Vendégszerzőnk anonim kívánt maradni, így csak annyit írunk le róla, hogy a földgázhelyzettel kapcsolatos ismeretei napi munkájából származnak.
Miben hasonlít egymásra egy rossz futballhátvéd és a miniszterelnök? És mi köze ennek a földgáz ellátásbiztonsághoz? Mindjárt elmondjuk.
A harcos focista a jó focista?
Magyarország miniszterelnöke öndefiníciója szerint utcai harcos. Harcol számos dolog ellen és számos dolog érdekében. Jelenleg (többek között) a rezsicsökkentés maradékának fenntartásáért és a 2022 téli gázellátás garantálása érdekében harcol, ezért is küldte Moszkvába a külügyminisztert, hogy borzasztó drágán, emellett vélhetően politikai jellegű kötelezettségvállalás (az uniós szankciók további blokkolása) ígéretével próbáljon földgázt szerezni.
Engem a nagy harcosok mindig egy régebben visszavonult magyar focihátvédre emlékeztetnek (a megnevezésétől most tekintsünk el, nem ez a lényeg). Ezt a hátvédet szintén “nagy harcosként” ismerte és szerette a szurkolótábor.Igazi lelkes, csupaszív játékos volt, aki az utolsó leheletéig küzdött a csapatért, nagyon sokat futott minden meccsen, nem ismert elvesztett labdát, és számtalan alkalom volt amikor 8 méterről indulva, 4 méterről becsúszva az utolsó pillanatban rúgta el a labdát az ellenfél csatára elől.
Nagyjából mindenki nagyra becsülte a szurkolók közül – kivéve aki valóban értett a focihoz. Mert aki értett a focihoz, az néha feltette a kérdést: nagyon dicséretes, hogy 8 méterről szaladt-csúszott oda az utolsó pillanatban, de mégis mi a fenét keresett 8 méterre attól a csatártól, akit amúgy fognia kellett volna???
A valós helyzet az, hogy ez a hátvéd meccsenként számos alkalommal követett el alapvető helyezkedési hibát. Ennek egy részét harcossággal, lelkesedéssel jóvátette – más részéből meg gólt kapott a csapata. Más szóval: semmi értelme nem volt a látványos becsúszásnak: neki csak simán ott kellett volna lennie, ahová a labda érkezett. Az lett volna a dolga.
Nagyjából így foglalható össze a hazai földgázpiaci energiapolitikai elmúlt 12 éve is. Nem most kellene látványosan harcolni, hanem az elmúlt 10 évben kellett volna észnél lenni.
Mit lehetett volna tenni az orosz földgázkitettség ellen?
Az, hogy Magyarország kiszolgáltatott az orosz földgázszállításnak, legalább a 2005-ös első ukrán gázválság óta széles körben ismert. Egy újabb figyelmeztetés volt a 2009-es gázkrízis, amikor Oroszország néhány napra teljesen felfüggesztette az Ukrajnán át történő gázszállításokat. Emiatt Magyarországon is felhasználási korlátozásokat kellett elrendelni egyes ipari fogyasztóknál.
Erre válaszul az akkori – még Gyurcsány Ferenc vezette – magyar kormány 2006-ban egy stratégiai gáztároló létesítését kezdeményezte. Ez meg is épült, ami segít egy ideiglenes gázválság elhárításában, de nyilvánvaló módon magát a kiszolgáltatottságot nem szünteti meg, nem ad igazi választ a problémára.
A kiszolgáltatottság csökkentésére két érdemi mód adódik:
-
- új, alternatív gázszállítási útvonal(ak) létesítése (forrásdiverzifikáció)
- a hazai földgázfelhasználás csökkentése (energiahatékonyság).
Mindkét esetben elégtelenre vizsgázott a hazai energiapolitika.
