Tegnap a Doktor Miniszter Elnök Úr olyan kedvében volt a parlamentben, hogy elismert egy súlyos EU-jogsértést, amelyet eddig is mindenki tudott, aki követte az eseményeket, de senki sem csapott botrányt.
Dudás Róbert jobbikos képviselő kérdezte a miniszterelnököt a postabezárásokról. Válaszában Orbán elmondta, hogy az EU “eltiltotta” Magyarországot a posta támogatásától és hogy tavaly azért kellett (42 milliárdért) megvenni a Bélyegmúzeumot, hogy ezzel tudjanak burkolt támogatást adni a postának. És hogy meg kellene nagyon reformálni. Érdekes módon arról nem esett szó, hogy majd tavasszal ezek a posták ki fognak nyitni, aki ezt elhiszi, az adjon kölcsön nekem tízezret jövő csütörtökig.
Ez a megszólalás kiváló alkalmat ad arra, hogy kicsit megértsük mi is az az EU.
Nem, az EU természetesen nem “tiltotta el” Magyarországot a Posta támogatásától. Az EU kinyilvánított célja, és bármely egyetemünk “EU-jog” vagy “Európai integráció” tantárgyának fő anyaga az, hogy az EU egységes belső piac kialakítására törekszik. Az EU jogalkotás és jogalkalmazás talán legfontosabb alapelve, hogy minden döntésnek korlátokat kell leépíteni. Vagyis ez egy immár lassan hetven éve zajló folyamat amely egyáltalán nem ment könnyen.
Magyarország természetesen versenyhátrányban van azzal, hogy a folyamatba akkor került bele, amikor az már ötven éve tartott. De ez egyáltalán nem volt váratlan. Én legalábbis már az EU csatlakozás előtt azt tanultam zseniális professzoromtól, az akkoriban a Pázmányon tanító Allan Tatham-től, nagyon-nagyon figyeljünk, mert ezek alól a szabályok alól nincs kibúvó. Pont azért van a rendkívül hosszú és tekervényes előkészítő folyamat, mert a szabályok elfogadása ELŐTT kell észnél lenni, mert a kihirdetett szabályt már mindenkin leveri az EUB és az EU többi erre hivatott szerve.
A nagy állami szolgáltatók liberalizációja viszont pont olyan dolog, amelynek az egyeztetésénél már ott voltunk. A távlati célt még a kilencvenes években kitűzték, mivel az egységes piac egyik fontos gátja az állami szolgáltatási monopóliumok szövevényes rendszere. Számos államban egyszerűen jogszabály mondta ki, hogy csak az államvasút vihet vonatot, csak az állami posta kézbesíthet, csak az állami fordítóiroda fordíthat, és így tovább.
Az EU jogalkalmazás alappillérei közé tartozik a Dassonville, a Cassis de Dijon és a Keck ügyben hozott ítélet. Ezek a hetvenes években születtek és a lényegük az, hogy az Európai Bíróság odafigyel arra, hogy ha az EU-nak van egy döntése (a konkrét esetekben az áruk szabad mozgásáról volt szó) akkor nem elég, ha formálisan van olyan szabály, amely engedi az árukat szabadon mozogni, hanem az olyan gyakorlatok is tiltottak, ahol a tiltással/korlátozással azonos hatása van az állami szervek magatartásának. Pl. a Cassis de Dijon esetben nem volt tilos ennek az italnak az importja Németországba, de a németek úgy játszottak az alkoholtartalom-kategóriákkal, hogy gyakorlatilag büntetőadót kellett rá fizetni. Az EUB ennek véget vetett.
Amikor tehát az EU elkezdi leépíteni a szolgáltatási monopóliumokat, akkor számítani lehet rá, hogy nem fogja tűrni azt, hogy azokat valahogy mégis állami lélegeztetőgépen tartsák. Ez persze nem újdonság, az “elmúltnyolcév” során el is kezdtek erre készülni. Például a MÁV feldarabolásának az egyik oka ez volt (a másik a tehervasút eladása az osztrákoknak, az osztogatást finanszírozandó) hogy felkészüljenek arra, hogy lesz idő, amikor a magyar vasúti pályákon a MÁV csak az egyik szolgáltató lesz.
Ez el is jött, és ezzel együtt az is, hogy Európa nagy vasútjai közül több is, így a német DB és a lengyel PKP is jelen van a magyar vasúti árufuvarozásban. A szolgáltatások szabadabb áramlása tehát éles versenyt eredményez, főleg azért, mert megjelennek nagyon nagy és erős szereplők.
A posta esetében ez találkozik azzal, hogy a levélforgalom majdhogynem megszűnt, a posta szerepe a pénzügyi forgalomban szintén. A csomagforgalmat sokkal olcsóbban bonyolítják azok a cégek, akiknek nincs a nyakán sok száz ingatlan, ingatlanonként minimum 2-3 alkalmazottal. Ezért aztán aztán Európa összes állami postája ezerrel keresi a helyét a megváltozott körülmények között. Igen, ebben masszív leépítések is benne vannak. De van olyan állami posta, ami ha már úgy is van nete, nyomtatója meg egyéb infrastruktúrája, megpróbál a mikrovállalkozásoknak valami szolgáltatást nyújtani, próbálnak bankolni, úgy általában valamilyen releváns szolgáltatást nyújtani.
Az Orbán-kormány postapolitikája abból állt, hogy a postai dolgozókkal azt csinálták mint a viccbeli parasztbácsival, akinek egy istállólámpát kötöttek a tökére, hogy éjjel is tudjon kaszálni. Ja és persze kipecáztak pár értékesebb ingatlant. Sorsjegy, életbiztosítás, balatonszelet?
A posta meg, mint mindenki más, beszedte a covidot, most pedig fűteni kéne pár száz korszerűtlen ingatlant. Magyarországot természetesen senki nem tiltotta el attól, hogy rendes nyílt pályázatokon tízmilliárdokat költsön ezen épületek korszerűsítésére. Csak mi akkor stadionokat építettünk ebből a pénzből. Aztán most se pénz, se szigetelés, se semmi. Előbb még megpróbálkozunk egy kis tiltott állami támogatással (mert a MŰKÖDTETÉSI támogatást valóban nem tűri az EU) aztán pedig a miniszterelnök úr ezt idióta módon beismerve széttárja a karját, hogy ez van. Aztán persze majd megy a hápogás, ha Brüsszelben valaki azt mondja a magyar kormány képviselőjének, hogy tiltott szubvencióra nem adnak pénzt…
