Nem tudom, hogy Magyarországon ki hallott róla, de múlt héten a német versenyhatóság (Bundeskartellamt) odacsapott egy 21 millió eurós (kb. 7,5 milliárd forintos) bírságot a Roland, a Yamaha és a Fender hangszergyáraknak, illetve az európai hangszerkereskedelem két nagy szereplőjének a Music Store-nak és a Thomann-nak.
A hatóság megállapítása szerint árrögzítés történt, vagyis a megbüntetett cégek úgy kartelleztek, hogy megállapodtak bizonyos termékek minimálárairól. Ha a piac kisebb szereplői megpróbáltak a két nagy bolt árai alá menni, a hangszergyártók megfenyegették őket azzal, hogy rosszabb feltételekkel vagy egyáltalán nem fognak nekik szállítani.
Magyarországról nézve, ahol a nagy, bankoknak, telekommunikációs cégeknek adott bírságok érik el a néhány millió eurót, de azok se mindig, dermesztően nagy bírság, de a piac is sokkal nagyobb és gazdagabb mint a magyar piac.
A Covid pár iparágnak nagyon nagy fellendülést hozott. Ilyen a kerékpárkereskedelem, Amerikában a lőfegyverek kereskedelme és világszerte a hangszergyártás. Hiszen micsoda kiváló lockdown project belevágni a gitározásba. Venni valami jó cuccot és megtanulni a Stairway to Heavent vagy a Laylát, gondolja a 18-49 közötti, fizetőképes vásárló és elmegy vásárolni.
Termékek kavalkádja várja, hiszen a fogyasztói társadalom egyik nagyon bájos tulajdonsága, hogy a kezdő gitárosnak elmagyarázzák, hogy az úgy van, hogy a Hotel California végén a gitárszólót Don Felder Gibson-on játszotta, Joe Walsh viszont egy Telecasteren, tehát ha meg akarja tanulni ezt a szólót, vegyen egy Gibsont, egy Telecastert (vagy ezek olcsóbb kópiáit, de akkor egy számkivetett stílustalan eretnek lesz, aki képes lenne egy Yamaha Virago nyergében begurulni Alsóörsre) egy pont olyan Marshall erősítőt, ami az akkoriak replikája, nem is beszélve a pedálokról. Ez ugyanaz a hülyeség, mint amikor a kezdő teniszező megveszi a Wilsontól a Federer modellt, majd elmegy tenyereseket gyakorolni, vagy amikor a síkon stabil 25-öt tartani képes embert látjuk egy Pinarello Dogma nyergében. Anyway.
A felsorolt termékeknél márkafelár van, ugyanis a globalizáció csinált egy érdekes dolgot. A hangszerben, a bicikliben és a teniszütőben az a közös, hogy mindegyik érett technológia. Vagyis valami kis fejlesztés mindig van rajtuk, de alapvetően semmi forradalmian új nem történik.
Ez azt is eredményezi, hogy a gyártásukhoz való szaktudás is már leértékelődött. Nyilván vannak mesterhangszerek, versenyzőknek méretre készült bringák és teniszütők és vannak olyan termékek, amelyeket a Made in the USA vagy Made in Germany logo miatt felárral el lehet adni.
Minden más azonban nagyon jó minőségben készül a Távol-Keleten. Főleg azóta, mióta a megmunkáló gépek számítógép-vezérlésűek. Ezekbe be kell fektetni, azonban ha megtörtént, akkor nagyon olcsón nagyon jó minőségű dolgokat bocsátanak ki, nagyon gyorsan, nagyon sokat.
A legendás márkák, legyen az a hangszergyártó Yamaha vagy a bicikligyártó Bianchi, tudása mára átalakult. Versenyképességüket nem az adja, hogy bizonyos anyagokat bizonyos minőségben csak ők képesek megmunkálni. Pontosabban vannak olyan cégek, amelyek ebbe az irányba mozdultak és ők mára olyan specialisták, akik másoknak adják bérbe a szaktudásukat vagy speciális anyagismeretüket.
A legendás márkák átértékelték helyzetüket és felismerték, hogy két előnyük van. Az egyik a brand, a másik pedig a piacismeret. Vagyis azt elengedték hogy ők egy havi több tízezer vagy százezer egységet kibocsátó gyárral versenyezzenek árban. Inkább gyártatnak ezzel a gyárral, hozzáadnak minőségellenőrzést, és azt csinálják amihez értenek: a terméket a piaci igényekhez fejlesztik (esetleg maguk megteremtik a piaci igényt) és eladják a kedves vevőnek, hogy nekik pont ez kell.
Ez a szimbiózis a covid előtti időkben élte talán a csúcspontját. Vannak bizonyos gyengéi a dolognak. Például elsorvasztotta az európai ipart, és ezzel társadalmi problémákat okoz, nem épp környezetbarát a világméretű konténerforgalommal. Jelen hír szempontjából azonban egy másik gond érdekes.
