“A minimálbér 2010 és 2022 között reálértéken duplájára nőtt – hívta fel a figyelmet György László államtitkár a Facebookon.”
írja a mostani vezető cikkük, az államtitkár nertárs biztatóan mosolygó fotójával illusztrálva.
Ja, ez klasszikusan az az eset, amire állítólag Churchill azt mondta, hogy annak a statisztikának hisz csak, amit saját kezűleg hamisított. A minimálbér ugyanis csak részben gazdasági mutató, másik részben jogi háttere is van.
Egységesség, átláthatóság
A jogállam egyik keveset emlegetett sajátossága a foglalkoztatási jogviszonyok egységessége és átláthatósága. Alapból valahogy úgy kell kinéznie, hogy a dolgozók 90%-nak bele kell férnie az alábbi kategóriák valamelyikébe:
Munkaviszony
ahol magáncég dolgoztat valakit (közvetlenül, munkaerőkölcsönzéssel, bárhogy)
Közszolgálati jogviszony
ahol az állam dolgoztat valakit, általában valamivel kevesebb pénzért, mint amennyit hasonló képzettséggel a versenyszférában kapni lehet, cserébe járnak bizonyos kedvezmények és végül szolgálati jogviszony az állam működőképességét biztosító testületek tagjainak sajátos készenléti és túlóraszabályokkal, és az ezekért járó anyagi és természetbeni kompenzációval (pl. korkedvezményes nyugdíj, ami már nincs…).
Közmunka
Nálunk ezt kiegészíti egy negyedik jogviszony-fajta, a közmunka, amely a munkanélküliséget fedi le azzal, hogy a segélyezést és a munkaerőpiacra visszavezetést (oktatás, támogatási programok) egyaránt messzire eldobva, a Kádár-korszak “kapun belüli munkanélküliségét” visszahozva nagyon alacsony bérért foglalkoztat sokakat. A kapun belüli munkanélküliségen kívül ráadásul itt kemény személyi függés is van, mivel a munkavállaló se képzéshez, se személyes mobilitáshoz nem fér hozzá, teljes függésben van a közmunka adójától, rendszerint a falusi polgármestertől, az pedig a képviselő úrtól.
Mit számolunk bele, és mit nem?
A statisztika szempontjából az az érdekes, hogy mit számolunk bele a minimálbérbe és átlagfizetésbe és mit nem. A minimálbér egy kettős természetű gazdasági mutató. Kifejez egyrészt politikai akaratot, miszerint a kormány kijelenti, hogy márpedig ebben az országban egy nyolc órát dolgozó ember nem kereshet kevesebbet, mint X forint. Nyilván ez nem korlátlan, mert igazodni kell a gazdaság reális lehetőségeihez, mert ha nem teszi, jön a trükközés, azon munkaadók számára pedig, akik nem tudnak vagy nem akarnak trükközni, a költözés. A minimálbér meghatározása során tehát figyelni kell rengeteg dologra. Meg lehet belőle élni? Ki bírják fizetni a százakat foglalkoztató nagy cégek? A tucatnyi embert foglalkoztató kicsik?
Miért csalás?
A magyar minimálbér azért csalás, mert úgy beszélnek róla, mintha az egy általános, a magyar munkaerőpiac egészéről képet adó mutató lenne. A magyar munkaerőpiac legnagyobb problémája az, hogy polarizált. Polarizált a képzettség alapján. Ha valaki épkézláb munkavállaló (nincs testi fogyatékossága, képes fizikai munkára), és/vagy megfelelő alapképességekkel bír (képes minden nap pontosan, tisztán és józanon megjelenni a munkahelyén és ott a rábízott feladatokat ellátni) a magyar munkaerőpiac nagyon jó. Mivel a magyar munkaerőpiac a némettel és az osztrákkal versenyez, és aki legalább alapfokon bírja a nyelvet, elmehet oda, muszáj valamennyire versenyképes bért adni. Ezért van az, hogy a gyorséttermi pultos, a bolti eladó-pénztáros, a raktáros, a sofőr bére egész jó, mondhatni korrekt mennyiségű melóért korrekt mennyiségű pénz jár. Ráadásul a szociális ellátások rendszere is itt éri el optimumát, itt lehet elérni a CSOK-ot és társait. Ha valakinek nincsenek meg ezek a képességei, tehát testi fogyatékkal él, vagy olyan helyen nő fel, ahol a szocializációnak nem része a fegyelmezett munkához szoktatás (és az iskola se végzi ezt el a család helyett) annak a munkaerőpiacon zéró helye van. Nem működik olyan program (illetve de, kifizetőhelyként nerenceknek) ahol tömegesen pótolnák ezeket a képességeket. Helyette kap valami látszatmunkát és negyven-ötvenezer forintot.
