A 24.hu tudósít arról, hogy az egykori fővárosi főügyész, később a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészséget vezető ügyész, Ihász Sándor ügyében megtartották az “előkészületi” (valójában előkészítő) ülést.
Derék ügyészeink először feltalálják azt a bűnpártolást, ahol az alapbűncselekmény (amelyet ugye pártolt a bűnpártoló) elkövetői még nincsenek elítélve. Mi lesz ha felmentik Portikot és Gyárfást, miközben Ihász már beismerte, hogy azt a bűncselekményt ő bűnpártolta, sőt büntetést is kapott érte?
Aztán pedig úgy gondolják, hogy a kétszeresen minősülő (emberöléssel kapcsolatban, hivatalos személyként) bűnpártolás 1-5 éves büntetési tételéhez képest pont elég lesz egy pénzbüntetés, ha beismeri. Pont az a büntetés járjon érte, mint ha valakit egy (nem kijárási tilalmas) péntek este lemeszelnek a rendőrök a Margit-hídnál és fúj egy 0,82-t. Ja nem, akkor még a jogsit is elveszik.
Akasztófahumorral szoktuk ügyvédek egymás között mondani, hogy a magyar büntetőeljárásokban a vád bizonyítatlansága enyhítő körülmény, a vádlott ártatlansága nyomatékos enyhítő körülmény.
Mert ha annyira biztos az ügyészség a dolgában, akkor akármennyire is több mint húsz éve történt a Fenyő-gyilkosság, miért jár a nyílt utcán, gépfegyverrel elkövetett maffialeszámolás felbujtóját rejtegetni próbáló, ráadásul ügyészként, ráadásul vezető ügyészként rejtegetni próbáló sötét gazembernek csak pénzbüntetés az ügyészség szerint?
Tán csak nem arról van szó, hogy az ügyészség kezében a pár éve bevezetett új büntetőeljárási törvény alapján minden korábbinál nagyobb hatalom összpontosul? Hiszen ha a vádlott az előkészítő ülésen beismer és azt a bíró elfogadja, akkor a bíró nem szabhat ki az új szabályok szerint súlyosabb ítéletet az ügyészi indítványnál. Ez az esetek jelentős részében hasznos, hisz nem kell egy bolti tolvaj ügyét hónapokig tárgyalni, ha viszi a balhét, megkapja ami jár, a bíróság foglalkozhat a bonyolultabb ügyekkel. Van, amikor azonban az ügyészség (hogy ne írjam ide, hogy csúnyán visszaél a rá ruházott hatalommal…) nem egészen a jogalkotó céljának megfelelően alkalmazza ezt a jogintézményt.
Vessük össze Ihász Sándor és Kaleta Gábor ügyét!
Kaleta egy félremagyarázhatatlan bűncselekménnyel bukott meg, kvázi tettenéréssel, hiszen ha jól tudom az ügyében az nem volt kérdés, hogy az a rengeteg pedo-pornókép az ő gépén volt. Ez az ügy mindenképp azonnali becsületvesztéssel jár, nem is tud mással járni, amíg él, Kaleta ezt a stigmát viselni fogja. Az ő ügyében az ügyészség azt a “szívességet” tudta megtenni, hogy pénzbüntetést indítványozott beismerés esetére. Kaleta bolond lett volna nem beismerni, minden védő azt tanácsolta volna neki, hogy tegye fel a kezét, hisz megkapja a pénzbüntetést, az ő esetében ilyen hogy jövő, karrier meg hasonló nem nagyon jön képbe. Örüljön, ha pár éven belül feltűnés nélkül tud valami munkát kapni valahol.
Ihász ügyében a vádlott egy belső intrikákon rajtavesztett ügyész. Egykoron az ország egyik legfontosabb ügyészi posztján (fővárosi főügyész) volt, mindenféle pletyka szerint többnek képzelte magát egyszerű végrehajtónál, ezért felfele bukott. Majd egyszercsak eléri ez az ügy.
Ellentétben Kaletával, az ő becsülete még megvan.
Nyilván óriási hülyeség találkozni Gyárfással, és még nagyobb hülyeség a tőle átvett papírra nem üttetni azonnal egy iktatóbélyegzőt a titkárságon, szépen adni neki egy számot, felfektetni az ilyen számú aktát beletenni a papírt, és mellé tenni egy “hivatalos feljegyzés” fejlécű iratot, hogyaszongya “mai napon az irodámban megjelnt Gyárfás Tamás nevű személy, arra hivatkozással hogy egy büntetőügyben bizonyítékokról van tudomása. Az általa iratot megvizsgálva azt láttam, hogy azon szereplő szöveg keletkezésének helye és ideje nem határozható meg, érdemi, a hatóság előtt még nem ismert adatot nem tartalmaz, ezért az iratot jelen feljegyzéssel együtt az irattárban rendelem elhelyezni.”
De, ne legyenek illúzióink, nem történik ez minden papírral, amelyet az “ügyészség ablakán befúj a szél”. A vádnak itt azért még bizonyítani kell, hogy az Ihász tudomására jutott adatok bizonyítanak valamit, hogy azt Ihász eltitkolta a nyomozást végző kollégái előtt. Amíg ezt nem bizonyítják, addig Ihász nem egy megbukott pedofil, hanem egy ügyész, akit egykori kollégái épp megpróbálnak kinyírni.
Az ő esetében a pénzbüntetés a revolver, amelyet – szigorúan egy lőszerrel a tárban – a botrányba keveredett tiszt zárkájában felejt egyik tiszttársa. Vidd el a balhét, Sándor, pénzbünti lesz, közügyektől nem leszel eltiltva (hiszen az ugye csak a végrehajtandó szabadságvesztés mellé jár) pihensz valahol egy-két évet, aztán tárt karokkal vár az ügyvédi kamara. Ihász, akár meg is tehetné, hogy elfogadja ezt a kiutat. Nem tudom hibáztatni azért, hogy azt mondja, hogy “gyerekek elmentek ti a picsába, én ebbe beleállok, és szeretnék hosszasan beszélni az ügyészég módszereiről nyilvános tárgyaláson”. A saját becsületét védi, ez pedig a vádlott legfontosabb, szent és sérthetetlen joga.
De talán látjuk ebből a két esetből, hogy tök ugyanaz az indítvány mennyire teljesen más színezetet tud kapni a körülmények ismeretében. Talán ez jó háttér annak a számnak megértéséhez, hogy a vádak 98,3%-a Magyarországon eredményes. Több mint 80% pedig az előkészítő ülésen, vádszerű beismerés alapján az.
