Kedves Mindenki, az első 2021-es posztunkban az óévben az utolsó pillanatokban létrejött EU-Kína kereskedelmi megállapodást járjuk kicsit körül. Az ilyen világpolitizáló posztok jó részét hosszas csetelések és link-küldözgetések előzik meg, aztán szintetizálom magamban és megírom. Ez most nem ilyen lett, hanem a bekezdések elején ott van, hogy az Panamajack (P) követte el vagy a Vezérfőszerkesztő (ÉS). Jó szórakozást!
(P) Tegnap írták alá az EU és Kína között eddigi legnagyobb kereskedelmi és befektetési megállapodást. Nem mindenki ünnepel. Míg az európai csúcsvezetők (különösen Merkel és Macron) alapvetően elégedettek, és a kínai vezetés hatalmas diplomáciai győzelemként értékeli a megállapodást (főleg egy olyan év végén, amikor Kína renoméja a világban nagyot zuhant), rengeteg európai környezet- és jogvédő szervezet, baloldali és zöld pártok, és nem utolsósorban az Egyesült Államok kormányzata (mind a régi, mind az alakuló új) egyáltalán nem boldogok.
(P) Kinek van igaza? Jó ez Európának, vagy történelmi hiba? Érdemes a gazdaság oltárán feláldozni az európai civilizációs és emberi jogi alapelveket? Egyáltalán ez az, ami történik? Nem ordas képmutatás, hogy miközben Magyarországot sokat kritizálták a „keleti nyitás” miatt, most EU szinten is ezt csinálják, nagyságrendekkel nagyobb léptékben? A válasz(ok) erre annyira bonyolult(ak) és összetett(ek), hogy kivételesen meg sem kíséreljük megmondani a tutit. Viszont megpróbálhatjuk körbejárni a dolgot a nagy üzleti döntések során alkalmazott SWOT analízis (Strengths-Weaknesses-Opportunities-Threats, vagyis Erősségek-Gyengeségek-Lehetőségek-Veszélyek) segítségével.
(P) Három fő témát érdemes megvizsgálni: gazdaság, geopolitika és ideológia. Mindhárom fontos szempont (igen, az ideológia is), és biztosak lehetünk benne, hogy lesznek közöttük súlyos trade-offok (minden nem lehet egyszerre jó).
Gazdaság
(P) Itt nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy a megállapodás pozitív fejlemény. Akármennyire is népszerűtlen manapság a globalizáció, a nemzetközi kereskedelemnél és szabad tőkeáramlásnál kevés dolog járul hozzá jobban az innovációhoz, technológiai fejlődéshez és az anyagi jólét növekedéséhez. A nacionalista bezárkózás és autarkiára törekvés eddig minden esetben gazdasági hanyatláshoz vezetett, lásd például a harmincas évek világválságát, vagy bármelyik radikális kommunista kísérletet (maoista Kína, Kambodzsa, Észak-Korea…).
(P) Ráadásul az EU-nak a gazdasági ereje sokkal jelentősebb, mint bármi más, amit katonai vagy világpolitikai oldalon fel tud mutatni. Kínával az Unió (jelenleg) egyenrangú gazdasági hatalomként tud tárgyalni, nem pedig leendő alávetett vazallusként, mint az egyes országok nagy többsége (khm… Magyarország). A Covid-járvány után következő recesszióból kilábaláshoz pedig Európa számára is létfontosságú lesz az 1,4 milliárdos kínai piachoz való hozzáférés.