Forrrásdiverzifikáció – nagy kudarc mellett kisebb részsikerek
Az alternatív útvonalak közül a messze legígéretesebb a Nabucco projekt volt, ami Románián, Bulgárián és Törökországon át hozzáférést biztosított volna Közép-Kelet-Európa számára az azeri, türkmén, és esetleg iraki, iráni földgázhoz. Mégpedig igen jelentős mennyiségben – a vezeték kapacitása évi 10 milliárd m3 lett volna, ami 23 milliárd m3-ra növelhető. Csak összehasonlításként: az éves hazai összfogyasztés mintegy 10 milliárd m3. Sajnos a projekt 2013-ra elbukott, ami nem kizárólag az Orbán-kormány hibája, tekintve hogy Magyarország csak egy volt az érdekelt országok közül.
Azt ugyanakkor soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha az Orbán-kormány, figyelembe véve Magyarország kiszolgáltatottságát, teljes erővel kiáll a projekt mellett. Energiapolitikában járatos, de a projektbe be nem vont kívülállóként az volt a benyomásom, hogy ezt a projektet egyedül az USA támogatta teljes mellszélességgel, a magyar kormány inkább csak ímmel-ámmal. Magyarország nem motorja, inkább csak társutasa vagy akár potyautasa volt a projektnek, aki várta, hogy a szájába repül a sült galamb. Nem jött be.
A Nabuccoval ellentétben ugyanakkor megépült a Török áramlat (vagy más néven Balkáni áramlat) gázvezeték, ami az orosz stratégiai érdekeknek megfelelően Ukrajna megkerülésével, délről juttat földgázt Magyarországra Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül. Ez a verzió először Déli áramlatként volt ismert, ami végül más néven, jogilag EU-konform módon, de ugyanúgy az orosz érdekek mentén került megépítésre. A megvalósulás kulcsa az volt, hogy az oroszok stratégiai kérdésnek tekintették ezt a projektet, és nem évekig osztottak-szoroztak-elemeztek-gondolkodtak, hanem minden tőlük telhetőt megtettek a megvalósulásért. Így kell stratégiai fontosságú vezetéket építeni, nem úgy, ahogy a magyar (és több más régiós) kormány tette a Nabucco esetében.
Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy egy másik, kisebb alternatív útvonal megépült – ez a horvátországi Krk LNG, aminek az összkapacitása éves 2,9 mrd m3. Ennek révén Magyarország évi 1 mrd m3 – a hazai fogyasztás 10%-át kitevő – cseppfolyósított földgázhoz juthat hozzá. Emellett épült még pár összekötő vezeték a szomszédos országokba is, de ez nem jelent érdemi forrásdiverzifikációt, inkább csak még több útvonalon tud bejönni az orosz földgáz.
Energiahatékonyság – itt már részsikerek sincsenek
Bármilyen földgázkitettség csökkentésének a legjobb eszköze, ha kevesebb földgázt használunk.
Közismert, hogy a hazai épületállomány energiahatékonysága európai összevetésben csapnivaló, az utolsók között van. Mind a lakótelepi panelépületek, mind a családi házak (elsősorban a “Kádár-kockák”) energiahatékonnyá tétele nagyon időszerű, de sajnos alig történt benne előrelépés. Maga a kormány nem is nagyon ösztönözte ezeket; sőt, a rezsicsökkentés kifejezetten rontotta az ilyen beruházások megtérülését. Pedig nem igaz, hogy nem lett volna erre forrás: egy stadion vagy nagyobb sportcsarnok árából nagyságrendileg az adott város vagy kerület összes lakótelepi házát le lehetett volna szigetelni (legfeljebb kismértékű lakossági hozzájárulás vagy támogatott modell mellett). Egy leszigetelt panelház hőfogyasztása kb. a fele vagy még annyi sem az “eredeti” állapothoz képest. A hazai gázfogyasztást (ami összesen mintegy 10 mrd m3) legalább 10-15%-kal lehetne csökkenteni csak a lakóépületek megfelelő szigetelésével. Elég végigmenni egy lakótelepen annak a felméréséhez, hogy ebből a megtakarítási potenciálból mi valósult meg az elmúlt 12 évben. Nem sok.
