Az elmúlt napok nagyon érdekes amerikai politikai fejleménye, hogy Virginia államban a republikánus Glenn Youngkin nyerte a kormányzóválasztást, verve a demokrata Terry McAuliffe-t, aki rutinróka politikus korábban már volt az állam kormányzója (Virginia törvényei tiltják az egymás utáni kormányzói ciklusokat). New Jerseyben nyertek a demokraták, de sokkal szorosabb versenyben, mint arra bárki számított.
Amint arról nemrég megjelent könyvemben is írok, a demokráciák kilengéseinek csillapítására (például amikor egy párt nyer kétharmaddal és gyakorlatilag monarchiát vezet be…) a világon számos módszer létezik, Amerikában a föderális államberendezkedés és az időben eltolt választások rendszere biztosítja azt, hogy minden politikai erőnek folyamatosan figyelnie kell a közakaratot, különben nagyot bukhat. Donald Trump ebbe bukott bele. Egyszerre annyi társadalmi csoportot hergelt fel maga ellen, hogy létrejött egy “bárki csak ne Trump” hangulat, amelyet egy rutinosan szürke jelölt meg tudott lovagolni. Most hiába volt ez egy helyi választás, valójában Joe Biden is kapott egy nagy fülest.
Virginia állam érdekesen “vegyes állam”. Egyrészt az egykori Virginia kolóniának az a fele, amely a polgárháborúban a Délhez csatlakozott,, mivel tele volt ültetvényekkel. (vö. virginia dohány). Az Unióhoz csatlakozó fele Nyugat-Virginia néven máig másik állam. A Chesapeake-öböl partján fekvő városok, Norfolk, Newport News a haditengerészet és hajógyártás (és vele egy csomó tradicionális republikánus tengerészfamília) központjai. Északon pedig Washington nagy része Virginiában van, a másik fele Marylandben és ez a két állam fogja közre a sötétkék Washington DC-t. Az állam politikai térképe ennek megfelelően tarka. Délre, a Kentucky határ felé rendes déli Trump-land van. A parton a hagyományosan republikánus tengerészek, északon DC környéke pedig full demokrata.
Már önmagában ez billegőssé tud tenni ott minden választást. Az elnökválasztáson a városok nagyobb lélekszáma és Trump-ellenes hangulata simán Biden felé billentette a mérleget, de nagyon meglepőnek az se számít, hogy a demokrata kormányzó kikapott, előfordult már máskor is.
Az eredmény nagy republikánus győzelem, de mindkét politikai oldal számára ad gondolkodni valót.
A demokraták számára leginkább nyilván az az elgondolkodtató, hogy kikaptak. Az elnökválasztás és a mostani választás térképeit nézegetve az tűnik fel, hogy árnyalatnyi különbségek vannak. Egy-két kerület váltott irányt, a különbséget inkább az jelenti, hogy a kék kerületek (demokrata) több helyen árnyalatnyit világosabb kékek, a pirosak (republikánus) árnyalatnyit több helyen sötétebb pirosak. Mit jelent ez?
A jelenség mögött az áll, hogy az amerikai választási rendszer kikényszeríti a kétpártiságot, de valójában a választások két nagy pártja két koalíciós párt. Joe Biden győzelmének oka abban rejlett, hogy eléggé sokan utálták az ellenfelét és elég ügyesen nem mondott olyat, amivel nagy csoportokat haragított volna magára. Ismert volt a “Biden republican” fogalma, jó pár százaléknyi republikánus (akikbe Trump keményen beleszállt) inkább átszavazott, hogy Trumptól megszabadulhasson. Érdekessége az ottani politikai logikának, hogy a kétévente megújuló szenátus és kongresszus miatt adott esetben át lehet engedni a kezdeményezést a másik oldalnak.
Biden másik jelentős sikere a “suburban voter”, a gazdag elővárosok lakosságának megnyerése volt. A mostani választáson úgy tűnik, hogy ezt a két csoportot már most elveszítették a demokraták.
A demokrata párt keményen küzd azzal, hogy van egy radikális része, amelynek a nézetei az amerikai többség számára nagyon nehezen elfogadhatók. Amerikának szüksége van szociális reformokra, a demokraták neki is fognak előbb-utóbb futni, de a mostani szavazás szerintem megmutatta azt is, hogy a kőkemény balos demokratákra nincs szükség, legalábbis a szavazók szerint egész biztosan nem.
Márpedig a demokráciában tetszik vagy nem, az van amit a szavazók akarnak. Ha túl van tolva a vegyünk el mindent a gazdagoktól, ha a Critical Race Theoryt alkalmazzák a járdák aszfaltozására is, akkor előbb-utóbb a választók egy része keres valakit, aki azt mondja, hogy határt szab a városi woke értelmiségnek. Ha a demokrata párt nem tudja a helyén kezelni baloldali liberális szárnyát, azt még csak nem is az amerikai vidék bünteti meg (azok amúgyis republikánusok) hanem a kertvárosi amerika meg azok a republikánusok, akik Trump ellen leszavaztak Bidenre, de köszönik szépen, ebből nem kérnek.
A héten volt egy másik szavazás is. Minneapolisban nekifutottak annak, hogy a George Floyd-gyilkosság nyomán felerősödött “Defund the Police” mozgalom eredményeként megszüntessék a mostani formájában az ottani rendőrséget és átszervezzék egy másik szervezetté amely továbbra is rendőrség, de komplex megközelítéssel bűnmegelőz, mentorál, stb.
