.
Magyarul ez teljesen biztosan kidobott pénz. A kutya nem nézi, az egyetlen megjegyezni való dolog, hogy influenszerenként 50-100 milliót odaadnak Cukinak, “magánszemélyek adományaiból”. Majd figyeljük meg MZP kampányára milyen ütemben fog rászállni a szintén bablevesről üzemelő ÁSZ és minden fillért számonkérni, miközben Stefi semmire költött 48 millióján már vállat se vonunk.
Csak a vége az, hogy az egész választási kampány, küzdelem nevetségessé válik. Ahogy a bevezetőben is írtam, ez jobb esetben egy olyasmi küzdelem lenne, ahol vannak nevetséges fordulatok, genyó árulások és hasonlók. De közben végig éreznénk, hogy akármennyire amatőr szereplők vannak benne, akármennyire kínosak néha, az egésznek van jelentősége, tétje. A kamupártok és a megafonos bohóckodás legnagyobb kártétele az, hogy elmossák a határt azok között, akik valóban néha hülyét csinálnak magukból, de próbálnak ebből az egészből kihozni valamit és azok között, akiknek az a munkája, hogy hülyeségeket beszéljenek a kamerába, nagyon sok pénzt zsebre tegyenek majd hazamenjenek.
A másik nevetségessé tétele persze teljesen elfogadott eszköz. A politikusnak meg szép feladat, hogy igyekezzen nem nevetségesnek tűnni. A kamupártok és az influenszerek azt a célt szolgálják, hogy létrejöjjön egyfajta pszeudo-színtere a politikának, ahol vannak pártnak és politikusnak tűnő szereplők és vannak elemzőnek tűnő kommentátorok. Az a cél, hogy az ellenzéki politikusokat ezen a szinten tartsák, hogy ezekkel kelljen küzdeniük. Persze ez egyre kisebb hatásfokkal sikerül, ezért megy egyre több pénz bele. Az én pénzem, a te pénzed. Na ez idegesít igazán, hogy nemcsak genyók, hanem drága és ahhoz képest végtelenül genyók a tőlem ellopott pénzből.
