A youtube az elmúlt napokban azzal szórakoztat, hogy borotvák mellett (szakállas vagyok) Vers mindenkinek szpotokat dob fel. Hatvanas éveikben járó színészek, a legszebb nyolcvanas évekbeli hagyományokat idéznek fel. Jelentőségteljes arccal néznek a kamerába, és jelentőségteljes hangsúlyozással, jelentőségteljes verseket mondanak. Jelentőségteljesen.
Ezért volt értelme szétverni a Színművészetit, hiszen mindenki tudja hogy Magyarország és az egész világ is arra vágyik, hogy az eddigi pacuha fószerek helyett nyugdíjas villamosmérnökre sztájlingolt obsitos színészek tanítsák a tanulóifjúságot arra, hogy hogyan kell az Ejmiakőtyúkanyót az idős Sinkovits Imre modorában úgy elszavalni, mintha azt jelentené be, hogy bubópestisben meghalt az ország fele, és a másik felének is csak órái vannak hátra.
A pacuha fószereknek volt bizonyos rajongótábora, és a közönség szerette amit csinálnak. Én nem, viszont szerencsére nem kötelező szeretni. Viszont ami helyette van, az úgy tűnik nem vonzza a diákságot, ha hirdetési kampányt kell csinálni neki. Miközben az ország eddig tele volt olyan emberekkel, akik el akartak menni felvételire de végül nem mertek, meg olyanokkal, akiket egy-két-három nekifutás után se vettek fel. Most meg hirdetik.
Most meg olvasom, hogy musical- és operettszínész szakot is indítanak.
Ezen a ponton már megint nehezen állom meg a kajánságot, ugyanis régi hobbim annak megtippelése hogy mi az amiből még lehet musicalt rendezni. Nyilván egy Pál utcai fiúk vagy Légy jó mindhalálig adja magát, de én várom esetleg Búvár Kund történetét vagy a Madárhatározót. A Homlokra Leukoplasztozott Mikroport Lovagjai bármit elénekelnek, és erre már lesz külön diploma is. Mondom, nagyon megérte.
