Olvasom egy kocsmáros írását a facebookon hogy minden áll, és a vendéglátás az összeroppanás szélén. Hitel nincs, támogatás nincs. Hangzatos ígéretek, bértámogatás és járulékelengedés ígérete van. Miközben ez a szektor (a szolgáltatás általában) amely a legkevésbé állandó eszközök és alkalmazottak szempontjából.
Ha valaki még csak gyárat vagy hivatalt látott, az nem tudja elképzelni, hogy egy kocsma, kupleráj, fodrászat vagy épp ügyvédi iroda mennyire más szemléletet igényel. Idények vannak, divatok vannak, amelyekhez alkalmazkodni kell. Jobb helyeken tudják követni jogszabályokkal, hogy a pultos bérébe bele van számolva a jatt, ha esik az eső akkor csak a pincérek fele kell, mert nincs terasz, de a meccs előtt minden épkézláb ember hordja a korsót, akkor is , ha egyébként szabadnapja lenne. Ugyanez a fodrásznál ballagás előtt, olyankor hajnal öttől már berakja a nagyságák haját. Persze, a saját lánya is ballag, kéne neki frizura, lesz is, de a nagyságáktól ilyenkor lehet elvenni egy reggel százezer forintot, esetleg átcsábítani másoktól. Ezek a szektorok pont semmit nem érnek adókedvezménnyel, mikor nincs bevételük és járulékkedvezményekkel, mikor nem fizetnek bért.
Elég nyilvánvaló tehát, hogy ha ezek a szektorok bajban vannak, akkor másképp kell támogatni őket, mint egy termelőüzemet, amely egy nagy logisztikai hálózatba illeszkedik, és a működésébe van kódolva egy bizonyos tehetetlenség.
Az első kérdés, hogy kell-e bárkit is támogatni. A koronavírus-járvány miatti leállás előtt se volt erre a kérdésre könnyű a válasz. A piac egyensúlyba jut, már persze ha az a piac olvasta a mikró- és makró tankönyveket és persze végtelen időnk van ezt kivárni. Ilyen libertariánus szempontból örülnünk kellene annak, hogy a válsághelyzetek elviszik az alkalmazkodásra képtelen vállalkozókat, és jönnek helyettük a fitt fiatal győztesek.
Csakhogy a piac összeomlása és az ezzel járó bozóttűz effekt vállalhatatlan szociális és politikai hatásokkal jár, ezért már jó ideje elfogadott hogy valamiféle segítséget nyújt az állam, vagy több állam közössége. Különösen akkor, ha a gazdaságot valamilyen magasabb rendű érdek miatt maga az állam állítja le. Nyilván, itt az érdek az volt, hogy a járványnak ne legyen természetes lefolyása, és az államok úgy gondolták, hogy a kisebb kárt az okozza, ha van egy gazdasági sokk, de nem szabadul úgy el a járvány, hogy egy idő után a mentő már csak hullaszállítóként működjék.
Az állami beavatkozás pedig kérdések egész sorát veti fel. Kinek segítsen az állam? Cégeknek, mert akkor azok majd mozgásban tartják a gazdaságot: Az embereknek, mert ők majd költenek és mozgásban tartják a gazdaságot, és ezzel a cégeket? Mit adjanak? Legyen direkt pénzosztás, mindenkinek ugyanannyi? És mi van ha megszokják és nem mennek vissza utána dolgozni? Mi van, ha fosztogatók repülnek rá a gyengéknek és sebezhetőeknek adott pénzre? Legyen adócsökkentés? Nade ha lassul a gazdaság és egyébként sincs bevétel és forgalom, akkor adó amúgy is kevesebb jön! Legyen hiteltámogatás, hitelgarancia? És mi biztosítja, hogy az újrainduláskor azok a hitelek vissza lesznek fizetve? Legyen hiteltörlesztési moratórium? Meddig bírja azt ki a bankrendszer, amikor a moratórium gyakorlatilag egy csődhelyzet az adósság átütemezésével? A hiteltörlesztések beforognak a bank pénzforgalmába, azt helyezné ki hitelbe például amikor áthidaló kölcsönöket, vagy épp az újraindításhoz hitelt adnának. Ha nincs törlesztésből bevétele, a bank nem tud hitelt kitenni a piacra csak úgy ha maga is hitelt vesz fel valahonnan, aminek a kamatát persze beépíti a hitelkamatba, a magas hitelkamat miatt a termelő/szolgáltató is árat emel, vagyis infláció indul még azelőtt, hogy beindult volna a gazdaság, márpedig az inflációt csak akkor szeretjük, ha az a gazdaság pörgésének a hatásaként és azzal arányosan jön létre.
Ez kb. az első tucatnyi, felületes kérdés, amely a gazdaságpolitikai döntés meghozatalánál felmerül. Helyes válasz egyikre sincs, mert sokszor a kérdések egymással ellentétes válaszokat követelnek. Ráadásul a válaszok államonként változnak. Nagyban megkönnyíti a választ, ha van pénz, hiszen akkor kevesebb olyan döntés van, amilyet családi kasszákkal kapcsolatban hó végén szokás meghozni. Persze a túl sok pénznek meg az a hatása, hogy a pénzbőség miatt a pénz elveszítheti a kapcsolatát a reálgazdasággal, buborékok fújódhatnak fel, amikor a pénzt pörgetni akarják.
