A múlt héten nem sok időm volt írni az egyetemek modellváltásáról, amelyet természetesen minden egyetem önként és dalolva szavazott meg, ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy az Egyetemvezető Elvtársakat berántották Palkovics miniszter elvtárshoz egy kis eligazításra előzőleg. Ilyet feltételezni aljas komcsi tempó, természetesen mi sem teszünk ilyet.
Természetesen Debrecenben tömött sorokban mentek megszavazni a HÖK-ösök, dehát mit is mondhatnánk, ez az a város, amelyik több cikluson át választotta polgármesternek Kósa Lajost. Egyéb egyetemeken volt több-kevesebb púposkodás, aztán vagy diadalmasan, vagy suttyomban, vagy botrányosan de önként mentek Palkovics szárnyai alá, aki most meglepetten tapasztalja, hogy ő a mór, aki mehet. Még egy-két év és (Moldovát parafrazeálva) megzenésítve, gitárkísérettel fogják duettben előadni Pálinkással, hogy ők még jól csinálták, utána lett minden rossz.
Kiváló alkalom ez az eset többek között arra, hogy a “miért vagyunk a NER részei mindannyian” tételt kicsit megvizsgáljuk.
Szokás csodálkozni, hogy XY falu polgármesterét, aki a falu körüli összes magaslest kilátóvá nyilváníttata, felvette rá a támogatást, majd a református templom tetején a csillagot bearanyoztatta arany színű műhóval, de kiszámlázta aranyárban, tényleg ellop mindent, ami nincs odabetonozva mégis újraválasztják.
Pedig nincs mit csodálkozni. Ha a polgármester “jó” akkor minden ellopott tízmillióból jut 2-3 a falunak. Felfele nyal, lefele tapos, oldalra könyököl. Nyal a Képviselő Úrnak, rettegésben tartja a közmunkásokat, kiutálja a riválisait, néha ügyészi segítséggel. Cserébe kijárja, hogy kicsit aszfaltozzanak, az új turulra felrántott ötmillióból pár százezret festékre költenek, és a közmunkások kifestik az óvodát. A falut beveszik a szociális tűzifába.
A lakosság pedig nem vágyik valami egyenes gerincű lovagra, mert akkor még annyi se jutna, mint amennyi most csurran-cseppen. Ha közben lett egy szép új Passat, melyből három szép családi házat lehetne venni a faluan, hát lett. Még mindig jobb, mint ha a polginak Suzukija lenne, a falunak meg semmije se.
Aki most azt gondolta, hogy úgy kell a sok írástudatlan parasztnak, tartson önvizsgálatot. Mert rektoréknál se nagyon megy ez másképp. Amikor üzen Viktor, hogy akkor mostantól alapítvány, akkor a következő tud történni.
Van a lelkes, aki rohan. Hiszen azért a rektordékánkancellár, mert pártvonalon mozgott jól. Tudományosan középszerű, vagy épp harminc éve volt utoljára a topon, azóta abból él. Lehet róla csúnyákat gondolni, meg kell is, de sok magyaráznivaló nincs a viselkedésén.
Van a klasszikus mitläufer aki úgy van vele, hogy a dolgok meg fognak történni így is, meg úgy is. Mindig riszálja magát egy-két kört, sóhajt nagyokat, hogy aki nála szakmaibban van szakmai alapon az már csal. Elmondja, hogy az Egyetem Érdekeit kell nézni, magyarán közli az övéivel, hogy gyerekek, adják a pénzt, lesz ilyen épület, olyan épület, kapunk mindent, tanuszodát, csillagvizsgálót és traktorgarázst. Akkor pedig szépen menjünk velük, és közben (figyelem, most jön az undorító rész) próbáljuk megtartani ami jó, címkézzük át hungarikumnak, és csináljunk itt belül mindent úgy mint eddig. Mindig van rendszer, régen is volt, most is van, lehet ehhez alkalmazkodni. Meg közben azért venni Passatot. Sőt, azt venni először, aztán szépen elkezdeni kiépíteni egyetemen belül a szövetségi rendszert.
Ez szokott lenni az a típus, aki amikor elszámolja magát és taccsra teszik, eleinte próbálja magát visszanyalni, de amikor nem sikerül, akkor hirtelen előbújik belőle a hiteles jobboldali és megtudjuk tőle, hogy ő a korábbi karrierje során is értékalapú volt. Természetesen. Én korábbi karrierem alatt pedig koloratúr szoprán voltam az operában. Értékalapon.
Végül pedig van az, aki tudja, hogy most jön az, hogy ő is sorra kerül. És könnyen lehet, hogy igazi dilemmája van. Egy csomó kiváló kollégája. Van aki tudományosan jó, van aki meg azért mert képes évi 50-60 lineáris algebra előadást tartani, úgy hogy a diákságnak a végén lesz fogalma arról, hogy mi az a lineáris algebra. Vagy épp különös tehetséggel kapkodja ki a sorból azokat a gyerekeket, akit érdemes kicsit rugdosni a doktori irányába, és évente-kétévente produkál egy friss PhD-s kollégát.
A vezető meg ott áll, hogy igen, jön az alapítványt, és osztani fogják a sok pénzt. Tudja, mert nem hülye, hogy ez nem választás kérdése, mire Palkovics felrendeli őket, addigra a váltás már kész tény. Próbál feltételeket összefabrikálni, garanciákat kérni…és nem kap. Illetve egy dolgot kap: két perc gondolkodási időt. Mert le is lehet lépni szépen és majd az új vezető akarja az alapítványt. Lehet, hogy ekkor eszébe jut, hogy legalább akkor próbáljuk valami értelmesre használni a dolgot. Nem tudom, hány ilyen vezető maradt mára a felsőoktatásban ,de két dolgot érdemes figyelni. Egy: kevés maradt. Kettő: az előző típus annyira akar ilyennek látszani, hogy ha ezek erdőben gyűjtött gombák lennének, mindenképp el kéne őket vinni a szakértőhöz fogyasztás előtt.
Olyan nincs, aki azt mondja, hogy köszönöm szépen, akkor én most felállok és ehhez nem adom a nevem, szépen visszamegyek a tanszékre lineáris algebrát tanítani. Aki nem ezt tette, az így vagy úgy, de a rendszer része lesz. Akkor is, ha sikerrel kreál valamiféle helyi autonómiát. Nem is annyira szemrehányásként írom ezt, mert nem tudom, hogy 30 év egyetemi karrierrel a hátam mögött én mit döntenék. Csak attól még jó a dolgukat a nevükön nevezni.