A munka a városaban van
A munkaerőpiac földrajzilag is erősen polarizált. A munka a városban van. Megy persze a falusi CSOK és még pár program, de a valóság az, hogy a falvak abban az esetben nem néptelenednek el, ha valamilyen város agglomerációjába tartoznak. Egy bolt eladó-pénztárosaként (főleg ha két kereső van) annyi pénzt lehet összerakni a családban, amennyit otthon a faluban 7-8-10 ember keres közmunkában. Ez még a drága albérlettel is nagyon nagy különbség. Persze kijöhet úgy a matek, hogy a falusi csokkal otthon felújítanak egy Kádár-kockát és valami 15-20 éves csotrogánnyal ingáznak, mert a kieső törlesztés/albérlet több, mint havi két tank benzin ára, de ezek attól még városlakók, csak falura járnak aludni.
Az állam saját alkalmazottai
A másik tényező, ami miatt a minimálbér gazdasági mutatóként komolytalan, az az, hogy az állam a saját alkalmazottainak nem fizet minimálbért. Az állami szolgálati jogviszonyokból teljesen kivették a kedvezményeket, és a béreket se rendezték. Tegyük hozzá, hogy az IMF, amely ellen “szabadságharcot nyertünk” ennél puhább intézkedéseket várt el a közszférával kapcsolatban.
A minimálbér Magyarországon tehát az a mutató, hogy a képzett, városi, nem állami szolgálatban álló munkaerő mennyit keres. Vagyis az a munkaerő, amelynek a munkaerőpiaci helyzete valóban piaci, mert van abban a helyzetben, hogy a képzettség*munkaidő képletből előálló termékét adott esetben úgy dobja piacra, hogy ki ad érte többet kedves munkaadók. Ehhez a minimálbér még alacsony is, megmutatja, hogy Magyarországon még mindig valamivel (de egyre kevésbé) olcsóbban lehet megvásárolni a képzett munkaerő munkaidejét, mint nyugatabbra.
A minimálbér nem mutatja meg, hogy aki nem képzett, nem városi vagy képzett és városi, de az államnak dolgozik, az a munkaerejéért filléreket kap. Ugyanez a helyzet akkor is, ha az átlagbért vesszük, vagyis a ténylegesen kifizetett juttatásokat. Itt is mindig kérdés, hogy a munkavégzésre irányuló jogviszonyok közül melyiket számoljuk bele és melyiket nem. De ha mindent beleszámolunk, akkor is az átlagot elhúzza a városi képzett munkaerő. Ha átlag helyett mediánt (statsztikusok fogják be a fülüket: az az eleme a sokaságnak, amennyitől ugyanannyi elem (esetünkben munkavállaló) van lefele és felfele) nézünk, akkor hamar ki fog derülni, hogy a szép átlagfizetések valójában a társadalom szétszakadását jelzik. Ha még a mediánt az inflációval is korrigáljuk, akkor oda fogunk jutni, hogy a lakosság jó része kb. ugyanott tart, mint tíz éve.
De, lényeg, hogy a Mandiner hozzáértő Makronóm rovata megírta, hogy a kerítés nemhogy kolbászból, hanem többféle és ízletes kolbászból van.
