A körzeti orvos hűtőtáskával megy az oltásért, a ritkás és túlterheléstől szenvedő háziorvosokra rálőcsölik az orvoslás történetének talán legnagyobb oltáskampányát, miközben kapkodó egészségügyi reform zajlik. Ezek mind egy betegség tünetei: A NER kormányzóképtelen.
Kénytelen vagyok kicsit távolabbról kezdeni.
Egy országot lehet úgy kormányozni, ahogy azt például Amerikában teszik. Viszonylag kicsi központi közigazgatás, nagyon sok független helyi szerv, és az állampolgárok sok helyen magukra vannak utalva. Legyen puska a háznál, mert lehet sokára ér ki a seriff, kössön biztosítást és ne költözzön az áradásra hajlamos folyó mellé, vagy ha odaköltözik, számítson rá, hogy nem lesz segítség, ha az árvíz elviszi a házat. Ennek persze megvannak a hátrányai, amelyeknek a kiküszöbölése most az amerikai politika legfontosabb kérdése (alsóbb társadalmi rétegek szociális támogatása, egészségügy, oktatási rendszer).
Aztán van az a modell, amelyet nevezhetünk kontinentálisnak. Ez európai jelenség. Előzménye a felvilágosult abszolutizmus, amikor a trón új támaszt keresett magának a fejére nőtt nemesség és egyház helyett, és ezt részben a polgárságban, részben pedig a kiterjedt bürokrácia kiépítésében találta meg. A mindent szabályozó és uralni akaró bürokrácia (ezért abszolút) aztán túlélte a polgári forradalmat és a trón bukását, és az új, népképviseleti hatalomnak is támasza maradt. Itt az állampolgárnak ne legyen puskája, sőt meg is büntetik, ha van neki. Viszont van sok rendőr, van kórház, iskola, ebrendészeti, erdészeti, szemétszállítási hatóság és utónévkönyv.
A kontinentális modellben az amerikaihoz képest van egy nagy hivatalnokréteg, akik Franciaországban és Németországban szent tehenek. Rengeteg kiváltságuk van, kiszámítható az életpályájuk. A politikai berendezkedésben nagyon fontos fék és ellensúly szerepet töltenek be, hiszen nem elsősorban az aktuális vezetőhöz hűségesek, hanem a székhez, amiben a vezető ül, és amelyben ők maguk ülnek. Kiváltságaikért cserébe nemcsak hűséget adnak, hanem bürokratikus szakértelmet, amely stresszhelyzetekben jól jön, hiszen ezek az emberek elsősorban szervezni és működtetni tudnak. Át lehet vezényelni őket anyakönyvi vagy földhivatali vonalról sebesülteket vagy beoltottakat nyilvántartani. Meg vagonokba terelt zsidókat, kitelepített kulákokat, hogy a dolog árnyoldalairól is szóljunk.
Magyarország, talán nem meglepő, a kontinentális modell szerint szerveződött, egészen a legutóbbi időkig. A magyar történelmet 1686-tól kezdve úgy is le lehet írni, hogy a központi hatalom kiépülésének küzdelme a helyi hatalmi centrumokkal. A küzdelem Mária Terézia uralkodása alatt végleg eldőlt, az úrbéri összeírások szépen betagozták Magyarországot nyilvántartásokba, és megkezdődött a hivatalnokrendszer kiépítése. 1848 után, a Bach-korszakban pedig kiépült az a rendszer, amely a közel százötven évig, Trianont, Szálasit, Kádárt túlélve, a 2010-es évekig működtette az országot.
Mielőtt tovább mennénk, vezessünk be egy harmadik modellt: ez a despotikus kormányzás.
Amerikában sok bírói, törvényhozói, helyi törvényhozói hatalom bonyolult rendszere fogja vissza a hatalmat, a kontinentális modellben pedig a saját maga által létrehozott hivatalnokréteg. Az állampolgár az egyik modellben a jogra és saját magára (az amerikai alkotmány 2. kiegészítése), a másikban a jogra és az államgépezetre támaszkodhat, ha baj van, illetve ha a hatalom bántani akarja.
