Valahol azt olvastam, hogy Ausztriában 1970 óta minden évtizedben egy héttel rövidül a síszezon a globális felmelegedés miatt. Mára tehát több mint egy hónappal rövidebb, mint ötven éve. Ráadásul ami van, az is rapszodikus, sokkal többe kerül fenntartani a pályák síelhető állapotát.
Síelni nem szoktam, azonban pár hete találtunk egy nagyon jó hétvégi ajánlatot Kitzbühelbe, egybekötve egy Elina Garanca haknival (amely utóbb katasztrofálisan pocséknak bizonyult) egy nagyon szép szállodába, név szerint a Lebenberg Schlosshotelbe.
Néhány megfigyelés. Ha már ott voltunk, elmentünk Kufsteinbe megnézni hol ült szegény Kazinczy. Meg is ebédeltünk. Kicsit tartottam tőle, hogy akkor most itt hagyom a gatyámat is ha meglátom a cehet. A számla azonban nem volt rosszabb, mintha Budapesten vagy a Balatonnál ültünk volna be valahova.
Minden egyébben is azzal kellett szembesülnöm, hogy Ausztria továbbra is drága, de Magyarország semmivel sem olcsóbb.
A Balaton környékének színvonala az elmúlt bő évtizedben folyamatosan emelkedik. Lassan kezdenek kikopni a rabló helyek, aki talpon maradt, az már az alsó szegmensben is normális ételt ad. Nem nagyon találkozni már az egész szezonban ugyanabban az olajban sütő lángosossal, az újrapanírozott pepihússal és társaival. A talpon maradt helyeken normális sört csapolnak, nem vizezik az italokat, a franchise rendszerek presszókávéja pont olyan jó, mint bárhol máshol. Az ilyesmire fogékonyak szinte bárhol találnak világosabbra pörkölt kávét is.
Emellett megjelent a felsőbb kategóriás gasztronómia, elérhetők jó helyi borok és sörök. Különösen az északi parton és a Balaton-felvidéken falunként két újhullámos étterem van, hülyébbnél hülyébb nevekkel, viszont rövid, változatos, szezonális étlapokkal. Ha az embernek van pénze, kedvére választhat a tökhabbal körített füstölt süllőpofa és Józsi bátyám kedvence (sertéskaraj az étlap összes többi elemével töltve, panírozva majd kirántva, hozzá vegyesköret és tartár) között.
Ha van rá pénze.
A Balaton ugyanis sikeresen belemanőverezte magát egy érdekes csapdahelyzetbe. Az átlagmagyarnak ugyanis nincs rá pénze. Egyszerűen nem jön ki a lépés, ha egy kétgyerekes család egy megfelelő méretű apartmant annyiért bérel ki, mint Horvátországban vagy akár valamelyik alpesi síterepen szezonon kívül. A parti büfében egy ebéd, apa hekkjével, anya gyrostáljával, a két gyerek burgereivel, féltucat palacsintával, sörrel-kólával 10-15 ezer. Ha a kockás abroszos csárdába mennek, akkor legalább 20-25 de inkább több.
Ez Magyarországot két részre bontja: az egyik az a társaság akinek nincs pénze egy egyhetes balatoni nyaralásra, hacsak valamilyen úton-módon nem jutnak olcsón, vagy ingyen szálláshoz. A másik viszont, akinek belefér ez a költség, azzal szembesül, hogy ennél egy hét Adria két tank benzinnel drágább. És az tenger. Kéthetes nyaralásnál annak a plusz két tank benzinnek (és autópályadíjnak) az aránya az összköltségben méginkább csökken.
A Balaton tehát örvendetes fejlődésen ment át, csak közben légüres térbe pozícionálta magát. A magyarok nagy részének túl drága, mivel megszűntek az igazán olcsó szállások. Azokon az árakon, amelyeken szolgáltatnak a Balaton körül, viszont már sokkal kiépítettebb helyekkel kell versenyezni.