(P) Amikor Merkelnek azt rójuk fel, hogy most is csak a német autóipar érdekeit nézi, egyrész nagyot tévedünk (az autóipari beruházások pont kimaradtak az egyezményből), másrészt elfelejtjük, hogy nem csak Németországnak, de egész Európának létfontosságú, hogy a már bekövetkezett relatív (főleg Ázsiához képest) hanyatlás ne forduljon át abszolút hanyatlásba. Bizony addig jó a kínaiakkal üzletelni, amíg még elég erősek vagyunk hozzá, és vannak a kezünkben olyan aduk, amik érdekeltté teszik őket is az együttműködésben (tudományos-technológiai know-how, a világ egyik leggazdagabb fogyasztói piaca, hatalmas és hatékony mezőgazdasági potenciál, luxuscikkek és kulturális export).
(ÉS) A gazdasággal kapcsolatos összes eddigi kétely fennmarad. A környezetvédelmiek, az iparjogvédelmiek és az összes többi. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni ugyanakkor arról, hogy a közgazdaságtan bizonyos alapjai az ideológiától függetlenek. Más szóval, teljesen mindegy, hogy Kína kommunista vagy birodalomépítési alapokon mondjuk nem törődik a környezetvédelemmel, az ő népességükkel és földrajzi kiterjedésükkel a kis környezetszennyezések is óriásiak, és emberek tízmillióit veszélyeztetik közvetlenül. Nem véletlen ezért például a döntően még mindig szénalapú energiatermelés átfordítása az atom irányába.
(ÉS) Különösen igaz ez akkor, amikor a kínaiak (nem most, hanem már vagy két évtizede) ismerkednek egy új fogalommal: a fogyasztással. Ezt a megállapodást nem kis részben az hozta létre, hogy a lassan öt évtizede folyó nyitás, a megálló népességnövekedés elkezdett középosztályt, méghozzá fogyasztó középosztályt csinálni. Amely középosztály ledobná magáról az uralkodó elitet, ha az nem hagyná a vagyonát élvezni, amint az Európában is előfordult, igaz a XVII-XVIII. században. Tehát valóban az van, hogy Európa egy „emelkedő” Kínával köt alkut, de Kína is valójában létfontosságú alkut köt akkor, amikor piacot nyit. Valójában körülbelül ugyanakkora arányban fogadja el Európa kéréseit, mint a piac törvényszerűségeit.
(ÉS) Ennek ellenére az aggályok valósak. Nézzük meg a sokak által fújolt, végül (eddig) meghiúsult amerikai-európai szabadkereskedelmi megállapodást (TTIP). Ott az egyik fő aggály az volt, hogy mindenféle, az aláíró államoktól független bíróságok az államok szuverenitásába belegyalogolva védenének vállalati érdekeket. Ott legalább tudtuk, hogy pontosan milyen vitarendezési mechanizmusokban gondolkozik a két fél. Itt (még) nem tudjuk, hogy milyen következményei lesznek annak, ha egy-egy kínai cég, mint korábban, ezután is szellemi tulajdont fog eltulajdonítani, vagy mi lesz akkor, ha a felek kölcsönösen kémkednek stb. Szintén nem tudjuk, mi lesz az emissziós normákkal és a környezetpusztítással. Ezeket nem tudni tényleg veszélyes és bizonytalan dolog. Ne feledjük azonban, hogy elvi megállapodás született, ezek a kérdések még kemény alkudozás közben fognak eldőlni.
Geopolitika
(P) Ami a geopolitikát illeti, a jelen pillanatban Európának és Kínának is nagyon jól jön az együttműködés. Az Európai Unió az utóbbi években „ostromlott erődként” volt kénytelen létezni egy olyan világban, ahol Oroszországtól az Iszlám Államon keresztül a hagyományosan legfontosabb szövetséges Egyesült Államokig mindenki a meggyengítésén dolgozott, amihez jöttek még olyan belső fenyegetések, mint a Brexit vagy a nacionalista-populista uniós vezetők.
(P) Kínának is nagyon kapóra jön, hogy az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi és geopolitikai hidegháború (ami Biden elnökségével sem valószínű, hogy enyhülni fog), valamint a Covid-világjárványban játszott dicstelen szerepük miatti relatív elszigetelődésüket megtörjék egy ilyen jelentős diplomáciai sikerrel.
