Legelőször is: kiváló munka, az ember ilyenkor mindig kicsit megnyugszik, hogy van ember, aki rendesen körbejárja és megírja a dolgokat.
A cikk egy csomó olyan dologgal kapcsolatban tár fel dolgokat, amelyekről informálisan már egy ideje lehet tudni. Lehet tudni pl. arról, hogy a külügyből elüldözték a szakértőket, hogy Petike szegény olyan rossz külügyminiszter, hogy a legszakadtabb afrikai dzsungelköztársaságban is legfeljebb portás lehetne a külügyminisztériumban.
De van itt egy fontosabb dolog. Beszélgessünk a szervezeti kultúráról.
Pacifisták szoktak szörnyülködni azon, hogy a hadseregnél drill van. Sorakozó, aztán jön egy iq-negatív főtörzs borostát, cipőfényességet, nadrágszíj-feszességet és hasonlókat ellenőrizni. Üvöltve el kell énekelni az indulót, alakzatban kell meneteleni, fel kell söpörni az alakulóteret, fegyvert kell tisztogatni és az ágyat elvágólagosan be kell stokizni. Értelmetlennek tűnik, holott nagyon is van értelme, már persze ha ez az egész kiegészül színvonalas katonai kiképzéssel. Ha nem, akkor valóban öncélú seggfejkedés.
De ugyanezt a jelenséget máshol is tetten érhetjük, csak ott nem berzenkednek annyian ellene. Egy jól működő szimfonikus zenekarnál is megvannak például ezek a rituálék. Próba előtt mennyi idővel pakolunk be, a fúvósoknak illik 5-10-20 perccel előtte kicsit befújni, oboistának-fagottosnak a nádat beáztatni, vonósoknak húrt-vonót rendbe tenni, majd a próba kezdetekor hangolás.
Egy jó műhelyben megvan, hogy a szerszámokat használat után a helyére vissza kell tenni. Olajosan-retkesen nem tesszük vissza, ha szénkefés lett valamelyik gép, akkor azonnal cseréljük, hogy ne a következő kollégának kelljen szívni vele. Megtartjuk a műveleti sorrendet. Ha tisztának tűnik a munkadarab, akkor is zsírtalanítunk, nincs jóvanazúgy. Ha valamit élesen vettünk elő, élesen tesszük vissza. A gépek mellett nem eszünk-dohányzunk, és így tovább.
De még egy olyan trehány helyen is, mint az én irodám, néhány naponta körletrend van, iktató elő, és a végén nem marad elöl irat, mindegyik számozva az aktájában, különben egy idő után jön az, hogy mi ez és miért nincs beírva a ráírt határidő.
Ezek mind-mind annak a jelei, hogy az adott szervezetben szervezeti kultúra működik. Vannak a munkának, legyen az katonai kiképzés, zenélés, fémmegmunkálás vagy ügyvédkedés, olyan alapjai, amelyen nem gondolkodunk az egyes folyamatoknál, hanem azokat a folyamatoktól függetlenül, munkahelyi életünk részévé tesszük. Időpontok, cselekvések, alapszabályok, amelyekhez mindenkor, gondolkodás nélkül tartjuk magunkat. Ezek biztosítják, hogy a szervezet, amiben dolgozunk, az alapfeladatára tudjon koncentrálni, ne pedig a hétköznapi működés nyűgjei kössék le az idejét.
Ahol nem teszik vissza a helyére a szerszámot, ott keresni kell és nagyobb eséllyel lopja haza valaki. A szénkefésen visszatett flexet a következő, adott esetben sürgős munkánál kell buherálni. A kétórás zenekari próba első félórája megy a levesbe, ha a zenészek nem nyomják le a próba előtt félórát úgy ahogy kell. Az ügyvédi iroda határidőt mulaszt, a katonáknak a rosszul karbantartott cipő a fronton feltöri a lábát, és nem tudnak harcolni.
Egy minisztérium kiberbiztonságát csak úgy lehet megcsinálni, ha ott működő szervezeti kultúra van. Fontosak az informatikai kérdések is, de a legpengébb számítástechnikai környezet se ér hajítófát se, ha nincs fegyelmezett működés.
A D36 cikkében jól látszik, hogy a külügy, és általában a magyar kormányzat szervezetébe kódolva van a hiba.
