A polgári demokráciában értékekért állunk ki, és olyan közösségekhez, vezetőkhöz csatlakozunk, akik hozzánk hasonló értékeket vallanak magukénak. Ha konzervatív, templomba járó emberek vagyunk, akkor valami jó kis jobboldali kereszténydemokrata közösséghez, ha minden zöldre festő aktivisták, akkor valami városi értelmiségi mozgalomhoz és így tovább.
Valóban, van a Jobbik mellett kiálló tüntetésnek olyan olvasata, hogy tulajdonképpen mindegy mit mond a Jobbik hazáról, nemzetről, migránsokról, cigányokról, másságról, magyarságról, ez most nem fontos, mert a hatalom azt a jogot nyomja el, hogy valakik pártot alapíthassanak és elmondhassák a magukét. És valóban a Jobbikot, amelyet a kicsit is távolibb múltban, a nagy cukiságkampány előtt akár hetente betilthattak volna gyűlöletbeszéd miatt, nem nézetei miatt akarja a Fidesz elnyomni, hanem azért, mert veszélyes ellenfélnek gondolja. Ebből adódik a következtetés, hogy ha majd minket is veszélyesnek gondol, minket fog elnyomni. Ebből persze sajnos logikusan adódik, hogy a többi ellenzéki pártot miért nem akarja elnyomni a Fidesz…
Viszont itt az történik, hogy komplett politikai pártok mennek oda tüntetni egy másik párt rendezvényére. Ezek a pártok hibát követnek el.
A Jobbik ugyanis népszerűségét neofasiszta pártként alapozta meg. A tulajdonát féltő alsó-középosztály félelmeit lovagolta meg. Az erős, katonás megoldások iránti vágyat használta ki, és nyúlt habozás nélkül az ezoterikus-hülye mozgalom magyarkodásához, az arvisurához és a szumírokhoz. Felmagasztalt gyilkos gazembereket és kisebbítette bűneiket.
Vona Gábor előtt óriási feladat áll. Ő az a Don Corleone, akinek kuplerájokból, játékbarlangokból és védelmi pénzekből már milliói vannak, de még valahogy sose került sorra az operabérletért sorban állók között, mert valahogy mindig kettővel előtte elfogynak a jegyek. Így hiába vehetné meg kilóra az operaházat, a lábát nem teheti be.
Vona manővere nagyon komoly politikusi képességeket igényel. Olyan komolyakat, hogy ha sikerül neki, akkor teljes joggal jelentkezhet majd be a miniszterelnöki székre. Ebben segít neki a baloldal.
Mit kell ehhez egy politikai pártnak tennie? Támogatókat szereznie saját ügyének és támogatókat elvennie más pártoktól. Más szavakkal: a Jobbik minden más magyar pártnak jelenleg versenytársa. Nemcsak az általa képviselt nézetek miatt nincsen benne a baloldali langyos dagonyában, hanem azért sem, mert neki az a feladata, hogy a többi párttól magát megkülönböztesse, és szélsőségesebb szavazói megtartása (de legalábbis nem túl sok elvesztése) mellett meggyőzzön mérsékelt embereket arról, hogy lehet rá szavazni, mert nem lesz kötelező a rovásírás attól, hogy Vona Gábor lesz a miniszterelnök.
A Jobbiknak tehát érdeke, hogy a Fidesz alatt megreccsenjen a jég. De érdeke ám az is, hogy a régi MSZP szavazóbázis, amelyiknek a pártja épp röhejessé teszi magát, legújabban Karácsony Gergellyel, nagyobb arányban pártoljon hozzá, mint mondjuk a Momentumhoz vagy az LMP-hez, Gyurcsányról nem is beszélve.
Erre ezek a pártok elmennek a Jobbikot megvédeni, mondván, hogy akkor ők most felülemelkednek a politikán.
Nem kéne. Tanítómesterem egyik kedvenc mondása szerint: a politika nem kisasszonyfutball. A politikában mindent azért csinálunk mert abból nekünk politikai hasznunk lesz. Ahogy a mondás tartja (és jól tartja): a hála nem politikai kategória. A Jobbik soha, semmilyen gesztust nem fog tenni a baloldal irányába ezért a kiállásért, mint ahogy Orbán (vagy épp Horn Gyula) sem tett soha, semmilyen gesztust, kivéve, ha ez érdekében állt.
A saját választóik a most kiálló pártokat nem fogják jobb fejnek gondolni a kiállásért. A Jobbik szavazói nem fognak átcsábulni az LMP-hez egy kis Fackelzug (fáklyásmenet, kedvelt náci műfaj volt) miatt. Nem tudnak bejutni a médiába ezzel a jófejségi akcióval. Itt ők mellékszereplők, akik a primadonna, a Jobbik előadásának a sikerét segítik.
A most kiálló pártoknak ez a tüntetés legjobb esetben nullszaldós lehet, de a veszteség valószínűbb. Közben a Jobbikot nagy nyereséghez segítik, a semmiért cserébe.
Ez az a helyzet, ahol meg kell nézni, hogyan meccseli le a dolgot a Fidesz és a Jobbik. A Fidesz szorítja be a sarokba a Jobbikot, akinek, mint minden sarokba szorított bokszolónak az egyetlen esélye egy kemény ütés, gyomorszájra, vese-máj tájékra vagy felütés az állcsúcsra. A Jobbik ezt előbb-utóbb meg fogja tenni és akkor nem lesz jó a közelben állni. Erre a szituációra egy jól irányzott nyilatkozat pontosan elegendő, fölösleges a frontemberek arcát koptatni.
Eljöhet még az az idő, amikor a Jobbik lesz a fő választási ellenfél, és akkor nagy csodálkozás lesz, hogy mi jófej módra vonultunk, most meg lohol utánunk egy jobbikos újságíró, és a botrányainkról kérdezget.
Félreértés ne essék: a játékot ő játssza szabályosan. Ez bokszmeccs, nem römiparti.
