Ez azért nem a kilométerenként ötmilliárdért épített alföldi sztráda, ez csak egy egyszerű fizetős nyilvános WC. Tehát fizetni kell a vécésnéni után a járulékot, a villanyt, a vizet, venni kell hypót, jobb boltra számított a NER-lovag.
Mit tett hát? Szólt a vécésnéninek, hogy szóljon rá az arra túrázó és pisilni betérő bringásokra, hogy a kulacsot ne töltsék meg, mert DRÁGA A VÍZ.
Ahmed Pervaiz Ali valaki, random afganisztáni bevándorló megkapta a vízparti budi üzemeltetési jogát. 200 Ft, az is valami, valahol el kell indulni, ezt senki se vállalta el, budit takarítani még mindig sokkal jobb buli, mint a tálibok elől bujkálni. Persze tudta, hogy ez azért nem a kilométerenként ötmilliárdért épített alföldi sztráda, ez csak egy egyszerű fizetős nyilvános WC. Tehát fizetni kell a vécésnéni után a járulékot, a villanyt, a vizet, venni kell hypót. Rögtön azzal kezdte, hogy nem vett fel vécésnénit, ült naphosszat saját maga a budinál. Mindenki töltött vizet is, ez így nem lesz jó, gondolta, drága a víz. Utánajárt, hogyan szerezhetne engedélyt üdítő árusítására. Azt nem kapott, de kiderült, hogy ilyen vízbe keverhető sportital-port lehet. Nosza, ki is rakott egy standot és elkezdte árulni. Beszerzett egy biciklipumpát és kiírta, hogy egy ötvenesért bárki felpumpálhatja a biciklijét. Amikor kiderült, hogy nem pont olyan szelep van minden biciklin, mint az ő pumpája, vett egy adaptert. A budit a felesége által gyártott házi rózsás-mentás illatosítóval szagtalanították (a hypós vízbe kellett keverni). Sokan kérdezgették mi ez, hát kirakta az italporok mellé és elkezdte árulni. Az önkormányzattól hozott egy táblát, amin biciklis térkép volt, és felszerelte a nyilvános vécé külső falára. Később összeszedte a száraz kenyeret a környékbeli éttermektől és kiporciózta a tóban úszkáló kacsák és hattyúk etetésére való tápnak, harminc forintjával.
Két szezont nyomta így, aztán kibérelte az első büféjét. Talán nem is tudta, hogy a sokadik generációja ő már azoknak, akik így kezdték. Folyamatos hatósági baszogatás mellett, állandóan büntetéseket kifizetve, a nemes, nemzetes nagyságos uraktól lenézve, de sok munkával és kreativitással a felszínen maradva. Azt tudta, hogy a fia már jobban fog beszélni magyarul mint fársziul. Azt nem tudta, hogy száz éve az ilyennek még tudott az unokák generációjában bárói cím a vége lenni. Azt viszont igen, hogy menekülés viszont sajnos bármikor benne volt és van a pakliban, mert egy szépen felfutott bizniszt már megéri elvenni.
Az egyik történet a kettő közül fiktív. A másikat tegnap biciklitúra közben megtapasztaltam.
Lehet tippelni, hogy melyiket.
