Ebbe a közös megértésbe tartozik az is, amikor valaminek a javítására születik törvény. Az mindenütt ebben a régióban azt jelenti, hogy 1) nincs pénz 2) valami Palkovics- vagy Lázár-szerű alakot (jelen esetben mondjuk pont Pintért) rászabadítanak az adott szektorra, hogy ott verjen szét, amit csak lehet, és csicskítson be lehetőleg mindenkit.
A pedagógusok státusztörvénye telis-tele van azokkal a hívószavakkal, amelyek erre utalnak. Lesz béremelés, hát hogyne lenne de majd az iskolaigazgató, a tankerület, vagy hogy a kánonjogból vegyek egy szép szót, a “helyi ordinárius” majd értékeli, hogy akkor most már jár-e a plusz pénz és hogy kell-e esetleg a plusz pénzért még valahol hegeszteni. Természetesen az átvezénylés se főszabály, hanem kivétel. Csak akkor van, amikor elrendelik. Igen, például én se tüsszentek mindig, csak mikor tüsszentek.
Már ezerszer írtam, hogy ez az önálló, gondolkodni képes igazgatás-közszféra szétveréséről szól. Valamelyik nap egy kollégával dühöngtünk két bírón, aki hozott két hülye ítéletet (akkor lesz végünk, amikor már ezen se dühöngünk, most is csak hobbi, ugyanis a normális ítélet, legalábbis a kötelmi perekben, ahol a kollégával mozgunk, ritka mint a fehér holló.) Ebből az egyik hülye ítélet jól láthatóan azért született, mert ez a “helyi így szoktuk”.
A helyi így szoktuk a jogi partikularizmus nevű jelenség megjelenése Magyarországon. Nem most jelent meg, hanem vagy negyven éve, előtte is volt, csak nem ennyire.
Jogi partikularizmus alatt azt értjük, mikor egy országnak nincs egységes jogalkalmazása, hanem egyes területeken eltérő jogértelmezések uralkodnak. Korábban pl. volt olyan hogy valaki beadott 20 egyforma cégmódosítást a 20 cégbírósághoz, és 4-5 bejegyzés mellett jött 15 hiánypótlás/elutasítás, a legkülönbözőbb okokkal. Leginkább a “helyi így szoktuk” miatt. Például régen a Főváros területén a módosuló cégadatokat elég volt vastag betűvel szedni a szerződésben, Nyíregyháza külön iratban kérte a módosuló cégadatokat. Bikóz fák jú, dec váj.
Mindez azért tud lenni, mert a bíró teljesítményértékelés szinte kizárólag azon alapul, hogy milyen arányban állnak meg az ítéletei másodfokon. Ez pedig szó szerint ugyanaz a folyamat, mint hogy az oviban évtizedek óta ugyanazok a csúnya mondókák mennek, holott a gyerekek három évet töltenek ott és aztán elmennek. A bíróságon a “Japán meg kínai/elmentek fingani/a japánnak sikerült/a kínai elterült” megfelelője a berögzült hülyeségek halmaza (főleg polgáriban) illetve a mindenkit el kell ítélni elvárás (büntetőben). Volt pl. olyan idióta törvényszék, ahol az éjszakai jogos védelem nem volt éjszakai, ha volt a közelben utcai lámpa. Mert akkor fel kellett volna menteni, és azzal a bíróság elkövette volna az Ősbűnt, miszerint ellentmond az ügyészségnek.
Amikor megkérdezik tőlem, hogy mivel lehetne javítani az igazságszolgáltatáson, mindig elmondom, hogy két dologgal 1) normálisan megfizetett rendőrség 2) a bírák értékelési rendszere új alapokra helyezése.
Hogyan? Egyszerűen. A mostani bíró-vizsgálati módszerek helyett a bíró kiválaszt a saját ügyei közül húszat, a csoport/kollégium vezetője tízet, egy informatikai rendszer még húszat. Az így előálló ötven aktát anonimizáljuk, majd kiadjuk egy másik ítélőtábla területén működő, ottani, legalább tíz éve bíráskodó bírókból, és legalább tíz éve dolgozó ügyvédekből paritásos alapon felállított, mondjuk négyfős bizottságnak, melynek tagjai illő tiszteletdíjért pontozzák a bírót. Akiről nem tudják kicsoda és aki legalább két megyével odébb dolgozik. Az értékelést pedig csak ez a pontszám alapozza meg. Nem az, hogy a másodfok cseszegeti vagy sem. Lennének csuda dolgok…
Namost a tanároknál pont az a folyamat zajlik, hogy a bíróknál évtizedek óta meglevő ellenőrzési rendszer épüljön ki. Van pénz (valamicske pénz), ha van hűséges, konform, a rábízott emberek érdekeit bármikor figyelmen kívül hagyó megalkuvás. A bíróknál évek óta zajlik a folyamat, hogy előbb depresszió, aztán kilépés. Utánpótlás persze van (amíg be nem üt a visszanyesett jogi felsőoktatás hatása), de a pedagógusoknál az se lesz.
