Rejtözködő életmódot folytató Klasszika-fitológia professzorunk, Chemoszterész régebben íródott példabeszédét újraközöljük. Nem magyarázom el.
Példázat
A Syngonium plántárul
Vala penig egy nagy plánta az ablakom hídján, melly Nyíl-levél- avagy Syngoniumnak neveztetik. E nötevénynek szokássa szálas sarjakat hozni, mellyek széjjel kúsznának, gyükeresedvén az annyok mellett, vagy peniglen fölfutnának. És az öreg plánta a sarjai mellett tőbül is hajta leveleket. Ez esztendő Augustus havának elejére az öreg Nyíl-levélnek vala már húsznál fölösb számú nagy levele és számos ia-fia.
S akkor megjelene az tőben egy véknyatska levél, melly az öszves többiekkel diametraliter különböző irányban indula meg, az Nap helyett a kis Lámpásra fordulna, melly mellett estelente könyveim forgatám. S az a Lámpásra zöldelle osztán.
Eszembe vévén, hogy a Lámpás óránkint talán harmincz Wattot adna, felette elcsodálkozám, hiszen az Nap minden napon ante mediem béragyogá az Kamorámat.
Aztán látám, hogy a Lámpás közelebb vala, mint sem a messze Nap, s azon levélnek az Lámpásért nem kölle az többi levéllel, sarjakkal s fia-Syngoniumokkal vetekednie, el-ühümgetém magam.
Hanem osztán die 10 Novembris observálám, hogy a Lámpás eránt forduló levél sárgulni kezde, s nedvei el-állanak vala. Kezömbe fogván a szárát látám, hogy megkeményede az: a vén Nyíl-levél gyükere őtet többet nem éltöti s nem táplálja vala. Az alacsonyann hajtató Nap helyett a Lámpásnak pediglen hasznaját nem veheté, héiába, hogy közel vala s hogy az estvék meghosszabodván, a setétben mind többet ég vala az.
Így az Lámpás felé forduló levél die 26 Novembris el is hala, ondok- s fonnyadttá lévén. Míg a többi levelek és kúszó sarjak megélének, és tél elejivel is zöldek maradnának, még ha a Nap héjával nem növekednének-is. Eszembe vészem vala, hogy tán a gyükér táplálná őket, mellyet nyáron a Nap fényibül nyert erejükkel ők segétenek vala mind egyképpen, bár egymásközt versengének vala a solaris fényért.
Kinek füle vagyon a hallásra magyar nyelven, hát hallaná, remélöm szívbül.
