Megismerkedtem például a Muskat Krokan nevű fajtával, amelyet egy egzotikumot kedvelő geróf hozott haza a festői Algériából. Ezt az életérzést ismerem, apám Görögországban egyszer lelegelt egy fél japánnaspolya-fát, majd hozott haza magvakat, amelyekből nagyanyám szép fát nevelt, amely azonban soha nem termett. Hozni kellett volna egy fedező-japánnaspolyát is. Szóval Muskat Krokan, különleges, ám semmi különös fehér bor.
A szerbeknél a nálunk a hetvenes években Egerben folyt fajtanemesítéshez hasonló program működik, csak itt nem baszogatják a nemesítőket a pártbizottságtól, hogy fel kell találni a nemkellkapálni-nemkellmetszeni-nemkellpermetezni de azért tőkénként tíz kiót terem és 25 mustfokkal érik csodaszőlőt. Úgyhogy itt Bianca helyett megtartják az érdekes hibrideket is, mint pl. a kövidinka-chardonnay hibrid Sila (semmi különös) és a kadarka-cab.sav. hibrid Probus (na ez már érdekes). Meg bejátszanak mindenféle balkáni szőlők, a sok napsütés és a portyázó csetnikek miatt golyóálló héjjal.
Érdekes még politikailag, hogy ezek nem kapnak EU-pénzt, és nincs hungarikum-felszopó államtitkárság, nagyon érdekes látni, amikor teljesen hiányzik a helyi borkultúrából az EU-pénzért bokázás és a “miénk a világ leghíresebb a világon” mentalitás.
A borok között vannak jók, például kóstoltam sok narancsbort. Ez a lustaszüret-bor szép neve. A lustaszüret-bor szép gyerekkori emlékem, amikor Chauteauneuf-du-Nagyfater lankáin leszedtük a szőlőt, fehéret-kéket egybe, majd a szőlő másnapig ledarálva állt, így állt elő a jellegzetes barnásvörös szín. Az eljárás a narancsbornál is ugyanez, csak az ok kevésbé prózai (és nem süti meg a szerencsi napsugár, mint szegény nagyapámét, akinek szőlőbirtoka a Rétközben volt, melynek földje Tisza szabályozása előtt csak szárazabb nyarakon nem cuppogott, így aztán a fokoló néha ijedtében kiugrott a mustból). Szóval a narancsbornak héjonázott-bor íze van, a viszonyom hozzá ilyen héjonáz az avaron jellegű se veled se nélküled vesződés. Mindenesetre érdekes.
Viszont vannak rendes hagyományos borok, például a kisremetei, már a Fruska Gora déli oldalán levő Deurity pincészet Probusa kiváló volt, de nem annyira mint a majdnem pont a magyar határon levő Tonkovity pince “Rapsodija” kadarkája vagy épp az erdővégi Erdevik pincészet “Ex Cathedra” sauvignon blanc-ja.
Sokat hallottam még Maurer Oszkár helyben legendás borászról, akiről egészen pontosan olyan sztorik keringenek, mintha ő lenne a Vajdasági Borászok Jedi Nagytanácsában Yoda mester. Kicsit fura, inkább vicces, nem értik pontosan, viszont vele van az Erő. El fogok oda látogatni.
Már csak azért is, hogy annyit igyak ezekből, hogy az utóízekben feltűnjenek az álmos könyvtári délutánon a polcok között bóklászó bölcsészlányok hajából felszálló könyvtárporral vegyes Bruno Banani parfümre emlékeztető gyönge műlevendulák, az olívaolajba mártogatott keserűcsokoládék, a szilvalekváros fanfárok és társaik.
Mert azok nélkül még én is unom, el bírom képzelni, olvasni milyen lehet. Töltök még Rapsodiját.