További problémát jelent, hogy a kormány komoly erőfeszítéseket tesz a kifejezetten energiaintenzív gyárak Magyarországra csábítására. Az akkumulátorgyárak hatalmas mennyiségű (elsősorban villamos) energiát igényelnek, egy foglalkoztatottra vetítve nagyságrendileg többet, mint egy autógyár. Semmi észszerű magyarázat nem létezik arra, hogy Magyarországnak mint energiahordozókban kifejezetten szegény, és energiaimportnak erősen kitett országnak miért épp a leginkább energiaintenzív iparágban kell élenjárónak lenni.
Lassan egy Paks III. kellene a bejelentett akkumulátorgyárak villamosenergia-igényének kielégítéséhez – miközben Paks II. is pont most futott zsákutcába. Nem sok más megoldás van a villamosenergia-igények kielégÍtésére, mint a gáztüzelésű erőművek. Ebből az MVM is építeni tervez jópárat, ami tovább erősíti a földgázkitettségünket.
Akkor most hogyan tovább?
Alapvetően rövidtávon sok más megoldás nincs, mint a kármentés. Ha már focihátvédként nem fogtad jól a csatárt, akkor meg kell próbálni becsúszva szerelni. Vagy ha reménytelen, akkor legalább imitálni, mintha tényleg megpróbálnád, hátha a nézőközönség beveszi…
Sajnos egyelőre a helyzet kezelésében sem túl konzisztens a kormány. Előbb eladunk 500 millió m3 földgázt Szerbiának, majd megyünk könyörögni az oroszoknak hogy adjanak nekünk 700 millió m3 gázt. De miért adtuk el, ha nekünk sincs elég??? Már tavasszal felmerült, hogy lehetne valamivel több tüzifát kitermelni, hogy télre legyen tartalék az addigra már nagyjából kiszárad fából – erre sikerül augusztusban rendelkezni erről, amikor már esély sincs arra, hogy abból a fából télre fűtésre alkalmas, száraz tűzifa lesz, de legalább az összes környezetvédelmi szabályt felrúghatjuk. Minden európai ország megpróbálja korlátozni a klímák használatát legalább a közintézményekben – ilyen tempóban a kormány kb. novemberben jön elő egy ilyen rendelkezéssel, majd áprilisban megtiltja, hogy 20 fok felé fűtsék a hivatalokat.
Amiben viszont osztályon felül teljesít az energiapolitika, az a pótcselekvés. Kimegy “terepre” a miniszterelnök, vált pár szót a földgáz átadóállomás vagy éppen az erőmű kezelőjével, majd hazamegy. Vagy éppen pár minisztertársával egy térkép felé görnyed gondterhelten. Ettől előrébb mondjuk nem leszünk, de készülhet pár drámai vágókép, meg egy riport az M1-en, hogy csapataink harcban állnak a rezsicsökkentés és az ellátásbiztonság védelmében.
Ilyen a kiváló energiapolitika mellett sok más esélyünk nincs, mint megkérni Novák Katalint, hogy az eső mellett az enyhe télért és a mihamarabbi ukrán békéért is rebegjen el néhány imát. És ha a fohászok meghallgatásra kerülnek, akkor is elküldeni a jelenlegi energiapolitikai felelősöket a jófenébe. Mint ahogy az említett hátvédet is kellett volna, még ha az utolsó pillanatban sikerül is a mentés, vagy ha az általa sokadszor szabadon hagyott csatár felé is rúgja a helyzetet.
Ebben ugyanis hasonlít a hátvéd és a stratéga: ha jól dolgozik, akkor nem kell kiszolgáltatott helyzetből küzdeni a túlélésért.