A javaslatot leszavazták, nem kis részben azért, mert a koronavírus Amerikában azt is okozta, hogy rendkívül megugrott az emberölések száma és ilyen időszakban nem jó ötlet azzal előállni, hogy a rendőrök megállapodott minimál bérét töröljék el, továbbá a fegyvereikre szánt keretet csökkentsék. A probléma létezik, az amerikai police departmentek időnként jobban fel vannak fegyverkezve, mint egy kisebb európai állam, valóban kellene ebből valamennyi pénzt bűnmegelőzési, reintegrációs és más hasonló projektekre csoportosítani. De amikor ezt olyan radikális csomagban tolják, hogy kollektív szerződéses bére se legyen a zsarunak, akkor az amerikai szavazók behúzzák a féket, mert ami sok az sok, ami hülyeség az hülyeség.
Ezt nyilván minden radikális újító utálja, de ez van, a politikai berendezkedése miatt az amerikai politikai élet alapvetően konzervatív, minden ötlethez szavazóbázist kell építeni. Aki összekeveri Biden elnökválasztási diadalmenetét azzal, hogy akkor most már a legvadabb balszél-demokrata ötleteket is akarják az emberek, az kap egy jó nagy pofont. Most még csak a virginiai kormányzóválasztáson, de a dolog simán megismétlődhet jövőre a midterm választásokon, a demokraták összes reformtervét, köztük a fontos és szükséges reformterveket is elkaszálva.
Ezt persze lehetett sejteni, eleve az volt a terv, hogy Biden alatt a demokraták kibogozzák ezeket a szálakat, ezért tartja magát az az elképzelés is, hogy Biden majd átadja menet közben a stafétát Kamala Harrisnek, akinek azonban az approval ratingje a bányászbéka segge alatt van, Bidenével együtt. Ha nem sikerül a politikai arcvonalaikat rendezni, hogy abból ne beszéljenek állandóan kifelé a balszél radikális alakjai, akkor a választói koalíciójuk gyengülni fog.
Ez azért lenne számukra nagy kudarc, mert a demográfiai mutatók alapján erősödniük kellene, hiszen a rájuk szavazó városok lakossága nő, a republikánus vidéké pedig csökken. Azonban ha a városlakóknak a demokrata párt egymással marakodó, Clinton-korszakból visszamaradt arrogáns karrierpolitikusokat és vad radikális fiatalokat tud mutatni, akkor nem fog úgy növekedni a népszerűségük, ahogy a városlakók száma növekszik.
A republikánus oldalon is van gondolkodnivaló.
Trump természetesen bárkinek aki kérdezi (sokan kérdezik) elmondja, hogy Youngkin azért nyert mert ő támogatta, és nélküle akár 15-20%-kal is kevesebbet kapott volna, és hogy Youngkin egy rendes trumpista.
A helyzet azonban az, hogy Youngkin pontosan azért nyert, mert nem rendes trumpista. Több százmillió dollárnyi magánvagyona van, 54 éves, a legkevésbé sem függ Trumptól, számos más republikánus politikussal ellentétben. Igazából Youngkin egy olyan alak, akinek a feltűnését én a demokrata oldalon vártam 4-5 évvel ezelőtt. Politikai karrier szempontjából fiatal, outsider és sikeresen integrál.
Az ilyen alakok megjelenését a republikánus oldalon eladhatja ugyan saját sikerként Trump, valójában azonban arról van szó, hogy meghaladják. Trump nagyon sok olyan dologra mutatott rá az amerikai politikában, amely megoldásra vár.
Nagyon sok olyan dolgot mondott a sok üres fecsegés közben, amely kicsit finomítva voltaképp nem más, mint az amerikai jobboldali álláspont. Rámutatott főként arra, hogy ellentétben a koalícióra kitalált német választási rendszerrel, a kétversenyzős amerikai rendszerben nem szabad túlzottan hasonlítani a másik oldalra. Rámutatott arra is, hogy lehet rosszakat gondolni az amerikai vidék (és itt most egyáltalán nem csak a párezer lakosú porfészkekre gondolok, hanem a milliós városokra is) értékrendjéről, az ott lakókról, de ezeknek a szavazatait nem lehet megkerülni, főleg úgy nem, hogy több államban nekik kedvezően tologatják a körzethatárokat.
Trump azonban két dolgot nem adott: használható válaszokat és egy olyan vezetőt, aki mögé a rajongók mellett más is be tud állni. Az, hogy Youngkin tud-e válaszokat adni, és azokhoz a válaszokhoz támogatókat találni, a nagyon távoli jövő zenéje. Az azonban már látszik, hogy ő az a típusú politikus, akire a republikánusoknak szüksége van. Trump a következő választások alkalmával nyolcvan éves lesz, öregebben lenne elnök, mint ahogy Bidenből elnök lett. A városi lakosság továbbra sem lesz a barátja, a suburban wife-ok sem akarnak még egyszer rá szavazni. Olyan politikusok fognak még feltűnni, akik el fogják mondani, hogy ők mindenben egyetértenek Trumppal, majd dekára-grammra kimért mondatokkal fognak épp csak a legszükségesebb mértékben középre húzódni tőle.
Trump személye és az általa felszínre hozott problémák és témák el fognak válni egymástól. A szponzorok olyan jelöltek mögé fognak beállni, akiknek az approval rating-jei több társadalmi csoporton belül magasak lesznek, és akik megtanulják profin használni Trump eszköztárát. Persze ennek keresztbe tehet Trump önzősége, hogy majd mindenki RINO (republican in name only) lesz, aki nem ő, de egy republikánus előválasztást ugyanúgy el is lehet veszíteni, ahogy 2015-ben megnyerte.
Mindenesetre az, hogy a republikánusoknál hamarabb tűnik fel ígéretes és széles koalíciót összekovácsolni képes jelölt, mint a demokratáknál, az olyan dolog, amit mindenkinek alaposan végig kell gondolni, aki amerikában hatalmat akar gyakorolni a következő 4-5 évben.
