Az itthoni fejlemények mellett nem írtunk arról, hogy Kínában lezajlott a pártkongresszus. A világsajtót bejárták a képek, amikor Hu Csint-taót kivezetik a teremből. Mint mindennek a kínai politikában, ennek is végtelenül bonyolult szimbolikája van. Hu 2012-ig vezette Kínát.
A politikai generációváltásnak Kínában bonyolult koreográfiája van, amely nagyon egyszerűen úgy írható le, hogy a főnök két ciklust vezet, majd jön az utód. Az utód rendszerint még az előző főnök alatt meghatározó pozíciókat tölt be, mindenféle bizottságok élén, amelyek informálisan jelzik, hogy ő a “trónörökös”. Amikor két ciklus után a főnök leköszön, még nagyon sokáig megőrzi a befolyását. Olyan is van, mint a most kikísért Hu Csin-taó esetében, hogy az ő “trónörökkösé emelését” még az a Teng Hsziao-ping segítette, aki akkoriban már rég nem volt főnök, mert az országot és a pártot Csiang Cö-min vezette.
Amikor tehát kikísérik Hut, az több dolgot is jelent. Az egyik, hogy a Teng Hsziao-ping érának végleg vége. Még a mostani kongresszus előtt parkolópályára tették Wen Csia-paót, aki Hu Csin-tao mögött volt második ember, és nagy gazdasági reformer. Elhallgattatásuk tehát jelzi, hogy Xi nem ért egyet a még inkább piacosító politikával. Ennek nem szokott jó vége lenni…
A másik üzenet pedig az, hogy Xi szakít a generációváltás szokásával, harmadik ciklusra is marad. Egyelőre legalábbis biztosan megszakad az a folyamat, amikor a jövendő vezető mindenféle bizottságok élén elkezdheti szépen lassan összerakni a csapatát, hogy onnan majd kormányképesen lépjen elő.
Ezek most az eddigi rendszer szétverésével elveszítik a jelentőségüket, és jön az olyan vezetés, ahol nem lesz ilyen kialakult rendje az előmenetelnek, nem mandarinok helyeződnek egyik pozícióból a másikba, hogy aztán valamelyik főmandarin legyen.
Xi személyében – kívülről legalábbis úgy tűnik – jön egy császár. Hogy mennyire lesz sikeres, azt nem tudni. Mindenesetre Ukrajnában (és itthon…) láthatjuk, hogy egy-egy leválthatatlan vezető milyen károkat tud okozni.