Amikor az uralkodó hatalmának nincs korlátja se önálló és felfegyverkezett állampolgárok, se masszív államszervezet képében, akkor az uralkodó képességein és tehetségén múlik az állam sikere és a polgárai jóléte. Viszont az állam nagyon régen sokkal bonyolultabb annál, hogy egy ember, vagy akár egy kisebb csoport irányítani tudja.
A despotikus, korlátlan hatalomra épülő rendszer ezért teljes bizonyossággal csődre van ítélve. Magyarországon a XX. században kivétel nélkül minden ilyen rendszer csődbe ment, és már a NER is csődben van, csak erre még az ország nem ébredt rá, mivel a NER még nem érte el a teljes kiterjedését. A járványt ugyanakkor Orbán arra használja ki, hogy a NER elérje a teljes kiterjedését.
Ez látszik kisebb területek lerohanásában (pl. az SZFE elfoglalása), az önkormányzatok lerohasztásában és az egészségügy villámgyors átalakításában is.
Az orbáni hatalomgyakorlás most már több mint tíz évében az egyik legjellemzőbb folyamat a státuszvesztés. Akárhol, akármit “reformálnak” meg, a korábbi hármas felosztásról (köztisztviselő-közakalmazott-munkavállaló) áttérnek a sima munkavállalóra. Ez valójában nem azt, vagy nem csak azt célozza, hogy kevés bebetonozott tintanyaló legyen egy-egy területen. Ez azt célozza, hogy a kiváltságokkal védett kategóriák (köztisztviselő, közalkalmazott) helyett bármikor eltávolítható, ezáltalt irányítható emberekből álljon a maradék közigazgatás. Van ahol az átalakítást meg kell szórni egy kis porcukorral, ilyenkor jönnek a magasabb bérek, amelyek az alacsonyabb státuszhoz járnak.
Ezt látjuk akkor amikor beígérik végre a normális bért az orvosoknak, cserébe a hálapénzről lemondásért. Ugyanakkor az orvostól nem a hálapénzt akarják elvenni. Az ezután is meglesz, legfeljebb nem a készpénzt adják oda, hanem leburkolják ingyen a fürdőszobáját. Az orvostól azt a státuszt akarják elvenni, hogy ha egyszer valakiből rendes, szakvizsgázott kórházi orvos lesz, akkor számos nehézségre számíthat ugyan, de nyugdíjazásáig biztosítva van a státusza. Jöhet akármilyen rendszer, ha egyszer kikönyökölte magának, hogy ő legyen a főorvos, akkor ő főorvos marad, jöhet Gyurcsány, Orbán, vagy akárki más. Kivéve, ha aláírja az új rendszert, mert akkor egyik pillanatról a másikra kivezénylik valahova, aztán mire visszaér, már más a főnök az osztályon.
Ráadásul a porcukornak az a természete, hogy csak a mákos tészta tetejét édesíti meg. Az ápolószemélyzet, noha sokat prédikálnak róluk, szépen befárad a vezetőségre, aláírja a szerződését vagy megy a fenébe. Rendes fizetés? Az nincs. Még egy műszak esetleg, mert ki tudja miért, tegnap is öten mondtak fel.
Racionális magyarázat arra, hogy miért egy járvány közben kell átszervezni a komplett egészségügyet, ráadásul egy nyugdíjas nyomozó felügyelete alatt nincsen. Kivéve, ha tudjuk, hogy ez is a despotikus modellre áttérés egyik mozzanata, mert abba a folyamatba viszont tökéletesen beleillik.
Miként beleillik abba a sorba is, hogy miközben a “laboratóriumunk” Ausztria tömegesen tesztel és fegyelmezetten olt, nálunk az állampolgárok túlélési ösztöne, és a maradék személyzet lelkesedése működteti már csak az egészségügyet. Meg az oktatást, meg a pénzügyeket és minden mást. Azonban a despotikus hatalomgyakorlásnak az a természete, hogy mindenhonnan ki fogja szorítani a maradék szakértelmet. A végén pedig akciótervet csinál, és rendőr őrmestereket fog kivezényelni szüléseket levezetni. Valamikor ezen a tájékon meg is fog bukni az egész a francba, de addig még rengeteg kárt fog okozni.
