Ez a cikk meglehetősen érthetően összefoglalja, miért lövik már megint egymást az izraeliek és a palesztinok, és hogy miért nem látszik semmiféle tartós megoldás a helyzetre.
Annyit tennék hozzá, hogy a Trump-Kushner féle rendezési tervben bár volt ráció, egyértelmű volt, hogy önmagában nem lesz elég. A terv lényegében két pilléren nyugodott: egyrészt teljesen szabad kezet adott Izraelnek a palesztínokkal szemben, beleértve a ciszjordániai telepek további bővítését és de facto annexációját. Ennek a politikának volt a része Jeruzsálem elismerése is Izrael fővárosaként. A másik oldalon Trumpék azt remélték, hogy a legfontosabb arab államokkal (különösen Szaúd-Arábiával) való kiegyezés megfosztja a Hamaszt és más militáns palesztin szervezeteket az anyagi és diplomáciai támogatástól.
Két dolgot nem vettek figyelembe (mármint a palesztin érdekeken kívül): egyfelől azt, hogy Netanyahu évek óta a politikai túlélésért küzd, ráadásul több korrupciós büntetőper is folyik ellene, úgyhogy a szó szoros értelmében MINDENT megtenne a hatalom megtartásáért. Ennek megfelelően egyre szélsőségesebb zsidó pártokkal kötött koalíciót, és az utóbbi időkben nem csak a palesztinokkal, de az izraeli állampolgárságú arabokkal szemben is egyre több diszkriminatív intézkedést vezetett be, ami erősen hozzájárult ahhoz, hogy a mostani erőszakhullám átterjedjen az izraeli városokra is.
A másik hiba az volt, hogy miközben jó kapcsolatokat ápolt az arabokkal, Trump teljesen antagonizálta Iránt, amely valószínűleg készségesen átveszi a palesztin terrorizmus finanszírozását Szaúd-Arábiától (bár itt a szunnita-siita ellentét is bonyolítja a helyzetet). Végezetül, a jelenlegi erőszak amellett, hogy Bidennek nagyon kellemetlen, a nyugat-európai zsidóságot is veszélyezteti, ami már most érezhető a palesztinok melletti szimpátiatüntetések egyre erősebb antiszemita felhangjain. Ez könnyen ahhoz vezethet, hogy mind az európai, mind az amerikai diplomácia szilárd Izrael-pártisága megkérdőjeleződik. Folyt. köv. (sajnos)