Kitzbühelben, amely a világ egyik legpatinásabb síversenyének a helyszíne, és mint amatőr síterep is felsőkategóriás, boldog-boldogtalan biciklizik. Meggyőződésem, hogy az e-bike feltalálása legalább akkora dolog az alpesi síterepeknek, mint a drótkötélpályás felvonó feltalálása. Az alpesi biciklizéshez ugyanis kivételes fizikum kell, átlagos jó erőnléttel, napi 50-60 km. teljesíthető, és nem minden nap. Meg különben is, kevesen mennek azért a hegyek közé, hogy max pulzus közelében, lógó nyelvvel tekerjenek a kaptatókon.
Mióta van e-bike, különösen mióta van olyan, amelyik egy töltéssel végigbírja a napot, nincsenek magas hegyek. Legendás hágókon, ahol korábban szúnyogcsődörök mentek fel, kigombolt mezben, ökölbe szorult arccal, most kedélyes nyugdíjasok tekernek. Izzadnak persze, mert nem a legnagyobb rásegítésre tették a bringát, de azért a munka oroszlánrészét a motor végzi el. Így kipirulva, lihegve érnek fel a Panoramastrasse tetejére, de úgy, hogy az aznapi túrába még egy ugyanilyen mászás, majd utána 20 km gurulás vissza a hotelbe simán belefér. Közben egy tányér szalonnás spätzle és egy krigli radler valahol.
Az osztrákok érzik is ezt, és ahogy korábban mindent a sí köré építettek, úgy épül most a bringás infrastruktúra. Egyébként is jobbak az útjaik, de azt látni, hogy mindenki felfogta: a jövőben a síszezonnal egyenértékű bevétel lesz a bringás szezon.
Ez arról jutott eszembe, hogy olvasom, hogy az állítólagos Budapest-Balaton bringaút még mindig nem bírt megépülni. Még mindig ott tartunk, hogy a bringaútnak mindenkit szolgálni kell, kivéve a biciklistát. Nem mehet itt, ott és amott. Ha valahol nem fér el, vigyük be a dombok közé. És egyébként is, mindenkinek púp a hátán.
Pedig a Balaton környékén se bicikliznek kevesen. A Balaton-felvidék és a somogyi dombok ideális terepek (ahogy például a Zemplén, a Cserehát, a Pilis stb. is az) ahol kitűnő útvonalakat lehetne kiépíteni. Az, hogy a kormánynál senki se jött rá, hogy a biciklis turista jó turista, azt értem, tekintve, hogy a kormány környékéről lassan mindenki kikopik, akinek több esze van egy három napja elütött döglött borznál.
Ahhoz viszont tényleg nagyon-nagyon hülyének kell lenni, hogy a Balatonnál ne jöjjenek rá arra, hogy egy egésznapos bicajtúrához megfelelő bicikli 2-300 ezer forint, a hozzávaló ruha, kulacs, sisak, egyebek még egy százas. A csomagtartó a kocsira még ugyanennyi. Vagyis a biciklitúrázó családnak van egy jó autója, meg még vagy egy milliója rekreációs eszközökre. Gazdagok. Lazán kifizetik a százeurós ebédet a családnak. Megállnak és megveszik az ezresért árult jégkrémet.
Na a kurva anyját, ide egy se jöjjön. Menjenek a régi Combimpex üdülő felé, a Szúnyogos-dűlőben, a szeméttelep mellett.
Ezzel nekem az égvilágon semmi bajom, csak akkor tessék felkészülni arra, hogy valahol Tirolban fognak biciklizni. A szállás meg a kaja ugyanannyi, csak ott örülnek nekik. A Balatonnak meg maradnak az ürességtől kongó strandok, meg a nerencek által látogatott fine dining helyek. Már amikor a nerencek nem a Seychelles-szigeteken vannak, vagy az Alpokban bringáznak, Hurghadán merülnek, vagy Antalyában ólinkluzivolnak, olcsóbban, vagy ugyanennyiért.
