A jövő évi Európai Parlamenti választásoknak – az intézmény fennállása során először – hatalmas tétje van, mind nemzeti, mind Uniós szinten. Az ennek alapján létrejövő erőviszonyok ugyanis alapvetően fogják meghatározni az EU jövőjét, nemcsak rövid- és közép-, hanem hosszú távon is. Ha a populisták eléggé megerősödnek, az EU integrációs projektje nagy valószínűséggel megakad, és akár a már meglevő intézményi keretek is visszaszorulhatnak. A kontinens újra nemzetállamok laza közösségévé válik, és világpolitikai jelentősége csökken.
Ez természetesen mind Oroszországnak, mind a (Trump-féle) Egyesült Államoknak, mind pedig Kínának érdeke, akik nem haboznak kiterjeszteni befolyásukat az egyenként kicsi és gyenge európai országok felett.
Van azonban egy másik erősödő irényzat is, ez pedig az európai federalistáké, akik elsősorban Emmanule Macron francia elnök és Guy Verhofstadt ALDE vezér vezetésével (és Angela Merkel csendes támogatásával) a korábbinál sokkal szorosabbra akarják fűzni legalábbis az eurozóna tagországainak közösségét közös költségvetéssel, közös európai haderővel, és az eddiginél sokkal aktívabb közös külpolitikával.
Ennek az elképzelésnek alapján kétsebességes Európa jönne létre, ahol a “magországok”diktálnák az uniós politikát, (az eddigi alapvetően konszenzusos modell helyett) a “perifériaországok” pedigválaszthatnak, hogy ilyen ütemben, és milyen mértékben követik azt. (ami persze a valóságban azt jelentené, hogy ha nem követik, akkor lemaradnak)-
Ebben a modellben az EU valódi nagyhatalomként lépne fel a világpolitikában is,saját érdekekkel és prioritásokkal, az USA-val szövetségben de nem annak vazallusaként. Ambiciózus terv, hogy finoman fogalmazzunk.
Végezetül ott vannak a jelenleg domináns tradicionális európai pártok. Az Európai Néppárt (mínusz a Fidesz)és a Szocialisták, akik igencsak megosztottak a kérdésben – egy részük inkább a populisták felé, mások inkább a föderalisták irányába húz, de jellemzően mérsékeltebbek, nem akarják alapvetően felrúgni a status quo-t. Ezek a pártok azonban szinte mindenhol jelentősen meggyengültek, és nagy kérdés, hogy mennyi szavazatot fognak veszíteni és kinek a javára.
Jelen pillanatban úgy tűnik,a populistáknak áll a zászló, hiába vannak jelentős kisebbségben.
Ennek oka egyrészt az, hogy míg ők meglehetősen világos és egyértelmű programot képviselnek (az EU fellazítását, a nemzetállamok megerősítését és a bevándorlás szigorú korlátozását) a többi politikai irányzat igen heterogén és súlyos belső vitákkal terhelt. (és a nemzetközi együttműködés egyébként is mindig bonyolultabb mint azt mondani, hogy mindenki foglalkozzék a saját dolgával) .
Másrészt az is világos, hogy a választási kampányban az oroszok, a de ezúttal talán az amerikaiak is a populistákat fogják támogatni a mára sajnos megszokottá vált dezinformációs hadviseléssel. Végül, de nem utolsó sorban mind Merkel, mind Macron otthoni népszerűsége a mélyponton van, ami a protestszavazatok révén szintén a populistákat erősíti majd.
Ebben a helyzetben a sarokba szorított európai liberális politikai elit (beleértve a mainstream néppártiakat, szocialistákat és zöldeket), úgy döntött, hogy ellentámadásba lendül és megpróbálja az elkövetkező fél évben megfordítani a meccs állását. Ennek nyitánya volt többek között a Sargentini-jelentés elfogadása is, valamint Macron látványos kiállása az Unió erősítése mellett és a nacionalista politika ellen.
Sokkal kisebb feltűnést keltő, de nem kevésbé fontos fejlemény, hogy Merkel, miután egyelőre stabilizálta kormányát és CDU-n belüli pozícióját, elvben megegyezett a francia elnökkel azokban a dolgokban, amelyeket Macron megválasztása óta követelt: eurozónás költségvetés, közös hadsereg, bankunió. Ha ezek a dolgok megvalósulnak, az egyrészt mindkettejük népszerűségének jót tenne, másrészt az EU jövőjét a föderalisták által elképzelt irányba mozdítaná el. Fontos továbbá, hogy az EU népszerűsége a választók nagy többségénél töretlen. Ebből a szempontból az oroszok és a Trump által jelentett fenyegetés komoly érveket ad a föderalisták kezébe, nem véletlenül hangoztatja Macron a “szuverén és védelmező Európa” jelmondatát.
Az EU ebből a szempontból konkrét eredményeket is fel tud mutatni: Spanyolország szétszakadásának megakadályozása, a Trump által belengetett kereskedelmi háború (egyelőre) visszaverése, a klímavédelem melletti kiállás, a GDPR mind olyan eredmények, amelyeket az Európai választók nagy része pozitívan értékel.
De az EU és a liberálisok offenzívájának legfontosabb hadszíntere a BREXIT. A Brexit-népszavazás volt a populisták első nagy áttörése, és reményeik szerint az Unió teljes szétesésének első lépése. Az EU azóta hosszú és türelmes diplomáciai csatát vív brit kormánnyal azér, legalább az utóbbi forgatókönyvet megakadályozza. És ebben az esetben egyre inkább úgy tűnik, győzni fog.
Részben a Brexit inherens abszurditása, részben a britek inkompetenciája, részben pedig a példaszerűen ügyes uniós tárgyalási politika oda vezetett, hogy a Theresa May által felépített Brexit koalíció szétesőben van. Mind a Brexit-párti, mind a Brexit-ellenes politikusok elutasítják a kialkudott kilépési tervezetet. Ez nem véletlen, hisz eleve úgy van kitalálva, hogy rosszabb legyen, mint a tagság. A közvélemény is egyre kevésbé lelkesedik a Brexit iránt. Amennyiben a Remainereknek sikerülne kiharcolni egy újabb népszavazást, azt jó eséllyel meg is nyerhetik. Ez legalább akkora fegyvertény lenne, az EU számára, mint amekkora csapást mérne a populisták hitelességére. Számíthatunk rá, hogy az elkövetkező pár hónapban ez lesz az európai politika fő csatatere.
A másik csapásirány a kormányon levő populisták egyre hevesebb támadása lesz. Itt a legfontosabb Olaszország, amelynek tervezett költségvetése az eurozóna pénzügyi stabilitását veszélyezteti. Salviniék megleckéztetése ezért nemcsak ideológiai, hanem fontos gazdaságpolitikai kérdés is. Végezetül Lengyelországnál és Magyarországnál az EU forrásokból épített autoriter rendszer kritikája az alap, Magyarország esetében megfejelve a korrupcióval és az orosz érdekek kiszolgálásával. Itt már most is az EU támogatások csökkentését illetve demokratikus normák betartásához kötését emlegetik.
Egyelőre itt tart tehát az Európa jövőjéért vívott csata. A folytatással kapcsolatban egy dologban lehetünk biztosak: lesznek még fordulatok és meglepetések.
