Úgy alakult, hogy ma vagy 2-3 órát üldögéltem a budapesti dugóban, ami amúgy nem szokásom, a kerékpár nem kerül dugóba, de most muszáj volt autóval menni.
Ilyenkor Bartók rádiót szoktam hallgatni, mert az jó. Némethy Attila hangja napszaktól függetlenül félórán belül mély kómát idéz elő, Kovács Sándor humorizálása, amint felidézi, hogy van olyan tanya a Bakonyban, amelynek a neve, visszafelé olvasva már majdnem úgy hangzik, Johann Christian Bach szomszédjának a kutyájának a neve (akibe az épp arra járó Carl Philip Emanuel Bach is belerúgott), az Egy zenemű több előadás, amelyből kiderül, hogy Katona Márta szerelmes Alfred Brendelbe…szóval szeretek Bartók Rádiót hallgatni. Kedves kultúrember bácsik és nénik, otthon érzem magam.
Na, de ma a Magyar Kultúra Napja van, amelyről illőn kell megemlékezni. Namost a Bartók rádióba így is beírnak néha idős mérnökurak, amikor le mer játszani a szerkesztő valami filmzenei részletet, hogy mi ez a popzene, amikor lehetne játszani Gabriel Fauré álmában írt kamaradarabjai közül valamelyiket (van egy Aprés un réve c. darabja, melyet a címből is láthatóan véletlenül ébren írt, na azon az ember nem alszik el, az összes többin igen) esetleg Pendereckitől azt, amelyiket úgy írta, hogy bezárt két bagzó macskát egy zongorába, a billentyűket veszettül püfölni kezdte, majd a keletkezett zajt lekottázta.
Tehát sie sind so edel als ob sie Marmor scheissen, ahogy a német mondja, és megnyilvánult abban is, ahogy a magyar kultúrát megünnepelték. Versek és veretes kórusművek pitykézték a szokásos délutáni műsort (Franz Benda valahagyadik fuvolaversenyét Gyöngyössy Zoltán játszotta fuvolán, közreműködött a Liszt Ferenc kamarazenekar, hangversenymester Rákendrolla János, most pedig hallgassuk meg Händel Zorobábel c. oratóriumából Abdiás bevonókórusát, esetleg Haydn n+1. “Gyökvonás ” szimfóniájának harmadik tételét, az Osztrák-Magyar Haydn Zenekart Fischer Ádám vezényli).
A legvidámabb példa, amelyet a magyar kultúrából sikerült kiemelni, az Sinkovits Imre volt, amint egy Kölcsey-verset szavalt el, alig modorosan. Na jó, nagyon modorosan. A nyelvem alatt éreztem a magyar kultúra ízét, amint a vérem hígította, és végül Spotifyra váltottam, mert azért naftalinból is megárt a sok, pedig mint a fentiekből is talán látható, szeretem a szagát.
