Nos, reggel én is gyakoroltam a demokráciát munkába menet a Rákóczi téri alkalmatosságnál. Pár perc sorban állás, papírmunka után végeztem is. Feltűnt, hogy főleg egészen fiatalok és fiatal harmincasok gyülekeztek a pult körül, a feltett kérdésre pedig úgy feleltek: nem, nem szavaztunk az első fordulón. Este, munka után, hazafelé menet ismét megálltam pár percre a pultnál. Kb. két tucatnyi fiatal várakozott a sorára, szintén hasonló válaszokat adva a fenti kérdésre. Messzemenő következtetést nem vonnék le ebből, de olyan benyomásom volt, hogy talán valóban sikerült a nagy érdeklődést kiváltó első fordulónál is hatékonyabban mozgósítani az ellenzéki szavazókat.
Na de. Visszatérve voksolásomra, leginkább az azt megelőző tépelődésre, hezitálásra és halogatásra. Kvázi az utolsó pillanatra hagytam az aktust, mert be kell vallanom, az előjáték különösebben nem csigázott fel. Se Dobrev, sem pedig MZP nem különösebben vonzó számomra. Nem akartam elsunnyogni az ikszelést, csak éppen nem tudtam dönteni. Végül egy tegnapi beszélgetésen elhangzott érvek billentették az egyik (direkt nem írom, hogy jobbra v. balra) irányba a mérleg serpenyőjét. Ezeket az érveket most nem írnám le ide, nem akarok senkit befolyásolni. Mindenki szavazzon saját belátása szerint. A lényeg, hogy mindenki ragadja meg azt a különleges pillanatot, amikor a demokrácia évtizednyi haldoklás után életjelet ad magáról (you know).
…és még a Tóta W. posztját is megosztom, mert tőle szokatlanul semleges pH értékkel bíró mondatokban foglalja össze azt, amit nagyjából én is gondolok az egész cécó jelentőségéről.
Szavazzatok!