A Kínából jövő áruról még ma is mindenkinek a gagyi jut eszébe, holott a name brand termékek elsöprő többsége távol-keleti gyártás. Például a világ gitárjainak valami egészen nagy százalékát (nem emlékszem a konkrét számra) a Cort gyártja Indonéziában.
Aki azonban ismeri a megfelelő beszerzési forrásokat, kialakíthat egy új üzleti modellt. Az eddig leírtban a távol-keleti gyártó termelt nagyker áron, a name brand pedig besöpörte a brand felárat. A másik megoldása az egyenletnek viszont az, hogy egyáltalán semmilyen brand felárat nem érvényesít, hanem behozza a távol-keleti terméket, elvégzi a minőségellenőrzést és/vagy mellétesz egy nagyon nagylelkű vevőszolgálatot amely szó nélkül cseréli a hibás terméket. Majd nagyon nagy volumenben ad el olyan terméket, amely a prémium szegmens tudásának a 80%-át, de inkább többet tud, sokkal alacsonyabb áron.
A sportcikkekben ez a Decathlon, ahol ki van téve a Wilson Federer-modellje, de ha az ember nem Roger Federer, ki van téve a sajátmárkás ütő, az átlagembernek pont jó, 15000 körül már egész jókat adnak, arra bőven megfelelőt, hogy az ember amatőr szinten egész életét végigteniszezze vele.
De ez a változás elérte a hangszerek világát is. A megbírságolt Thomann és Music Store pont azt csinálja, mint a Decathlon a sportcikkeknél.
Amikor leérettségiztem, elég magas szinten játszottam kürtön, és azt gondoltam, hogy ez így is fog maradni. Nem maradt, sajnos már nagyon rég nincs időm gyakorolni, zenekari próbákra járni. De akkor a szüleim vettek nekem ajándékba egy Yamaha kürtöt. Akkor volt a cső 25 éves és került félmillió forintba kéz alatt, egy magyar kürtösdinasztia azóta már elhunyt tagja hozta be, valószínűleg Németországból. Az a félmillió forint ma olyan milliónak felel meg.
Ha ma jönne rám a kürtölhetnék érettségi után, akkor a Thomann oldaláról meg lehet rendelni az Európában legelterjedtebb prémium kürt, az Alexander 103 kópiáját. Nem próbáltam még, de biztos forrásból tudom, hogy nem szól úgy mint az Alex. Egy komoly zenekar próbajátékára nem is ülnék be vele. Viszont így amatőrként mindent tud. Precízen vannak megmunkálva a ventilek, illeszkednek a cúgok, jók a forrasztások. A lemez vastagsága nem mindenütt egyforma, mint a régi csehszlovák meg kínai fazékgyári hangszereknél, hanem vastagodik-vékonyodik ahol kell. Ott van nehezebb ötvözetből (neusilber, goldmessing) ahol kell. A belső átmérők precízen ugyanakkorák, mint az Alexen. Ergo a cső tudja az Alex tudásának 80%-át. Vilfredo Pareto csókoltat mindenkit, a maradék 20% miatt kerül az Alex tízszer annyiba, mint az ezereurós kópia.
Bizony, ezer euró, vagyis egy elfogadható minőségű új amatőr hangszer, számlával, garanciával jelenleg olcsóbb, mint egy húszévesen behozott (amúgy szintén nagyon jó) cső húsz évvel ezelőtt.
A tradicionális gyártók pedig kénytelenek rájönni, hogy erre a hullámra fel kell ülni. A hangszergyártók esetében viszont azzal szembesülnek, hogy a nagyon prémium úri méretes szabóságok alatt mindenki veszélyben van. Hiszen ott a Thomann vagy a Music Store honlapja, és a sajátmárkás cuccokkal nagyon nehéz versenyezni, mert valójában nagy részük teljesen jó, hozza ugyanazt a szintet mint a name brand, hiszen ugyanott, ugyanazok gyártják mindkét hangszert.
Ezért van az, hogy a hangszergyártók kénytelenek társulni a nagy kereskedőcéggel, és bedolgozni úgy, hogy a kisebb kereskedőket kiszorítják az árrögzítéssel. Így van reményük arra, hogy a kedves vásárló majd odébb kattint egyet, és nem a Thomann által árult “Harley Benton” gitárt veszi meg Ödönkének karácsonyra, hanem egy Squier by Fendert, mert az mégiscsak egy Fender. Rádob ötven eurót. Mindenki jól jár.
Kivéve persze rengeteg kis hangszerboltot és a vevőt. Ezért ment a bírság, de gyanús nekem, hogy még ekkora mérték mellett is megéri majd nekik kicsit finomítva de tovább csinálni ezt a modellt.
