Mindebből most nem az az érdekes, hogy Gyurcsány Ferenc épp milyen facebookos mémeket terjeszt, hanem az, hogy Orbán cselekedeteit valóban nehéz politikai nyilatkozatokból és cselekvésekből egyáltalán követni. Megjósolni? Inkább a lottószámok.

Mit tehet meg Orbán?

Ami viszont támpontot ad, az az hogy Orbán mozgástere, mint már annyiszor írtuk, elég korlátozott, így a gazdaságpolitikájának nagyjából muszáj egy irányba mennie. Mostanában nincs helye az olyan trükköknek, mint amilyen Veres János húzása volt azzal, hogy előbb belengette a házipénztáradót, aztán mikor már mindenki rettegett, akkor bedobta, hogy egyszeri 10% lefizetése mellett ki lehet venni a házipénztárakat. Hogy mennyi pénz mosódott akkor országosan tisztára, azt mindenkinek a fantáziájára bízom, mindenesetre biztos jót tett az állam folyó fizetési mérlegének a dolog.

Orbánnál, legalábbis az utóbbi időben, ilyen invenciózus húzások nincsenek. Igaz, Varga Mihály nem az a típus, Matolcsy György pedig nem az a kaliber, mint Veres János. Orbán gazdaságpolitikájára sajátos kettősség jellemző, egyrészt a hozzá hű slepp kitömése, másrészt viszont egyfajta liberalizáció, sőt tán a libertariánus jelzőt sem kell tőle megtagadni.

A magyar gazdasági-pénzügyi honlapok cikkeiből és a kkv-szektoros ismerősök beszámolóiból, és nem utolsó sorban a saját bizniszemből valami olyasmi rajzolódik ki, hogy Magyarországon egy bizonyos szempontból vállalkozásbarát politika van. Az adók nem túl magasak, és sokan reménykednek további, elsősorban szerkezeti javulásban (a foglalkoztatáshoz kötődő terhek további enyhítésében) és abban, hogy a kormány egyébként nagyrészt egy bizonyos üzletméret alatt hagy mindenkit dolgozni. Bizonyos üzletméret fölött pedig mindent kontrollál, viszont bizonyos szektorokban úgy adja át a kontrollt multiknak, hogy azok még az ágazati jogszabályokat (sőt a 2012-es munka törvénykönyvét) is maguknak írhatják meg.

A dolog árnyoldala természetesen az, hogy az ország versenyképessége csökken, hiszen csökkenő adók mellett nem lehet megfelelően oktatásra, egészségügyre és hasonlókra költeni. Ez hosszú távon a nyomor terjedéséhez vezet, hiszen megfelelő oktatás hiányában nincs vertikális mobilitás a társadalomban, vagyis aki nem születik olyan családba, ahol üzletet tud átvenni, vagy szakmába tud beletanulni, azt valamelyik multi fogja felszippantani, mint olcsó munkaerőt, és életét a marxi értelemben vett proletárként fogja leélni. Vagy ha a környéken nincs multi, akkor 8 gyereket hátrahagyva, 45 évesen elpatkolt az alkohol és a herbál együttes “élvezetétől”.

A chilei példa

Ez a modell egyébként máshol volt már, Augusto Pinochet csinálta meg Chilében. Ő is a baloldali és nem túl sikeres kormányt elsöpörve jutott hatalomra, csak ő nem egy választási lavinán szörfölve (micsoda képzavar) hanem puccsal. Ő is rájött, hogy az országa erőforrásait pénzre kell váltani, és ő sem foglalkozott a nyomorral. Gazdasági sikerei (melyeknek árnyoldalai bőségesek) sokak szemében a friedman-i liberális közgazdaságtan sikerei. De, modellje hosszú távon fenntarthatatlan volt. Igaz, hogy számos piszkos munkát elvégzett, amelyeket az utána jövő konzervatív és szocdem kormányoknak már nem kellett. Óriási munka volt viszont a demokrácia megszilárdítása és a nyomor enyhítése.

Orbán gazdaságpolitikájában én tehát látok egy ilyen pinocheti párhuzamot, amennyiben a szegény, de jó helyen levő országával próbál bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe, ekörben hallgat tanácsadóira, és próbál a nemzetközi tőke kedvében járni, akármit is mond az ellenkezőjéről.

Ne hallgassuk el, hogy ennek a modellnek van ám rossz kifutása is.

Szintén Dél-Amerikában járva intő példa Argentína esete. Az ottani korrupt diktátorok is összeszűrték a levet a multikkal, és ott is megnyitották a piacot, és ott is engedték őket törvényt írni. Az eredmény? Sorozatos válságok, időnként elszabaduló infláció, bankfiókokat felgyújtó tüntetők. És ami ennél is fontosabb, természetvédelmi katasztrófa, amely attól van, hogy az összes pampát génmanipulált szójabab termelésére használják fel, a legelemibb nemhogy természetvédelmi, de mezőgazdasági elveket sem betartva. Néhány hónapja egy folyó is kiszáradt és új mederbe vágta magát a természetes növényzet kiirtását követő talajerózió miatt. Mindennek a tetejébe még megjelent Kína is, a maga jelentős vesztegetési potenciáljával, garantálva, hogy Argentína középtávon maradjon egy szerencsétlen gyarmat, nulla mozgásterű kormánnyal, iszonyatos ámokfutást rendező multikkal. Aztán majd vagy kilábalnak, vagy nem.

