A cikk szerint, noha többen is ugrálnak rajta, hogy döntsön már végre, Armin Laschet frissen megválasztott CDU elnök Merkelhez hasonlóan kivár azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a Fidesz sorsa az Európai Néppártban. Ez több szempontból sem meglepő.
Először: Merkel örökségének egyik eleme az a politikai hozzáállás, amely világossá teszi, hogy a német vezetés és az azzal egyet jelentő CDU elit nem sürgethető és nem kényszeríthető külső partnerek által. A kivárásra játszó merkeli politikának van egy olyan olvasata is, hogy ő aztán semmit nem csinál azért, mert valaki mondta neki, vagy mert valaki kényszerítette rá. Mindenki elmondhatja a magáét, mindenki fenyegetőzhet, majd pedig idővel Merkel az ilyen nyomásnak pontosan annyit enged, amennyit jónak lát. Mivel az EU-t igen jelentős részben ő finanszírozza, a német gazdaság pedig az EU-t igen jelentős részben dominálja, akinek ezzel problémája van, nos, így járt. Emanuel Macron eddigi pályafutása részben arról szólt, hogy ezt gyorsan meg akarta változtatni, hogy aztán rájöjjön, hogy ahogy száz éve Verdun-nél és a Somme-nál, meg kell ásni szépen az árkokat és hosszú küzdelemre kell berendezkedni.
Laschet pedig Merkel választottja, aki AKK után egy épp csak annyival karakteresebb és határozottabb jelöltet támogatott, amennyire ez feltétlenül szükséges, és megtett mindent azért hogy a határozottabb, de emiatt valószínűleg vagdalkozóbb és emiatt várhatóan többet hibázó Merz ne kerülhessen pozícióba. Laschet valószínűleg mindenben követni fogja a merkeli taktikát, így például a Fidesz kérdésében is, amely azért van még mindig az Európai Néppártban, mert nehogy már mindenféle belgák meg svédek, meg Donald Tuskok mondják meg a CDU-nak mit szabad és mit nem.
De a kivárásnak van egy másik eleme is. A híreket Berlinben is olvassák, és észrevették, hogy olyan amerikai külügyminiszter van, aki életrajzi okokból átlát azon, hogy Orbánék pénzt adnak a zsinagóga kifestésére de közben vidáman Sorosoznak. Egyik fő helyettesét a párt egyik házi publicistája per “az a némber” szokta emlegetni. Vagyis noha valóban Kína a fő frontvonal, azért jó pár embernek pet projectje lesz az Orbán-kormány, főleg, ha első nyugati országként a kínai oltóanyagot engdélyezi. Ilyen helyzetben pedig Orbán egyet tehet: menekül a Mutti szoknyája mellé, akkor is ha azt majd idővel Laschet nadrágja váltja fel.
Vagyis Orbán mozgástere az új amerikai kormány miatt mindenképp szűkülni fog. Az egyáltalán nem biztos, hogy ettől Orbán “megjavul” bár ennek vannak azért jelei, hiszen az elmúlt hetek-hónapok legfontosabb belpolitikai trendje a minél nagyobb összegű közpénz “biztonságba helyezése” és nem arra a célra, hogy a klán évente cserélje a luxusautóit, az a pénz már régen megvan. Az egyetemi alapítványok, a szakkolégiumra borított százmilliárdok már arra vannak, hogy ha a rossz időjárás esetleg kivetné a kormányból a Fideszt, akkor négy évet legyen miből átvészelni, a janicsárokat legyen miből fizetni akkor is, ha nem lehet belőlük megyei kormányhivatal-vezetőt csinálni.
Vagyis a merkeli értelmezése Orbán jelenlegi helyzetének az, hogy Orbán noha hangos és feltűnő, valójában továbbra se nagyon fontos, és az alapvető kérdésekben továbbra is kezelhető. Az ellenzéke továbbra is egy formálódó massza, amelyben továbbra is kérdés, hogy ki lesz a domináns és mekkora koalíciót tud összerakni. Ehhez képest Orbán valószínűleg hamarosan egy a mostani nemtörődömhöz képest sokkal érdeklődőbb és nem barátságos amerikai külpolitikával fog szembenézni, amelytől a 2010-es évek elején nem volt idegen az ellenzéki erők doppingolása Kelet-Európában. Vagyis Orbán hamarosan el lesz foglalva mással, és nem az EU-meggyengítése lesz a fő tevékenysége. Akkor pediga Néppártban simán megtűrhető. Ha pedig megbukna…hát sajnálatos, de nem mondhatja senki, hogy a németek buktatták meg amerikai, horribile dictu belga vagy svéd nyomásra.
