Szerencsére itt még nem tartunk, meggyőződésem, hogy nem is fogunk eljutni ide, de…
A délután összecsapott poszt kapcsán azért néhány dologról talán még érdemes szót ejteni (szintén összecsapva). Nem tartozik ezek közé a poszt alatt elharapódzó komment-jelenség, miszerint a tanárok között túl sok a fideszes (jelentsen ez bármit is), illetve azért nem éri el célját a mozgalom, mert sokuknak ez a rendszer úgy tökéletes, ahogy van. Na, ezzel én nem vagyok hajlandó foglalkozni. Nem is fogok, csak a végén egy kicsit.
Mindazonáltal és hovatovább érdemes beszélni arról, hogy mégis miért nem látjuk azt, hogy egy emberként pattanak a barikád tetejére, miközben forradalmi zászlót lengetnek, kockaköveket hordanak halkan halmokba, parityákat pörgetve pattintanak köveket kormányra. Meg ilyenek.
A jelenségnek számos, összetett oka van, amiket hely és idő hiányában nem tudunk kitárgyalni, de kettőt érdemes kiemelni. Az egyik, amit Széplábi tanár úrnak kéne itt előadni, de remélem, hogy inkább rockzenél, vagy ehhez kapcsolódó tevékenységet végez (viszkizik példul). Azért is nem forradalmárkodnak, mert tanárok. Tanítani akarnak, erre pedig hivatásként tekintenek, még a megélhetésüket is azon igényük mögé sorolják, hogy bárkiket tanítsanak bármire. Szerintem rosszul teszik, de ebbe nincs beleszólásom, elítélni meg nem fogom őket emiatt.
A másik tényező, ami részint az utóbbi hetekben, részint a mai levelezések kapcsán tudatosult bennem, a puha diktatúra halmazállapotának alig észrevehető változása. Talán az szemlélteti legjobban az érzést, hogy a következőkben nem hogy intézményeket és neveket, de még konkrét területeket (úgy földrajzi, mint szak-) sem fogok megnevezni, pedig nagyon is konkrét esetekről van szó.
A tankerület által tanároknak kézbesített levelek ismertek. Kár lenne kertelni, fenyegetésről kell beszélnünk, amihez a hatalom akkor nyúl, amikor már híján van az eszközöknek. Viszont én pont az utóbbi hetekben futottam bele egy másik ilyen hatalmi eszközbe, ami talán ijesztőbb az előbbinél is (bár sajnos egyáltalán nem meglepő). Itt most nem csak iskolákról, hanem kapcsolódó, vagy azokat kiszolgáló intézményekről beszélek, ahol elkezdődött a tucatnyi regényből, filmből (nem fogom sorolni) ismert folyamat, amikor az egyébként még véletlenül sem szervilis, vagy a rendszert éltető akárki elkezd a nyomásnak engedve meghajolni, pont úgy viselkedik, ahogy azt a hatalom elvárja. A rendelkezésére álló eszközökkel próbálja megfékezni az elégedetlenkedőket, esetenként a hatásköre túllépésétől sem visszariadva próbálja megelőzni a bajt. Hogy mi is pontosan ez a baj, senki nem tudja, nincs kimondva. Sejthetően narancssárga, kanállal eszi a nokedlit, büszkén böfög az ünnepi asztalnál. …és hatalmában áll sok mindent megtenni. Bosszúszomjas is.
Hogy mi ezzel a baj? Az, hogy bár én semmilyen közegben – legyen szó munkahelyről, intézményről és bármiről – soha nem rejtettem véka alá sem a politikai nézeteimet, sem a véleményemet, de az utóbbi hetekben megváltozott a viselkedésem. Az előbbire továbbra sem vagyok hajlandó, nem tartom helyesnek, nem fér bele, de elkezdtem vigyázni arra, hogy mikor és kinek nevezek meg konkrét neveket, intézményeket, milyen pletykákat, információkat osztok meg. Az előbbi bejegyzés közben azon szerencsétlenkedtem, nehogy legyen valaki, aki be tudja azonosítani az érintetteket. Hát mit mondjak, nehéz így értelmes szöveget összehozni, nem is sikerült maradéktalanul.
A fekete autó ugyan nem fog senki háza előtt leparkolni, de úgy érzem, bajba kerülhetnek emberek csupán a véleményükért, vagy azért, hogy hangot adnak politikai nézeteiknek, kiállnak magukért. Rettentően rossz érzés, a rendszerváltás óta nem éreztem hasonlót.
Ennek ellenére, ezzel együtt…
Igen, a tanárok nem alaptalanul félnek, valós veszélyről kell beszélnünk. Az én meglátásom az, hogy nincs visszaút, nincs hová menekülni, nincs már veszteni való. Illúzió, hogy majd magától megoldódik. 35 _tanított_ óra hetente. Nincs fizika tanár, fizika óra felsőben, nincs kifestve az osztály, egy csomag fénymásolópapírért, doboz krétáért le kell menni kutyába. Cserébe egy marék apró a bér, megaláztatások sora. Egy (több) büdös bunkó törli belétek a szaros csizmáját kéjesen és rendszeresen. Számomra nincs kérdés.
…de ami ennél sokkal fontosabb
Nem az én felelősségem, nem én döntök. Én csak jártatom a pofámat, illetve nem túl nagy jelentőséggel bíró cikkekben támogatom a nemes célt. A döntést mindenkinek magának kell meghoznia, neki kell a következményeit is viselni.
Olyan meg itt nem lesz, hogy elkezdjük gyalázni a pedagógusokat és a tanárokat azért, mert nem voltak (szerintünk) eléggé tökösek, nem feszítették magukat keresztre, fideszesek, annyakínnya. Baromira jó lenne, ha a kommentszekcióban sem harapóznának el az ilyen narratívák. Mi a fotelből (jó, nem) okoskodunk, ők pedig nehéz döntések előtt állnak. Nem gyakorlat, éles bevetés.
Én azt gondolom a tanárokról, hogy erkölcsileg már győztek. Annál meg nem igen ismerek magasabb szintű győzelmet. Szerintem nézhetné más is ebből a perspektívából az eseményeket.
(Annyira kellett volna a végére egy “ennyi”, de egyrészről a Brüsszelben hereverő hülyegyerek már kisajátította magának, másrészről meg tényleg ciki bármilyen észosztást így befejezni)
