Nem csak a frissen megszavazott törvény, de a Galla Miklós exhibicionista akciója miatt kirobbant botrány is aktuálissá teszi a szexualitás funkciója és ábrázolása körül mindig is fennálló vita rövid áttekintését.
A gyermeknemzés és a házastársi kötelességek teljesítése céljából megvalósítandó aktus melletti érvelés mára a központi kommunikáció szerves részévé vált, sokak nagy örömére.
Ha jól értem, akkor a fenti cél irányába mutató folyamat bármely állomásának ábrázolása a hatalomnak kedves, életkortól függetlenül szemlélhető, minden ettől eltérő pedig öncélú, törvényben korlátozandó eltévelyedés.
Hát ha most ez egy mindenbe belemenő elemzés lenne, akkor beszélhetnénk az őskori/ókori szexualitást ábrázoló alkotásokról, vagy arról, hogy Emese álmát értelmezték úgy is, hogy a Turul ejtette teherbe, később elterjedt a nézet, miszerint a nemzeti szárnyas Isten üzenetét közvetítette (WTF?), illetve diplomatikus változatban egyszerűen csak jövendölt (valószínüleg az utóbbi az igaz). Akár arról is beszélhetnénk, hogy a kereszténység felvétele egy nagyon bölcs, de de leginkább politikai döntés volt. Az István a királyban is ábrázolt, Koppány mellett (-nyal :D) enyelgő ágyasok azért valójában nagyon sokáig a kereszténység hivatalossá tétele után sem tűntek el a nagyurak mellől. Maradjunk annyiban, hogy a szexualitás és annak ábrázolása soha nem volt igazán mentes az öncélú és élvhajhász, állítólagosan Istennek nem tetsző céloktól. Amikor a regény műfaja elterjedt, akkor a pornográf regények is megjelentek. A fényképezőgép feltalálása a pina és a fasz élethű ábrázolásának hajnala, az első mozgóképek között pedig találni fogunk rengeteget (elképesztő mennyiségben), amin lovaglóostorral, tollseprűvel és más praktikus eszközökkel játszadoznak nők, s férfiak vegyest.
Persze az örömködést hol az egyház, hol a kommunista állam, vagy éppen a jóérzésű polgár megpróbálta kontrollálni. Mondhatjuk: sikertelenül. Magyarországon 1990-ben rúgta be az ajtót a szabadság, valamennyire szexuális értelemben is. Ami viszont nem tűnt el, az a képmutatás, a bigottság, de ugyanígy a szexizmus, a hímsovinizmus is velünk maradt.
A linkben szereplő, minden oldalt megosztó és időnként felháborító Nagy Kriszta (Tereskova), akinek “ a faszomnak kell a dióskalács” kezdetű sorai, mélyen megérintették szerkesztőségünket is, még főiskolásként arra lett figyelmes, hogy a művészet is sokszor arról szól, hogy nőként a testeddel többre mész, mint a gondolataiddal. Magára is öltötte a szőke, butuska jó csaj jelmezét, elkezdte hekkelni a rendszert azzal az egyszerű, de rafinált módszerrel, hogy az üzeneteit és gondolatait a testébe csomagolva árulta, esetenként pedig fordítva. Kb. olyasmi volt a fejében, hogy ha már a művészet is bordélyház, akkor a művész miért ne lenne “kurva”. A rohadt unalmas kiállítás megnyitókon a pogácsa meg a pezsgő mellé mindig lenyomnak a torkodon valami baromira mélyen filozófikus beszédet, ami nem igazán mentes a pátosztól, az értelmiségi pózba merevedett képmutatástól.
De a művészet nem (csak) erről szól. Üzlet, bulvár, nemi sztereotípiák, uram-bátyám, neki is adjunk díjat, neki meg ne stb. Nagy Kriszta első sorban ezt a világot mutatja be nekünk műveiben.
Konklúzió
Én most nem fogom elmondani hogyan kell megítélni Gallát v. akár Tereskovát, de egyelőre még abban a helyzetben vagyunk, hogy a linkelt cikkbe akár 17 évesen is bepillanthatunk, vagy megnézhetjük Galla farkát egy előadáson. Ha Áder aláírja, akkor a jövőben a törvény megkímél minket ettől a tehertől, dönt helyettünk.
