A fideszmédia a héten végig az öszödi beszéd 15. évfordulójával volt elfoglalva. Az ellenzéki média nagyrészt az előválasztással. Szerintem az előválasztási rendszer letérdelése lehet programozói hiba is (lásd EESZT) és támadás miatt is, majd kiderül, legalábbis remélem. Menjenek szavazni.
Az őszödi beszéd viszont igenis fontos dolog, és az évfordulón pár mondatban érdemes foglalkozni vele és kivenni abból a kontextusból, ahogy a kormánymédia használja.
A kormánymédia a beszéd egy fontos és jó interpretációját mutatja be: az őszödi beszéd kiszivárgása közösségképző mérföldkő, generációs élmény. Az országnak akkor éppen rosszul ment, és nagyon sok bajusz alatt dörmögött kurvaanyád találta meg azokat a kis kondenzációs pontokat, amelyek a párát jégesővé teszik. A vihar kitört és dübörgő anyázás vette kezdetét. Szerintem teljesen érthető, ha arra az eseményre, amely kétharmaddal juttatja egy párt kezére az országot, párás szemű nosztalgiával emlékeznek.
Nyilván elhallgatják, hogy minden létező eszközzel igyekeztek nagyobbra és nagyobbra fújni a balhét és azt is, hogy a tömeg erőszakossá válásában benne volt a kezük. Ezt lehet, sőt kell is elítélni, de egy olyan éretlen politikai kultúrában mint a magyar, csodálkozni nem szabad rajta. Az már más kérdés, hogy a rendőrség mély szervezeti és morális válsága talán akkor kapcsolt nagyobb sebességre. Hiszen először ott voltak a kormány és a kormánypárt által kivezényelve, felkészületlenül, szakértő felső irányítás nélkül. Utána jött a másik párt, amelyik törvénybe írta, hogy ők szemkilövő, hazug emberek. Nyilván voltak rendőri túlkapások, akinek szeme volt látta. De a tévészékház lépcsőjénél és még jó pár hasonló helyen álló rendőröket azzal “elismerni” hogy összemossák őket a túlkapásokkal, szerintem hiba.
És ha már hiba. Az őszödi beszéd legfontosabb tanulsága az, hogy a politikacsinálásnak megvannak a maga szakmai szabályai, amelyek megszegése azonnali büntetéssel jár. Nyilván senki sem tudja (nyilvánosan) hogy ki volt a szivárogtató. Sokak szerint a szocpárt maga. De az biztos, hogy a beszéd elmondása is hiba volt.
Nem azért volt hiba, mert igazságbeszéd volt. A “nem ígérhetek mást, mint vért és könnyeket” típusú nagy igazságbeszéd létező műfaj, ám alkalmazni csak háborúban lehet és akkor is csak nagyon ritkán. A beszéd elmondásához az kellett, hogy Gyurcsány tévedjen. Tévedjen abban, hogy a romantikus politikatörténet nagy igazságbeszédei gyakorlatban használható példák. Magyarországon a rendszerváltás után nagyon sok romantikus politizáló volt, akiknek a politikai sírfeliratára azt lehetnek írni, hogy “az emberek azt gondolják hogy”.
Tévedett Gyurcsány abban is, hogy ő kicsoda. Kicsoda a szocialista pártban, a kormányon és miniszterelnökként. Nagyon önhittnek kellett lennie ahhoz, hogy ne vegye észre a felé fordított ágyúkat. Anno pont az volt a reakcióm, amiről Tóta W is írt valamelyik nap: mit kell ezen felháborodni? Elmondta amit egyébként is tudunk, ha ezt esetleg követi a tanulságok levonása, pár szakember előtérbe tolása, akár még jól is járhatunk.
Persze nem ez történt Gyurcsány nem tette meg azt a szívességet hogy lemond, pedig visszanézve látható, hogy megelőzött volna immár három ciklusnyi Orbán-uralmat, ha a Bajnai-Oszkó-féle korrekciót neki kellett volna levezényelni. A szocpárt maradéka pedig pontosan tudta, hogy teljes bukás következett és elkezdte a visszavonulást tervezni. Az őszödi beszéd nagyon fontos kára az, hogy 2006 végétől a Bajnai-kormány hivatalba lépéséig ezt az országot nem kormányozta senki. Az egyik politikai erő készült a vereségre, a másik a győzelemre, mindkettő teljesen biztos volt abban, hogy mi következik.
Azt nem tudtuk akkor, hogy az ilyen beszédek előtt alaposan fel kell mérni a közhangulatot, amelyet a Fidesz azóta is, szinte kényszeres buzgalommal mindig megtesz. A legütősebb rögtönzésekre is napokat kell készülni. Orbán Viktor bármilyen kínos ügyben két-három napig egyszerűen hallgat, amíg befutnak az eredmények. Még mindig jobb ez, mint egy elkúrtuk-szerű mondattal lavinát indítani.
Úgy gondolom, hogy a Fidesz számára, amely addigis jó volt a kommunikációs paradigmák felépítésében, lecke volt ez, hogy folyamatosan műbalhékba kell terelni a nép figyelmét, mert a viharcsináló porfelhő, az erdőt felgyújtó szikra bárhonnan jöhet. Például ott volt a netadó, teljesen jelentéktelen kérdés, amelynek nem kellene nagyobb hatással járnia annál, mint hogy egy politikus beismeri hogy hazudik. Oszt mégis a NER történetének legnagyobb tüntetése lett belőle.
Nem tudom lesz-e újabb őszödi beszéd. A politika lassan professzionalizálódik nálunk is, még ha ez a megszólalások színvonalán nem is látszik. De azt talán már mindenki megtanulta, hogy romantikus képzetekre építve a romantikus epika nagyjainak tollára kívánkozó méretű bukásokba lehet beleszaladni. Rövidebben: nagyon el lehet kúrni.