Most eleve törékeny helyzet van, hiszen 2008-tól rengeteg pénz pumpálódott a világgazdaságba, és most újra ez történik. Más kiút viszont nem látszik, már ha nem akarunk drasztikus, az egész világrendet alapjaiban érintő gyors változást. Érthető talán az idegesség, amit Orbán Viktor tavaly év végén kiváltott azzal, hogy elkezdett kekeckedni az Uniós pénzosztás megkezdése előtti pillanatokban.
De térjünk vissza a kocsmárosunkhoz, aki azt mondja, hogy neki ne kedvezményeket adjanak, hanem hitelt. Nyilván bízik benne, hogy ha egyszer nyitunk, akkor az eufória közepette bőven elég piát fog eladni ahhoz, hogy a kölcsönt kamatostul visszafizesse.
Ez mind szuper, csak van néhány probléma. Az egyik, hogy nem tudjuk mikor lehet nyitni. A mai magyar járványadatok azt mutatják, hogy olyan egy-két héten belül óvatosan el lehet kezdeni a korlátozások enyhítését, mert tartósan csökken a kórházban levők száma. Viszont épp ma fordult a lélegeztetőn levők száma pluszba, és nem tudjuk, hogy a “brit” variáns mekkora hullámot fog nálunk okozni.
Probléma az is, hogy az oltások, noha folyamatosan haladnak, még legalább két hónap mire elérik azt a mennyiséget, hogy tényleg “bekerítik” a vírust, de még az is hetekbe telik, hogy az összes kritikus infrastruktúra összes dolgozója be legyen oltva.
Ezek a problémák Európában mindenütt egyformák, ami különbözik, az a kormányok és a lakosság reakciója.
A mi kormányunk munkáját egy bő ötezer milliárdos költségvetési hiány jellemzi, amelynek egy része egyáltalán nem az ő hibájuk. Ha egész Európa berántja a féket, a magyar gazdaság is lassulni fog, adóbevételek esnek ki, ezermilliárdos nagyságrendben, ezen senki, sem tudott volna segíteni. (Nem. Feri sem.)
A kiadások megemelkedése is van mindenütt, csak nem mindegy mire.
Az látszik, hogy a tömeges hitelbedőléstől félnek, mint ördög a tömjénfüsttől, hiszen több mint tíz évvel a világválság után is vannak még “devizahiteles” ügyek az országban, nagyon mély sebeket tépne fel, ha tíz év kormányzás után oda jutnának, hogy megint a bank kezd tömegesen kirakni embereket a lakásaikból, csak ezúttal forinthitelek alapján.
Ami ezen túl látszik, az nem túl szívderítő, ugyanis a kapzsi genyóság és az amatőrizmus sajátos keveréke, mint általában minden, amit a NER csinál.
Az egy teljesen létező dolog, hogy ha az állam indít egy mentőakciót, akkor igyekszik ebből az alkalomból keresztülverni olyan dolgokat, amelyek ellen a mentésre szorulók amúgy nagyon kapálóznának. Például a német autóiparon a környezetvédelmi normákat próbálják számon kérni. Tehát lehet ilyenkor drasztikus intézkedéseket hozni és tisztán szakpolitikai feltételeket szabni. Ez persze átcsaphat protekcionizmusba vagy délibábok kergetésébe, de nálunk még ennél is rosszabbról van szó.
A magyar intézkedésekből az látszik, hogy ezek vagy nem tudják, hogy mit csinál egy kocsmáros, kurva, ügyvéd vagy fodrász, vagy tudják, és ennek ellenére teszik amit tesznek.
Ugyanis jól látható a költéseken (plusz 22 milliárd egyházaknak, 5-10 milliárdok ménesbirtokra, stadionra, kastélyfelújításokra, százmilliárdok “lélegeztetőgépekre”, 41 milliárd templomokra, húszmilliárd focira és más sportokra két dolog:
- a gazdaságot a beruházások felől akarják húzni, vagyis úgy, hogy a kastély felújításán dolgozó szakemberek pénze majd szépen lecsorog a gazdaságba, a kőműves elmegy a kocsmába, vesz sört és a kocsmárosnak is jó lesz. Ezzel számos baj van, de fogadjuk el egy pillanatra, hogy ez így jó, ezt döntötte a kormány. És nem lopnak belőle, illetve ha mégis, az is a magyar gazdaságban árad szét, csak rózsadombi villán dolgozik majd a kőműves, mielőtt kocsmába menne.
- a baj ott van, hogy ez a módszer leginkább azt mutatja, hogy a támogatás mellé csomagolt politikai cél itt (a lopáson kívül) az, hogy nyilvánvalóvá tegye: itt csak a NER oszt pénzt.
Ezért vették el a helyi önkormányzatok bevételeit, mert így mindenkinek a kormánynál kell pénzért kopogtatni. Ezért nem kap a kocsmáros hitelt vagy nem nevezhet be egy hitelgarancia-programba, mert akkor a bank fogja eldönteni, legalább részben, hogy ki jut pénzhez, és teljesen politikamentesen pusztán gazdasági teljesítménye alapján kapna hitelt valaki. Ezt nem lehet megengedni.
A raktárkoncerteknél elkövették ezt a “hibát” hogy megkérdeztek konkrét szakembereket, akik meg beszavazták a támogatásba a Picsát, mivel ők, ha nem is magaskultúra, de vitán felül népszerű társaság. Akiket aztán alig győztek kiszerkeszteni a saját koncertfilmjükből.
Na, mással ezt a hibát biztos nem fogják elkövetni. Ha valaki pénzt akar, menjen pitizni. Ha beledöglünk…hát miért nem ettünk kalácsot?