(P) Összességében itt Európa megpróbál amerikai csatlósból önálló hatalmi tényezővé válni, ami egy igen kockázatos lépés, de nem biztos, hogy elkerülhető (különösen Macron forszírozza ezt).Az európai-kínai közeledés Oroszországnak és Törökországnak ikellemetlen, hiszen mindkettő Európa visszaszorításában és elszigetelésében érdekelt. Tény, hogy a világpolitikában ez a szerződés leginkább Kína pozícióit erősíti meg még jobban (leginkább az USA rovására), ugyanakkor Trump világosan megmutatta, hogy az EU-nak már nem feltétlenül jó az amerikai hegemónia sem (bár katonailag a NATO-szövetséget nem kérdőjelezi meg).
(ÉS) Kína világhatalmi törekvései elsősorban a Csendes-óceánon okoznak fejfájást Amerikának és benne van a pakliban, hogy az egyre határozottabban katonai expanziót is csináló Kínának segítünk ezzel, szemben hagyományos szövetségeseinkkel. Amerikának olyan államot kell ott támogatnia (Japán és India) amelyek nagyon különböző módokon, de maguk is komoly gondokkal küzdenek. Európa valóban tudja jelezni ezzel a megállapodással, hogy ebben az átalakuló világpolitikai helyzetben nem fogadja el a hátsó udvar szerepet, hanem maga is önállóan lép fel. A dolog hátulütője az lehet, hogy Kína ezzel a megállapodással gyakorlatilag megvásárolta azt, hogy az EU tagállamai a Csendes-óceánon folyó rivalizálásba ne szóljanak bele. Vagy nem vásárolta meg, nem tudjuk. Egész biztosan lesz amerikai nyomás, hogy a NATO összes tagállama ítélje el, ha valami katonai incidenst provokálnak ki a kínaiak. és Kína biztosan ennek a megállapodásnak a felmondásával fog visszazsarolni. Kérdés, hogy Európa lesz-e akkorra olyan pozícióban, hogy az európai cégek kínai piaci ereje miatt kardcsörgetésnél nem lesz komolyabb egy ilyen fenyegetés.
(ÉS) Az ilyen elvi aggályokon túl pedig ott vannak olyan konkrétumok, mint a fegyverüzlet. Valamelyik nap indonéz halászok fogtak egy kínai drón-tengeralattjárót, amely hivatalosan tudományos kutatójármű, de aki olvasta a Vadászat a vörös októberre c. alapművet (kb. ötvenszer, mint én) az tudja, hogy mit csinált az ott. A Csendes- és az Indiai-óceánt elválasztó szigetvilág vizei híresen veszélyesek, Rejtő óta tudjuk, hogy a Zöld Pofával jóban kell lenni. Ezt segítik a precíz és naprakész térképek a környék összes zátonyáról, áramlatokról, átlagos vízhőmérsékletekről. Meg ezt segítik a megfelelő tengeralattjárók is. Az amerikaiaknak itt lesz dolga hisz a tengeralattjáró-építési hagyományaik alapvetően az atlanti- és jeges-tengeri viszonyok között alakultak. Kinek van kicsi, csendes, manőverezőképes tengeralattjáró designja? Németországnak és Franciaországnak. Na ezt például nehezebb lehet úgy eladni, hogy
- Kína ezt megpróbálja akadályozni
- felmerül, hogy a nagy üzletelés közben Kína esetleg belelátott a tervekbe.
Európának mindenképpen könyökölni kell, ha ezekből az üzletekből, amelyek a következő két évtized meghatározó fegyverüzletei lesznek, részt akar. Megvan a veszélye, hogy a Kínával kötött megállapodás ezt a bizniszt károsíthatja.
