Felmerült a He-Man poszt kommentjei alatt, hogy a Netflixen “libtard szósszal” öntenek le mindent, egyik kommentelőnk a fekete bőrű orosz bojárt is emlegette. Ha tényleg van film fekete bőrű orosz bojárral, írjátok meg, érdekelne 🙂
A Netflix előfizetésemnek én csak amolyan mellék-használója vagyok, szerintem amióta megvan, nem néztem még 100 órát. Hébe-hóba nézek meg egy-egy sorozatot vagy filmet, nem vagyok a vizuális műfajok nagy értője.
A sorozat meg film hátteréről, amit pl. Barry barátunk is hiányol, általában semmit sem tudok. Tavaly megnéztem pl. egy san franciscoi kínai negyedben játszódó sorozatot, amelyben éppen csak Konfuciuszt dicsőítő csasztuskák nem voltak, miközben a szüleit nagyon tisztelő és udvarias főhős lekungfuzta az ellent. Azt tudta, mint az amerikai sorozatok általában. Kellemes limonádé. Viszont a kínai piacra szánt mivolta miatt nem ment benne a harmadik epizódtól a szerelmi szál, ami legalábbis számomra elviselhetővé tette a sorozatot, hogy a 45 perces epizódból nem ment el 20 a will they fuck/did they fuck/will the fuck again témakörben (ajánlott irodalom a youtube-ról: George Carlin: Seven words).
Ugyanakkor a Shadowhunters című, ami szintén kiváló szellemi rágóguminak indult, ráadásul annyira inkluzív, mint szódás a lovát (latino-ázsiai melegcsók) meg nekem nézhetetlen volt.
Számomra a Netflix azt jelenti, hogy ha akarom, akkor megnézem sokadjára a Men in Blacket vagy a Keresztapát. Ha meg valami másra vágynék, mint arra, hogy az izmos fiú keresztülvágja magát a nehézségeken, hogy a végén lesmárolhassa a legjobb női mellékszereplő díjra jelölt pár cicit, akkor nézek mást.
Persze, lehet hogy full libtard vagyok, de nekem akkor is érdekes volt például a He-Man-t megnézni abból az aspektusból, hogy nem kigyúrt Mattel-babák üvöltözéséből áll. Egyúttal feltettem magamnak a kérdést: mégis mi a fenét csináltak volna? Az originál rajzfilmet kb. gépi intelligenciával lehet végtelen iterációval gyártani, csak figyelni kell, hogy mindig kicsit más színű legyen a főgonosz. Nézné azt bárki?
Itt a következő kérdés, amire alighanem nagyon nehéz válaszolni.
Igen, jól látható, hogy a Netflix corporate image-be nagyon beledolgozzák az inkluzivitást. A corporate image és a corporate culture persze két külön dolog, tehát akár még az is lehetne a helyzet, hogy az új alkalmazottaknak pucér seggel kell körbe járni az irodában beavatási szertartásként, vagy a producer szobájában van szereposztó dívány, ahol a fehér férfi producer fajtalankodik a leendő tinisztárokkal. De azért nem valószínű.
Akárhogy is van, kifelé ezt az inkluzivitást sugározzák. Öncélúan? Na ezt nem hiszem. A Netflix (HBO Go, Amazon Prime) üzleti szolgáltatás. Lehet, hogy a genderlobbi és a cancel culture nyomására Romeo és Júlia helyett Romeo és Julius lesz valami remake-ben. Ugyanakkor mindegyik szolgáltatónál bőséggel van feltöltve teljesen hagyományos filmsorozat is.
Értem, hogy a nézőt rengeteg szubliminális inger éri, és terelik a figyelmét, az ajánló algoritmus óriási hatalom. Ugyanakkor nem kell nézni. Ha túl sok a bzzzlás vagy öncélú, vagy egyébként a film rossz, nem nézem meg. Nem kell fizetni érte, kattintok valami másra, és ha minden kötél szakad, megnézem Denzel Washingtont, amint zéró mimikával és zárt szájú motyogással legyakja az ellent, vagy a Kenus Révészt, amint korrekt fegyverfogásokkal és újratöltésekkel és célra tartásokkal szétlő mindenkit.
Vagy választom azt, hogy megnézem a prózai Eddát egy norvég kisvárosba átírva, vagy megnézem a He-Mant női főszereplővel, de a sok cici miatt például néztem ausztrál sellős sorozatot is, valami egészen brutálisan gagyi volt.
A Netflix valószínűleg nem borítaná ránk ezt a rengeteg “genderszemetet” ha nem keresne vele pénzt. Ez egy tőzsdei vállalat, amelynek az árfolyamán meglátszik, hogy mennyien nézik. Az üzleti modelljének látványosan része az, hogy a világ minden komolyabb filmgyártó országába elmegy és a hollywoodi árakhoz képest olcsón, a hollywoodi kliséktől kisebb-nagyobb mértékben eltérő tartalmat gyártat. Ennek az eredménye egy csomó kiváló skandináv, ázsiai, francia, dél-amerikai film és sorozat. Meg egy csomó olyan sorozat amelyben erőltetett melegcsók van. Meg kínai főhős, aki nem angolosított Issur Danielovicsról Kirk Douglasra az eladhatóság érdekében. Meg például olyan film, ahol Mads Mikkelsen mészárlás közben hátulról magáévá tesz egy bombázó csajt.
Akármekkora genderdiktatúra van, én még mindig úgy gondolom, hogy a pénz beszél, a kutya ugat, vagyis a netflix tartalmai azért vannak ebben a mixben, mert a menedzsment úgy gondolja, hogy ezzel lehet a legtöbb pénzt keresni. Ha pedig ez így van, akkor lehet, hogy genderdiktatúra ide vagy oda, ezekre az új tartalmakra az emberek kíváncsiak.
Vagy nem. A Netflix üzleti modelljének hatalmas előnye ugyanis a rugalmasság. Miközben Hollywood bele van ragadva a szuperhősfilmekbe, előtte meg az akciófilmekbe, a Netflix modellje a tévés sorozatcsinálásban gyökerezik, ahol akár évad közben is lehet kaszálni, és a karaktereket epizódról-epizódra lehet finomhangolni. Ha a nézettségi adatok azt mutatnák, hogy túl sok volt a provokáció és nem jó az olyan Knight Rider remake, ahol KITT egy elektromos bicikli, amelyet egy Michaela nevű török-ghánai származású német leszbikus nő hajt, akkor visszavesznek. Mert akkor inkább megnézik a konkurenciánál a vindízeles száguldozás franchise legújabb részét a népek, és veszteség lesz.
Amivel nem tudok megbarátkozni, az az őrjöngés. Ezek filmek. Vagy szórakoztatóak, vagy nem. Amikor azt látom hogy olvassak utána, hogy ez milyen és én ezt nem vagyok hajlandó figyelembe venni, akkor arra annyit tudok mondani, hogy valóban. Nem vagyok hajlandó figyelembe venni. Mert ezek csak filmek. A tévé legfontosabb tulajdonsága, hogy ki is lehet kapcsolni. Vagy átmenni a youtube-ra, megnézni, hogy Poco, az afrikai óriásvarangy élőben zabál tarantulákat, esetleg Jeff és Officer Gregg bármit kilő, amit az olvasók küldenek, és belefér egy 12 gauge sörétes puskába.