Pinochet modellje tehát attól is sikeres, hogy Pinochet idejében megbukott, alighanem nagyjából pont akkor, amikor a gazdasági liberalizáció miatt megerősödő rétegeknek már útban volt, otthon és külföldön egyaránt, ráadásul bizonyos problémák megoldásában nem volt partner. Ilyen is van a történelemben, a felvilágosult abszolutizmus pályaíve ez, melyet véres vagy kevésbé véres polgári forradalom szokott lezárni (ez ma már a második marxista utalásom, kéne innom még egy kávét).

Vékony tehát a vonal a felvilágosult abszolutizmust csináló, a hatalma finanszírozása érdekében piaci liberalizációba kezdő diktátorok, és a kilóra megvett, az országukat ebek harmincadjára juttató despoták között. Orbán Viktor ezen a vonalon egyensúlyozik.

A számok és a terv

Ez az egész eszmefuttatás erről a cikkről jutott eszembe. Jól látszik belőle, hogy Orbán további növekedésre számít a quantitative easing (a világ nagy jegybankjainak pénzszórási programja) befejeződése ellenére is. Nyilván úgy gondolja, hogy itt, Európa mértani közepén fejleszteni kell akkor is, ha Kína akar itt befolyást növelni, akkor is, ha marad a német dominancia és akkor is, ha a macronista erősebb unió épül ki, hiszen átugrani nem lehet minket a görög-bolgár megerősített védvonal felé menet.

Egy kétely marad, mégpedig az a kimenetel, amikor Putyin nyer. Bizonyos jelek (például az, amikor egy ukrajnai vándorcigány-lincselésből, hirtelen “kárpátaljai magyar romák bántalmazása” lesz) arra utalnak, hogy erre is számolnak Viktor környezetében.

A cikkbeli táblázatban lefektetett számok viszont nem arról beszélnek, hogy Orbánék a “putyinista” végkifejletben bíznának, legalábbis nem azt tartják a legvalószínűbbnek.

A pinochet-es párhuzamhoz ajánlom figyelmébe a kedves olvasóknak, hogy a jövedelemadók között milyen magas, és egyre emelkedő értékkel terveznek a KATÁ-val, és számolnak, szintén elég magas bevételként, az EVÁ-val is, noha pont az EVÁ-ról ellenkező tartalmú hírek jöttek ki. Az ÁFA és az SZJA aránya, és a növekedési projekció szintén a párhuzamot erősíti. Vagyis Orbán alapvetően egy szűk, de nagyjából békén hagyott, elsősorban a szolgáltató szektorban tevékenykedő vállalkozói réteggel és sok alkalmazottal számol továbbra is.

Ami már viszont nem a mindenféle párhuzamokról szól, az az EU-s bevételek tervezése.

Ebben az látszik, hogy Orbánék betervezték az új EU-s ciklus csökkenő bevételeit, amelyet a déli EU-tagállamok megsegítése és a közös határvédelem fog okozni. Viszont jól láthatóan nem számolnak olyan töréssel (tehát pl. EU büntetéssel vagy az EU megrogyásával) amely ennek a bevételnek a rendkívüli csökkenéséhez vezetne.

A vésztartalék ott van beépítve, hogy növelni akarják a tartalékokat, de ez a tartalékképzés sem olyan mérvű, amely “háborús” körülményekre utalna.

Persze, ehhez az egészhez hozzá kell tenni, hogy az ilyen táblázatokra találták ki a “kincstári optimizmus” szókapcsolatot. Egyáltalán nem biztos, hogy ez a folyamatos növekedés bekövetkezik, hiszen a világon mindenki közelgő recesszióról beszél és Matolcsy szájából azért itt is elhangoznak ilyen hangok. De, és ez már kicsit kremlinológia, a két gazdaságpolitikai beszélő fej közül, a fantaszta beszél recesszióról, a komolyan vett pedig a táblázatról.

Politikailag ebből az egészből az az érdekes, hogy ha Orbán kezét figyeljük, ahogy ő azt maga is javasolta, akkor azt láthatjuk, hogy Gyurcsánynak tulajdonképpen igaza van, vagyis Orbán nem arra játszik, amit beszél. A táblázat szerinti számok egy működő EU esetén igazak, és különösen az új EU költségvetéssel kapcsolatos tervszámokból arra lehet következtetni, hogy Orbán fel van készülve arra, hogy ránk hátrányos alkus (vagy diktátum…) fog születni a közeljövőben.

Ez persze nincsen kőbe vésve, hiszen ezer dolog foroghatja ki magát váratlanul, hiszen a napokban például kb annyian fogadnak Merkel bukására, mint Merkel maradására, dúl az EU-USA-Kína gazdasági szkanderezés, jön az EU-csúcs, tehát politikailag képlékeny elég sok minden.

A számok viszont azt mutatják, hogy Orbán a helyzet megnyugtató rendezésében érdekelt. Ez pedig számos dologban (menekültes, sorosozós idióta jogszabályok, EU ügyészség és hasonlók) azt jelenthetik hogy vissza kell vonulnia. Azt meg arcvesztés nélkül elég nehéz lesz megtennie. Majd meglátjuk. Egy bizonyos. Pinochetet azért tűrték el olyan sokáig és azért nem kellett kenyéren és vízen, egy pincebörtönben megrohadnia, mert minden nyomorjelenség ellenére a gazdaság nagyjából jó irányba ment. Magyarországon, kicsit hunyorítva, de lehet azt mondani, hogy a gazdaság nagyjából jó irányba megy. Nem meglepő, hogy Orbán szeretné, ha a jövőben is így maradna.

(ha érdekelnek korábbi, latin-amerikai témájú cikkek, akkor olvasd el a Venezueláról és Panamáról írt két parádés tanulmányt Panamajack-től, szintén tele vannak magyar párhuzamokkal!)