Diplomácia
(P) A diplomáciában az érdekkülönbségeket mindig könnyebb áthidalni, mint az ideológiai és értékkülönbségeket. Ugyanez a helyzet Európa és Kína esetében. Ujgurok, Hong Kong, Tibet, általános emberi jogok – ezek mind olyan kérdések, amelyek figyelmen kívül hagyását joggal kérik számon a szerződéssel kapcsolatban. Viszont vannak olyan pontok is, ahol az európai és kínai értékek nem összeegyeztethetetlenek: mindkét hatalom elsősorban gazdasági és kulturális dominanciában gondolkodik, ellentétben a militarista orosz vagy amerikai erőprojekcióval. Mindkét kultúra a világ legöregebb és legszofisztikáltabb civilizációjának tartja magát, és nem is olyan enyhe lenézéssel tekint mindenki másra. Érdekes módon a „jó kormányzás” és a „felvilágosult abszolutizmus” eszméje mindkettőhöz közel áll (bár teljesen más módszerekkel). Ennek folyományaként a környezetvédelem kérdésében is egyre inkább közelednek egymáshoz (pontosabban itt Kína az, amely közeledik Európához, ahogy egyre fejlettebb lesz egyre jelentősebb középosztállyal).
(ÉS) Az olyan kisebb nemzetek, mint a kurd, az ujgur, vagy épp a magyar sajnos hozzá lehetnek szokva ahhoz, hogy a nagyhatalmi érdek sokszor felülír olyan dolgokat, mint egy pármilliós (pár tízmilliós) nemzet sorsa. Ennek ellenére nem szabad cinikusan ennyivel lezárni ezt a kérdést. A kérdés az, hogy egy ilyen megállapodás, mint amit most az EU és Kína készül kötni, megakadályozza-e a feleket politikai kérdések felvetésében. Abban elég biztos vagyok, hogy a szóbeli elítélés (amely az EU-nak amúgy is mindig ment) megmarad, azon kívül meg eddig se sok mindent tudott tenni az EU (érzem ám, hogy még mindig cinikus vagyok). A kérdést inkább tegyük fel így: vajon, ha megvan a szándék, hogy az EU ténylegesen tegyen valamit akár az ujgurokért vagy épp a hongkongi demokráciáért, csökkenti-e az érdekérvényesítési potenciálját az, hogy nagy európai cégek vannak bent a kínai piacon? Én abból indulok ki, hogy ezekben a kérdésekben az EU érdekérvényesítési potenciálja jelenleg nulla. Ha bent vagyunk a kínai belső piacon, és esetleg a kínaiak azzal fenyegetőznek, hogy kirúgnak minket…akkor is nulla lesz. Ha meg esetleg bizonyos európai cégek nélkülözhetetlenné teszik magukat, az ottani EU-érdekérvenyesítési potenciál még nőhet is, persze nem olyan kérdésekben, amelyek a kínai birodalmi büszkeséghez tartoznak.
(ÉS) Nem hangzik valami erkölcsösen, de a kereskedelmi megállapodások pragmatikus dolgok. Ugyanez igaz azokra az aggodalmakra is, hogy a kínai befolyásszerzési kísérletek majd könnyebben fognak sikerülni. Ez valóban fenyegetően hangzik, de nem jut eszembe egy dolog se, amelyet a kínaiak ne próbáltak volna már meg Európában vagy Amerikában. Eddig is próbálkoztak, ezután is fognak, arra van az elhárítás, hogy ezeket figyelje. Arra vannak Európában bíróságok, hogy a guanxi típusú korrupcióra rákényszerítsék az európai jogi formulákat. Azt kell megérteni, hogy a megállapodás nem örök barátságról szól, hanem közös érdekekről. Abban mi sem vagyunk biztosak, hogy minden célját eléri a megállapodás, és egyáltalán nem gondoljuk azt, hogy ne lennének komoly veszélyei. Reálpolitika, német-francia egyetértésben. Ez utóbbi egyébként kb. az EU definíciója is…
