Török Gábor szép biztonsági kűrt futott az ATV-ben, érdemes megnézni a szűk negyedórás interjút. Szerintem jól foglalja össze a várható belpolitikai fejleményeket. Amiért előkerestem a videót, az az volt, hogy több helyen azt idézték tőle, hogy amerikai és eu-irányból is várható, hogy bele fognak rúgni Orbánba.
Azért volt érdemes megnézni az eredetit, mert így kiderült, hogy ennek nagy részét a riporter adta Török szájába. Erről az “Orbánba belerúgnak” dologról viszont tényleg érdemes pár dolgot összeszedni, mert gyakran előkerül itt a Múzsán és máshol is.
Orbán igen jó abban, hogy a magyar közvélemény elől eltitkolja, de legalábbis elbagatellizálja azt, hogy ha belerúgnak. A magyar ellenzéknek pedig nehéz dolga van akkor, amikor itthon valahogy érthetővé kéne tenni, mekkorát is rúgtak épp Viktorba.
Ennek két tényezője is van. A most zárult vétó-jogállamiság meccs is kiválóan megmutatta, hogy az EU olyan szervezet, amelynek a kultúrájával ellentétes a nyílt színi nagy pofonok kiosztása. Nagyon sokáig tartana kifejteni, miért van ez így. A lényeg jelen írásom szempontjából az, hogy az EU-s pofon mindig szimbolikus, mindig apróságokon érhető tetten. A valós hatása fokozatos kiszorulás olyan helyekről, ahol az EU politikájára úgy általában hatni lehet. Egy-egy kulcspozíció a millióegy brüsszeli munkabizottságban, projektekben nem tűnnek elsőre nagy dolognak. A brüsszeli komitológiában igazán járatosak (kizárólag 5-6 betűs rövidítésekben és idióta becenevekben nyilvánulnak meg) azonban minden ilyen pozícióról grammra tudják, hogy mennyire fontos. Egy Magyarország méretű országnak eleve nem jut sok súly, legyen mondjuk egy kiló. Ügyes diplomáciával, helyezkedéssel ezt meg lehet mondjuk növelni egy kiló harminc dekára, ezzel bevonzani nyolcvan dekás országokat és besegíteni nekik itt-ott, és mondjuk 8-10 év kitartó háttérmunkával el lehet érni a két kilót. Erre kiváló példa Szájer József tevékenysége, aki tudása és kapcsolatrendszere révén jóval súlya fölötti hatalommal képviselte Magyarországot az EP-ben. Szájer sajnos arra is kiváló példa, hogy 8-10 év építkezést öt perc alatt lehet nullázni.
Amikor Magyarországba Orbán miatt belerúgnak, azt nem onnan érzékeljük, hogy kidobnak minket vagy kevesebb pénz jön. Szépen, fokról-fokra kiszorítanak. Természetesen nagyon fontos pozíciókat kapunk a Harkálykopogás-sztenderdizálási bizottságban, sőt egyik fideszes EP képviselőnk lehet az EU Harkálykopogás-sztenderdizálási Jelentéstevője is. Ilyenkor jusson eszünkbe, hogy mennyit röhögött a magyar média Judith Sargentinin, hogy ő itt járkál, kérdezget, jelentést tesz…na az egy kifejezetten fontos pozíció volt ahhoz képest, ami nekünk jut, illetve fog jutni.
A másik tényező az, hogy Magyarország nem különösebben fontos. Mi itt, nem kis részben az Orbán brüsszeli szabadságharcáról szóló folytonos hírek miatt hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy Magyarország nagyon fontos. Pedig ebben a jogállamiság-vétó ügyben is csak azáltal lettünk fontosak, hogy egy olyan ügyben, amelyet már 3-4 éve több száz brüsszeli és több ezer tagállami szakember segítségével készítettek elő, Magyarország egyszercsak toporzékolni kezdett, hogy a tagállamok 90%-a által elfogadhatónak talált megoldást ő dafke megvétózza. Ezt fontosnak tartani kb. olyan, mintha mondjuk a Manchaster United-Tottenham rangadó főszereplőjének azt az embert tartanánk, aki a huszonötödik percben pucéran berohant a pályára.
Amikor Magyarország nem csinál hasonló kunsztokat egy a sok kis tagállam között. Ha nem nézünk ki a Kárpátokon túlra, akkor fel sem merül bennünk, hogy a velünk egy ligában focizó balti államoknak ott van állandó problémaként az orosz kisebbség és az orosz medve fenyegető közelsége. Hogy Portugália egy nagyon vadregényes, de azért szegény agrárország. Hogy Spanyolországot agyonnyomják a folyamatos regionális problémák, hogy Belgiumban állandóan kormányválság van. Vannak nagy gazdasági kérdések, mint az agrártámogatások és a halászat, gazdasági-politikai kötélhúzások, mint például az, hogy a francia atom és a német Energiewende hogy viszonyuljon egymáshoz és még hosszan-hosszan sorolhatnám. Ezen kívül vannak nagy politikai áramlatok, az európai középutas jobboldaliság és baloldaliság válsága, a radikális neoszocialisták előretörése vagy a több helyen is feltűnő jobboldali populista kísérletek.
