Ide is ezért érkezett, és ezért várta őt oly feszülten a Novocserkasszki Villamosmozdonygyár vezérigazgatója. A vezérigazgató szintén jó elvtárs volt, az érett brezsnyevcsina tipikus alakja. Ellenfeleit az utóbbi húsz évben kinyírta, áthelyeztette. A nagyfia már főmérnök volt a gyárban (mint egykor az apja) a kisebbik fiát, aki alezredes volt a légierőben, nemrég vették fel a Frunze akadémiára, egyenes útként a tábornoki csillagokhoz.
Hanem a gyár, a gyár az nem hozta a számokat. Több és jobb mozdonyt írtak elő, mint amennyit az egyébként szovjet viszonylatban kiváló üzem gyártani tudott. A mozdonygyári munkások élcsapat volt, a szovjet mozdonyok vagonok tízezreit, tonnák millióit vitték naponta megbízhatóan. Ám a kurva amerikaiak egyre nagyobb tempót diktáltak, és mióta valami pétervári nyalonc beadta a fejnél, hogy a tirisztoros mozdony annyival jobb, parancsba kapták, hogy gyártsanak tirisztoros mozdonyt. Volt ilyen kísérleti modelljük, de messze a sorozatgyártástól. Hova siessünk, a németeket se a jobb, hanem a több tankkal vertük meg – gondolta az egykori harckocsizó. Rövid elvtársi kézfogás után beültek a vezérigazgatói Csajkába a moszkvai elvtárssal és a gyár felé indultak.
Handó Tünde csinosban lépkedett a Szalay utcában. Épp a Miniszterelnök Úrtól jött, így természetes volt a halványlila kendő és az almazöld bross, amely kiválóan harmonizált mézszőkére melírozott hajával. Beszámolt a bírósági reformokról, arról, hogy hamarosan minden bíróságon rendeletben fogja szabályozni a sorkiemelő filcek helyes színkódjainak használatát és az irodai napokon viselhető váltócipők fazonját.
De ma nagyobb dologról volt szó: elektronikus lesz minden!
Bizony, hiszen az ájpedek után (amely az OBH-ban mindenkinek volt, legalábbis aki nem akarta a szadeszes áskálódó maradvány látszatát kelteni, annak biztosan) itt az ideje, hogy mindenki, mindent elektronikusan csináljon! Handó nem tudta egész pontosan, hogy ez mit jelent, hiszen például fogalma se volt arról, hogy milyen lehet egy szembesítés egy büntetőügyben, de úgy volt vele, hogy akármi is az, biztosan meg lehet elektronikusan is csinálni.
Különbenis, a Miniszterelnök Úr eltökéltnek látszott, ha a buzeráns észteknek megy az elektronikus izé, akkor Magyarország kétszer olyan elektronikus lesz. Németh Szilárd és Kósa Lajos be is terjesztett egy módosítót, hogy 220 voltról 440-re emeljék a lakossági feszültséget, ezt végül szerencsére Habonnyal sikerült leszerelni, mondván, hogy van pont elég feszültség a lakosságban, majd ő eldönti, hogy mennyivel növeli.
De a lényeg, hogy Tünde tudta: itt a pillanat, amikor a magyar bíróságok a Világ Legelektronikusabb Bíróságaivá válhatnak. Mosolyogva lépett be az egykori OIT épületébe, ahol a portások már ebből rosszat sejtettek. Holnap – mondta az egyik. Á, csak holnapután – felelt a másik. Újabban fogadtak, hogy mikor hozza a következő bíró a lemondó levelet.
Gromiko felvont szemöldökkel hallgatta a vezérigazgató beszámolóját. Sötét vidéki gazember – gondolta, de sajnos be kellett látnia: igazat beszél. Az idióta tirisztoros technológia miatt a hagyományosat se tudják kellő mennyiségben gyártani. Züllés van, elégedetlenség. Alkoholizmus. Reakciós gondolatok. Basszameg, ez itt mégiscsak Novocserkasszk, nem lövethetünk közéjük megint – ötlött fel benne 1962 sajnálatos nyara.