Szétverték a kellemetlen belső elhárítókat. A belső elhárítás amellett, hogy figyel mindenféle informatikai természetű dologra, főleg a buzgómócsing koncertmester, az egybenyakú alkesz főtörzs, a faszfej műhelygyakvezér szerepét is betölti. Ő liheg az állomány nyakába, hogy be_kell_tartani_a_drillt. Mert ha nem tartjuk be, baj lesz. Nekik nem az a feladatuk hogy népszerűek legyenek, és az ilyen beosztásokban általában olyan emberek szoktak lenni, akiknek a világába nem is hiányzik a többiek simogató szeretete. Más szavakkal vannak bizonyos állások, ahol a kiemelkedő szaktudás mellett nem hátrány, ha egy kellemetlen seggfej a kolléga.
De az alap szerveteti kultúrával is bajok vannak. Azzal, hogy magyar külügyesként, kinek milyen telefonja, emailje van. Milyen gépről mit nyit meg. A biztonsági szoftver elsősorban a fejekből hiányzik. Ma, amikor már a hatéves kisgyereknek el kell magyarázni, hogy csak olyan emailt, üzenetet nyit meg, ami tudja kitől származik, hogy nem mutatja meg semmijét, (se a fütyijét, se a szobáját, semmit) ha valaki idegen kéri. Ehhez képest a külügyben nem alap az a drill, hogy ránézünk az email címre mielőtt megnyitnánk. Basszameg, én ránézek, pedig én semmilyen sárkányos államtitkot nem kezelek és fontos hozzáférésekhez bonyolult jelszavaim vannak.
Szintén a szervezeti kultúra hibáját jelzi, hogy nem lehet hibázni. Ha egy műhelyben eltörik egy fúrószár, leég a flex motorja, akkor jó munkahelyi kultúra esetén az, akinek a kezében a hiba történt, felteheti a kezét, hogy “Pista bácsi, leégett a flex”. Pista bácsi ezt követően természetesen leteremti, de egyúttal megmutatja hogy kellett volna ezt jól csinálni, közösen megjavítják a flexet, vagy fejcsóválva levonják a bérből az új flex árát, de ha nem szándékos ökörség miatt ment tönkre a flex, akkor nem zavarják el a zöldfülű tanulót.
A szervezeti kultúra tehát a fejlődés motorja is egyben, mert a hibának kiszámítható következménye van és a hibából a szervezet tanul. Legjobban talán a repülésbiztonság területén érhető ez tetten. Ott elkülönül a nyomozási-bírósági és a biztonsági vizsgálati rész. A repülésbiztonság szempontjából sokkal fontosabb XY pilóta vagy légiirányító megbüntetésénél az, hogy a biztonsági vizsgálat eredménye egy ajánlás (bulletin) amely rámutat, hogy milyen szabályt nem tartottak be, vagy milyen szabály rossz, és az eset tanulságát levonva javaslatot tesz a szabály megváltoztatására. Az alapelv: kétszer ugyanolyan okból nem eshet le gép.
A magyar minisztériumok közül (mióta Lázár nem tartja rettegésben a Miniszterelnökséget) egyedül a BM működik hatékonyan. Ez a hatékonyság azonban szörnyű áron valósul meg. A BM ugyanis úgy hatékony, mint egy kerületi rendőrkapitányság, amelyet egy kellően durva parancsnok vezet. Ők nem építeni akarnak. Ők letartóztatni akarnak. Amivel semmi baj nincs, ameddig csirkefogók üldözésével foglalkoznak.
Amint azonban olyan területet kapnak kezükbe, ahol nem ez a fő feladat, rövid fegyelmezett szakasz után az általános romlás következik. Ezt végignéztük a BVOP esetében, végignézzük a járvány elleni védekezésnél és lám, a belügy közrendőri szemlélete megtette a romboló hatását a külügy elhárításában is. A rendőrt mindenhova ki lehet vezényelni, de nem mindenhova érdemes…
A Külügyminisztérium tehát a rossz szervezet minden tünetét mutatja. A gyenge szervezet oka pedig…dobpergés… a gyenge és alkalmatlan vezető, aki egy ilyen botrány után normális helyen hebegve mondana le. Itt nem fog. Egy mód van az eltávolítására. Most vasárnap, többek között arról is döntünk, hogy akarunk egy olyan kreténekből álló külügyet, ahol a NATO minősített gépeknek punci1 a jelszava…