Ezek közepette az, hogy Magyarországon mi van, az egy az EU sok fontos kérdése közül. Ha Orbánba “belerúgnak” azt csak és kizárólag azzal a céllal teszik, hogy nagy EU-s folyamatoknak lehetőleg ne tudjon (nagyon) keresztbe tenni. Az EU kultúrájába nem fér bele, maga az EU szervezete alkalmatlan arra, hogy adminisztratív eszközökkel kicsináljon egy választott nemzeti vezetőt. Lehet azon filozofálni, hogy ez jól van vagy nincs jól, de a jelen és még szerintem legalább tíz év politikai realitása az, hogy így van.
Szegény magyar ellenzék viszont azzal van megverve, hogy nem az én értelmes, aranyos és viszonylag toleráns (ámbátor az ablakmosás és a hagyományos nagy autók terén rendkívül elavult nézeteket képviselő) olvasótáborommal kell értekeznie, hanem a választópolgárokkal úgy általában, akiket az nem fog meghatni, hogy Orbánt két bizottsággal hátrébb rakták a csípési sorrendben. Ez van. Tetszettek volna blogot írni.
Az EU-tól némileg eltér Amerika Magyarország-politikája. Erről 2016-2020 között a legfontosabb elmondani, hogy nem volt. Eleve régi trend, hogy az amerikai külpolitika a Csendes-óceán felé fordul, ahol Kína felemelkedése és térnyerése a nemzetközi politikában már közhely. Itt olyan dolgokat kell véghezvinni, mint egy platformra hozni Japánt olyan országokkal, ahol nem tudják, hogy a kínaiakat utálják jobban vagy a japánokat. De biztos, ami biztos, mindkét bandát nagyon.
Egy magyar kormány megdöntése annyi energiát követel, amennyi Amerikának erre a térségre nincsen. Az persze egy nyitott kérdés, hogy akarnak-e itt esetleg olyan bizonytalanságot, mint pár éve Kijevben, de erre a válasz 99% valószínűséggel az, hogy nem.
Na nem azért, mintha nem viszketne Washingtonban sok ember tenyere. Orbán sajnos sikerrel tett egyenlőségjelet saját maga és a trumpizmus közé. A trumpizmus pedig, akármilyen primitív üzeneteken is alapul, az utóbbi tíz év legfontosabb politikai áramlata. Ennek megfelelően azok az amerikai liberális think-tankok, akik már Trump előtt sem szerették Orbánt, figyelni fognak rá. Ideális pet project ugyanis. Orbán messze van, nem bánt, megbízhatóan autoriter, viszont ha valaki eljön tanulmányozni Budapestre, nem fogják Ferihegyen és zárják be néhány évre, ahogy az mondjuk Iránban előfordulhat. Bizonyos filmes műfajokban a “softcore” jelzővel szokták ezt leírni.
Az Orbánnal foglalkozó amerikai politikai elemzők nyilván dörzsölik a tenyerüket, hiszen sokan közülük pozícióba fognak kerülni a Biden-Harris kormányban. Ez pedig azt jelenti, hogy a korábbi munkahelyeik majd szépen kapnak megrendeléseket, hogy fejtsék meg Közép-Európát. Ebben nekik főleg pénz van, Orbán pedig készülhet szimbolikus odacsapásokra. Orbán van annyira realista, hogy tudja, hogy ez következik. Erre a legendás orbáni “na és” a legfőbb reakciója. Nem tud ellene tenni, készül hát a következményeire. André Goodfriendet is kibírtuk valahogy – gondolja.
Biden külügyminiszter-választása azonban azt jelzi, hogy aktív, de profi külpolitikát akar csinálni. Antony Blinken nem alku eredménye, nem demokrata erős ember, mint korábban Kerry vagy Clinton, hanem Biden régi embere, egy nyelveket beszélő, világot látott, rutinos külpolitikus, három évtizede az első számú demokrata külpolitikai háttéremberek közé tartozik. Igaz viszont, hogy amikor korábban kormányzati pozícióban dolgozott, támogatott több olyan döntést is, amikor Amerika erőt mutatott. (pl. bin Laden kiiktatása)
Önmagában tehát nem lenne sem furcsa, sem váratlan, hogy az Amerika vezető erejében szilárdan hívő, magyar és holokauszt-túlélő zsidó felmenőkkel bíró Blinkent nem zavarná, ha a habzó szájjal sorosozó Orbánnak kicsit befűtenének. Még az is lehet, hogy ez így fog történni.
Azonban az is biztos, hogy az egymásnak odaszólogatás helyett Blinken arra fog törekedni, hogy az EU-val és annak vezető tagállamaival mindent megtárgyaljon, azt is, ha Amerika valahol erőt akar mutatni. Akkor is megtárgyalja majd, ha a tárgyalás csak az erőmutatás idejének és módjának közlésére terjed ki. Azonban Blinken azért lehet ott ahol van, mert pontosan tisztában van azzal, hogy mit jelent, ha Amerika valahol odacsap. Esze ágában sincs Putyinnak és Kínának lehetőséget adni közép-európai térnyerésre azzal, hogy káoszt csinál Magyarországon. Az lehet, hogy ha azt látják, hogy Orbánt le lehet cserélni egy Washington, Brüsszel és Berlin irányába is lekötelezett koalícióval, akkor tesznek pár szimbolikus gesztust, esetleg kipattintanak egy pár botrányt. De az biztos, hogy ha ennek az eredménye az lenne, hogy zavargások vannak Budapesten, azt hibaként értékelnék.
Azt gondolom, hogy a hazáját szerető magyar ember ezért még titkon sem remél olyat, hogy majd Washingtonban elcsinálják valahogy Orbánt, hogy utána újra visszajöjjenek a 2010 előtti daliás idők. Nem fognak. Hála Istennek.
