Talán az olvasók többségének feltűnt, hogy a Diétás Magyar Múzsa szerzői magukat “konzervatív punkok”-ként definiálják. Ez persze viccesen hangzik, de meglehetősen komolyan gondoljuk, és jól leírja a mondanivalónk lényegét. Ami a konzervativizmust illeti, komolyan a magunkénak érezzük, legalábbis a klasszikus liberális változatát, aminek ugyanúgy lényege a kapitalista piacgazdaság, mint a korrupciómentes és demokratikus kormányzás, valamint a felvilágosodás eszmeisége.
Az is tény, hogy manapság, amikor a jobb- és a baloldal egyaránt egyre szélsőségesebb szekertáborokba tömörül, és egyre kevésbé tűrik meg az “elhajlókat”, meglehetősen punk dolognak tűnik zsakettes, szivarozó, elitista, ám emellett liberális, szkeptikus és mindenfajta messianisztikus ideológiától idegenkedő úriembereket tekinteni példaképnek.
Ezért sem kell meglepődni, pláne megsértődni, ha jobboldali meggyőződésű olvasóként azt látjuk, hogy a Múzsa büszkén kiáll a melegek örökbefogadási joga mellett, vagy épp kutyázzuk a trumpista populizmust. Ugyanúgy, ha egy balos kommentelő megsertődik azon, hogy pozitívan ertekeljük a globális kapitalizmust, vagy nem igazán törődünk a píszí orthodoxia követelményeivel, a legtöbb, amivel vígasztalhatjuk, az az, hogy “Punks not dead!”.
Ha pedig bárki hisztizni kezd, hogy csalódott bennünk, és ezentúl nem olvas minket, mert nem is vagyunk igazi balos/jobbos aktivisták… 🤷♂️