Na jó, evvel nem megyünk semmire, csapott az asztalra. A főmérnök elvtárs a tripla mozdonyok középső szekcióiból kitervezi a féket és az egyik áramszedőt -adta parancsba. Mindenki elsápadt. Fékezetlen mozdony? Bolond ez?
De nem volt bolond. A vagonokon van fék? Van. A másik két mozdonyszekción van fék? Van. Na. Ne finnyáskodjanak az elvtársak, azokat az ajtókat is elég lesz három pánt helyett kettővel feltenni. Délutárnra elkészült egy fele annyi alkatrészből álló, negyedannyi élettartamú típus terve. A vezérigazgató sírva könyörgött, hogy a légfék szelepét ne rakja ki az elvtárs a mozdonyból, majd összeszedte magát és emelt fővel közölte, hogy inkább gulágon döglik meg, de a főlégtartály is marad. Ez végül hatott, estére megvolt a kompromisszumos típus. A mozdonyvezetők rémálma lesz – gondolta a vezérigazgató de aztán arra gondolt, hogy már csak két éve van a nyugdíjig, a fiát meg addig áthelyezteti valahova.
Lehet ezekkel bánni – gondolta a cseppet sem diplomatikus Gromiko.
Handó Tünde elrendelte, hogy legyen minden elektronikus. Nem is volt ez nehéz, hiszen a megfelelő bugyiviselési szabályzaton három napot gondolkodtak, ez meg megvolt egy délelőtt. Igaz, kicsit meglepődött mikor meghallotta, hogy egy APEH (az már nem NAV???) programot kell ehhez használni. Eddig azt hitte, hogy a NAV határozatok elvtelen helybenhagyásán kívül más dolga a bíróságnak nincs az adóhivatallal. Na mindegy, biztos jó lesz, majd azért a kezelőfelület színét ellenőrizni kell, hogy valami barátságos pasztell legyen.
Picit azért érezte, hogy ez még kevés, ezért áttelefonált Polt Petinek, hogy ügyészúr drága, ti már elektronikusak vagytok? Hát hogyne elnökasszony, nálunk már minden elektronikus -hazudta reflexből Polt, mert tudta, hogy ez egy helyezkedési kísérlet, Handó el akarja vinni az igazságszolgáltatás elektronikussá tételének dicsőségét.
Handó persze számított erre válaszra, nem becsülte alá Polt, mint apparátcsik képességeit, ilyen hosszan, ilyen magasan maradni csak jó elvtársak tudnak. Kész is volt a következő szúrással: Akkor kössük össze a rendszereinket, ügyészúr, küldjetek mindent elektronuikusan!
Polt valóban nem volt kezdő, már rég számítottak Handótól erre. Elvileg szkenner mindenütt volt, de az ügyészeknek kiadták, hogy ha nincs akkor is be kell szkennenelni mindent. Oldják meg, azért ügyészek. Vagy el lehet menni. (a felmondólevelek még aznap elkezdtek jönni).
Polt és Handó egyszerre ért a Miniszterelnök Úrhoz. Egymásra villantották ciánkálitól csöpögő mosolyukat és közösen jelentették: a magyar a világ legelektronikusabb igazságszolgáltatása!
Gromiko elégedetten tette le a K-vonalas telefont. Még egy feladat kipipálva, Novocserkasszk hozza majd a számokat. A kvázitirisztorra (a mozdonyra szerelt, működésképtelen tirisztor, amivel a tök hagyományos, igazából csak javításra behozott gépet is le lehetett jelenteni tirisztorosnak) különösen büszke volt.
A vezérigazgató személyesen vitte ki az állomásra. Innen a Tupoljev gyárba megyek, búcsúzott a Megoldóember. Sok sikert, elvtárs – rázott vele kezet a vezérigazgató, miközben arra gondolt, hogy soha többet nem ül se vonatra, se repülőre.
