- Támogathatsz minket -
No menu items!

A populizmus stációi

A 2010-es években a világon végigsöprő autoriter populista hullám lassan összeroskad. Trump, Bolsonaro, Johnson, Netanyahu, Erdoğan, sőt Putyin is egyre nagyobb bajban vannak (Orbán is, de ezt úgysem hiszitek el). Ami különösen érdekes, hogy a bukott populista vezetők uralma mindenhol meglehetősen hasonló pályaívet ír le (a még nem bukottaké meg valószínűleg csak az ív egy korábbi pontján van). Ezen ív stációi nagyjából a következőek.

1. Diadalmas győzelem

A populista vezető feltűnik a gyújtó retorikájával, kimondja azt, amit a többi politikus “nem mer” (leginkább azért nem, mert jól hangzó, de komolytalan hazugságok, közhelyek és hülyeségek gyüjteménye), ostorozza a korrupt “elitet” (amelynek általában maga is része), és megígéri, hogy megválasztása esetén minden másképp lesz. Nagy meglepetésre meg is választják, amit az egyik oldalon boldog ünneplés, a másikon bénult döbbenet fogad.

2. Egészpályás letámadás

Sokan azt gondolták (remélték), hogy a populista politikus nem gondolta komolyan a legvadabb retorikai szólamait, és hatalomra kerülve “majd lenyugszik”, és a normális kereteken belül kormányoz. Nos, tévedtek. A populista kormány két legsürgősebb teendője, hogy egyrészt szétverje, de legalábbis meggyengítse a demokrácia intézményes pilléreit (fékek és ellensúlyok, független igazságszolgáltatás, civil szféra), másrészt kisajátítsa a gazdasági és politikai hatalom legfontosabb eszközeit (állami beruházások, média, erőszakszervezetek).

3. Bulika, kifulladásig

Amikor ez megvolt, itt az ideje az osztogatásnak és fosztogatásnak. Hogy ez pontosan milyen formában történik, az leginkább kultúrafüggő (Amerikában inkább adócsökkentés és a szabályozások eltörlése, Kelet-Európában állami támogatások és paternalizmus), de a lényeg, hogy legalább egy pár évig pörögjön a gazdaság, és mindenki jól érezze magát. Persze minél közelebb van a hatalomhoz, annál jobban. Közben a kenyérhez cirkusz is dukál, elsősorban kultúrharc formájában (own the libs!).

4. A tartalékok felélése

Mint a thatcheri bonmot mondja, a szocializmussal (és a populizmussal is) az a baj, hogy előbb-utóbb elfogy a mások pénze. Különösen, hogy a populista gazdaságpolitika jellemzően prociklikus, vagyis az állam akkor is fűti a gazdaságot, amikor nem kéne (mert menne magától is). Ennek az az eredménye, hogy amikor fordul a széljárás, nem marad miből tompítani a visszaesést. Illetve egy ideig még fel lehet élni az előző, értelmesebb (és népszerűtlenebb) kormányok által létrehozott tartalékokat. Meg persze el lehet lopni mindent, amíg még van mit. Utánunk az özönvíz!

5. Kiábrándulás és apátia

Ez az a pont, amikor a nép kezd megcsömörleni az évek óta tartó, hisztériáig felfokozott politikai hangulattól, és egyre inkább a saját bőrén érzi, hogy nem mennek jól a dolgok. Ennek gyakran egy külső vis maior a kiváltó oka (járvány, földrengés, háború), de a válsághelyzetben, ahol a populista faszagyerek-kormánynak meg kellene mutatnia, mit tud, egyszer csak kiderül, hogy semmit. Azonban ekkorra már annyira maguk alá gyűrték az államot és a médiát, hogy a tömegeken eluralkodik a reménytelenség. Nem érdemes hőzöngeni, úgysem változik semmi. Az ellenzék se jobb. Ezeket legalább ismerjük. Az sem árt, ha a kormány a nemzetközi helyzet fokozásával (képesség szerint sorosozástól, Brexiten át háborúig bezárólag) “ostromlott erőd” érzést kelt az országban.

6. Elégedetlenség és bukás

Hogy ez mikor és hogyan jön el, az megint csak az adott ország kultúrájától és demokratikus hagyományaitól függ. Amerikában vagy az Egyesült Királyságban elég lehet hozzá egy rendes választás, Oroszországban puccs vagy forradalom kell. Törökország, Magyarország valahol a kettő között van. De általában elmondható, hogy minél hosszabb ideig volt valahol hatalmon a populista vezető, annál nehezebb megszabadulni tőle.

7. Erőszak

Sajnos ez minden autoriter és populista rendszer végkifejlete. Az ilyen vezetőknek ugyanis nem túl vonzó opció a hatalom békés átadása, és ellenzékbe vonulás. Egyszerűen azért, mert a hatalomban szinte kivétel nélkül köztörvényes bűncselekményeket követtek el (jellemzően korrupciós jellegűeket, de gyakran még súlyosabb dolgokat is), így az ellenzéki padsorok vagy a nyugdíj helyett jó eséllyel a börtön várna rájuk. Ezért vagy a fanatizált és feltüzelt híveikkel (à la Trump), vagy rosszabb esetben az ellenőrzésük alá vont hadsereg és rendőrség segítségével (Lukasenka) próbálják felülírni a népakaratot. Ha sikerrel teszik ezt, a populizmus átmegy nyílt diktatúrába, és a vezér még jó pár évet nyer, de innentől a bukás következménye már általában nem börtön, hanem kötél.

Tanulság, az csak egy van: lehetőleg ne válasszunk meg populistákat, mert nagyon rácseszünk!

Previous article
--->

Kapcsolódhat

Nigel Farage says Brexit has ‘failed’ and economy ‘has not benefited’ but Downing Street disagrees

Ez a legszebb a nem-étékalapú, bazári populizmusban.

Support for populist sentiment falls across Europe, survey finds

Nyilván ebből nem lehet Magyarországra vonatkozóan messzemenő következtetéseket levonni, de úgy tűnik, a járvány és a Brexit (meg talán Trump) sok európai szemében megtépázta...

Új ideológia születik: a macronizmus

Mi már jó egy éve megírtuk, hogy Macron valójában egy liberális populista.

Európa jövője – Jamaica? – poszt a Ráérünk blogról

Poszt a Ráérünk blogról.
- Hírdetés -