Szolgálati köz… Mindegy is.
Olvasgatom Nagy Gábor posztja alatt a kommenteket és ámuldozom azon, hogy ennyire idegállapotba kerül néhány kedves olvasó attól, hogy az osztályharc fuvallatát véli süvíteni a sorok közül, pedig…
Sejtésem szerint nem szövegértési problémával állunk szemben. Egyszerűen arról lehet szó, hogy pattanásig feszült idegekkel mindenki ugrik mindenre. Frusztráció, keserűség, kilátástalanság. Egy porig rombolt társadalom tünetei.
Nagy Gábor pedig annak ellenére, hogy éppen damilos kaszával, meg lombszívófújó ízével keresi a kenyerét, nem éppen egy kékgalléros társadalmi réteg mintapéldánya. Virtigli értelmiségi, akinek most ezt dobta a gép. Ráadásul isten tudja (meg én) miért, de szereti ezt csinálni. A modora nem túl csiszolt, de nem ő fogja a kötelet a középosztály nyaka köré hurkolni.
…és hát aki figyelmesen, agyfasz kapás nélkül olvasta a poszt, annak azért világosan kiderül, hogy a címzett a “jólelvan” polgár, aki bár érzi a pénztárcáján a rendszer nagyszerűségét, de azért még elevickél, sodródik az árral.
Szüleim generációja jut eszembe, akik teljesen természetesnek vették, hogy ha anyuka combnyaktöréssel bekerül a kórházba, akkor onnan már nem jön ki. Nagyanyám sem jött.
Borítékban ment a megtakarítás egy része a doktorosztályvezetőfőorvosúrnak, de mint az közismert, a csonttörés szövödménye a tüdőgyulladás, ami elvitte a nagyit. Ennek már húsz éve, a szüleim továbbra is úgy gondolják, hogy ez ezzel jár. És hát valóban, húsz év elteltével nem sok minden változott.
Én viszont azt gondolom, hogy a rendszerváltás maradt el. Ez sietette a nagyi halálát. Ez fogja az enyémet és Nagy Gáborét is. …és ha így folytatódik, akkor a gyerekeimét is.
Ellenni annyit jelent, hogy elfogadjuk, ez így van rendjén. És valóban nem a középosztály türelme fogy el, hanem azé, aki már nem tudja megvenni azt a szolgáltatást mégegyszer, aminek az ellenértékét már korábban levonták a béréből.
