Az ukrajnai háborúval kapcsolatban szokás elveszni az olyan részeletekben, mint hogy az elmúlt három hétben Bahmut (Artemovszk) határában 300 vagy 400 métert nyomultak előre az oroszok, és valljuk be, a hatvanadik hanyag dohányzás miatt felrobbanó lőszerraktár is már olyan dolog, amelyhez a legtöbbünk nem elég geek. Egyébként az ukránok külön foglalkoznak azzal, hogy a világ érdeklődését fenntartsák, mert az állóháború egy idő után kikopik a hírekből.
Emellett hajlamosak vagyunk egocentrizmusra, a háború nemzetközi hatásai között főleg az energiaárakkal foglalkozunk, ami nyilván igen fontos, Európában kormányok bukhatnak miatta, de vannak azért más érdekességek is.
Itt van például Erdogan.
Mielőtt a háború kitört, már egy ideje Törökország igen nagy bajban volt, nem utolsó sorban azért, mert akárcsak nálunk, ott is a miniszterelnöknek legjobban nyaló alakok határozták meg a gazdaságpolitikát. Isztambul ellenzéki polgármestert választott, sokan gondolták úgy, hogy előbb-utóbb Erdogan belebukik a gazdasági problémákba.
Erdogan magát (akárcsak Viktor) nagy nemzetközi spílernek tartja, azzal az apró eltéréssel, hogy neki erre van alapja. Volt a háború előtt is, hiszen Törökországé a NATO egyik legnagyobb hadereje, és nagyon fontos szereplői a közel-keleti politikának. A Montreux-i Egyezmény alapján pedig ők őrzik a Fekete-tenger bejáratát.
Putyin agressziója ezeket felerősítette, de ami a fő, új dimenziókkal gazdagította. A Fekete-tenger feletti dominancia régi kérdése a nemzetközi politikának, de az elmúlt nagyjából száz (vagy több) évben senki sem kérdőjelezte meg, hogy a domináns erő arrafelé a mindenkori orosz birodalom, bármi is legyen a neve. A Montreux-i Egyezmény fontos dolog ugyan, de a nyikolajevi (Mykolaiv) hajógyár cirkáló méretű egységek gyártására volt képes, és az orosz Fekete-tengeri flotta olyan helyi fölényben volt, mint régen a brit flotta a világtengereken. Más kérdés, hogy a “mi lenne, ha a török légierő elkezdene hajókra vadászni” forgatókönyvet nem nagyon játszották le még elméletben se, és egészen a közelmúltig mindenki úgy gondolta, hogy Phantomok ide, Falconok oda, a Moszkva cirkáló légvédelmével nem lehet szórakozni. Ehhez képest nemrég Putyinnak el kellett repülnie Törökországba és ott egyeztetnie kellett Erdogannal, hogy ki és milyen hajókon és hogyan visz gabonát a Fekete-tengeren.
Erdogan olyan, mint egy UFC meccsen az a versenyző, aki jól megütötte az ellenfelét. Menni fog a cséphadaró-szerű pofonzápor, egész addig ameddig a bíró le nem állítja. Erdogan minden gramm világpolitikai előnyt ki akar ebből a helyzetből sajtolni. Cukiságkampányt csinálva ingyen ad Bayraktar repülőt (igaz, lőszert majd venni kell hozzá), elintézi Ukrajnának a gabonaexportot, felszólal mint a krími tatárok istápja, kiáll Ukrajna integritása mellett, nem engedi be a hajókat…közben pedig a Turkish Airlines gépei szabadon repülnek Moszkvába, engedi az orosz pénzforgalmat néhány közepesen átlátszó trükkel érintkezni a SWIFT rendszerrel, beengedi az orosz turizmust, nyomott áron olajat vásárol az oroszoktól, akik ezért kénytelenek mosolyogni rá, apám szavajárásával: mint fuvarosló a rothadt tökre.
Erdogan mindenkitől beszedi a világpolitikai pozíciójából adódóan most beszedhető összes politikai és anyagi bevételt. De még ennél is komolyabb céljai vannak.
Az oroszokat érő szankciók középtávon hatalmas gazdasági károkat okoznak. Most nyilván van 1-2-3 jó szezonja Putyinnak, hiszen a gáz ára az egekben, de az két lépésben csökkenni fog ám. Az egyik akkor lesz, amikor kiderül, hogy nem tudja teljesen elzárni az Európa felé menő csapokat és alábbhagy a jajmegfagyunk-pánik, a másik pedig akkor, amikor szép lassan kiépülnek a diverzifikáció lehetőségei. Újabb vezetékek épülnek majd az azeri, türkmén stb. gáz ideszállítására, megépül pár tucat giga-LNG szállító hajó. A folyamat végén is szüksége lesz Európának orosz gázra, de le fognak jönni a Schröder-Merkel-Putyin paradigmáról.
Az se nagyon látszik, hogy a technikai eszközök exportját érintő szankcióknak mikor lesz vége. De amíg nincs vége, az már most látszik, hogy az orosz hadiipar térdre kényszerül. A múlt hét egyik keveset idézett híre, hogy a BMP-2 és a modernebb BMP-3 harcjárműveket előbbivel akarják pótolni, dacára annak,hogy már vagy 15 éve az utóbbit gyártják. Import alkatrészek és gépek nélkül ugyanis már egy a kilencvenes évek színvonalán álló páncélost se tudnak gyártani.
Ilyen körülmények között a Fekete-tengeri flotta sokára lesz újra domináns. Ahhoz sem kell különösebb jóstehetség, hogy a háborút követően Ukrajna fog kapni pár kimustrált nyugati hajót, ahogy Bulgária belga, Románia pedig angol fregattokat kapott. (más kérdés, hogy honnan, az amerikai haditengerészet pl. története egyik legjelentősebb válságát éli)
Erdogannak ez nagyon megfelel. A Fekete-tengeri erőegyensúly átalakulása őt méginkább megkerülhetetlen szereplővé teszi. A szíriai menekültek mellett hamarosan a világ gabonaellátásának és Európa gázellátásának is kulcsszereplőjévé válik. Ezt a helyzetet jól ismerte fel, és most minden létező módon igyekszik kihasználni. Ettől persze nem lesz kisebb gazember mint volt, csak most megnézhetjük, hogy milyen az, amikor egy autokratának tényleg jó lapjai vannak a játszmában.
