A járvány sajnos a magyar közlekedési kultúrát is megviselte.
Pedig nehezen tagadható, hogy – legalábbis Budapesten – abban a bő tíz évben, mióta a bringát közlekedésre, nemcsak kirándulásra használom, nagyon pozitív változások történtek. Nincsen paradicsomi állapot, de az autós és a kerékpáros közlekedők egész jól megszokták egymást.
Nyolc-tíz éve még simán előfordult, hogy a bringásra nem számítottak, simán elütötték. Ez nem szűnt meg, de azért ma már a legtöbb autós számít a biciklistákra.
A járvány hozott egy nagy pozitív változást: többen biciklizünk. A futárok mellett (akikből rengeteg van) egyre többen jöttek rá, hogy az ingyenes parkolással sújtott, a BKV-n fertőzésveszélyes városban a legjobb közlekedési eszköz a bicikli. Gyors, kényelmes, kiszámítható.
Ezzel együtt járt, hogy több lett a hülye. Mármint a hülye biciklis. Két fő fajtából: az egyik a teljesen fogalmatlan, akiből az életösztön is hiányzik. Olyan helyekre megy be bringával, ahol holttérben van, az autós nem látja, ahol útszűkület van és rá fogják húzni a kormányt. Sajnos a másik fajta a nyomulós, agresszív barom. Száguldozik a kerékpárúton, provokálja a többi bringást, az autósokat, és magasról szarik a KRESZ-re.
Senki sem szent, a biciklisek ugyanúgy megszegik a KRESZ-t, mint az autósok, és ez nem jó. Van azonban különbség a pirosra jobbra kanyarodó biciklis és az egyirányú utcában (tábla nem engedi a kerékpár szembeforgalmat) az utca közepén hajtó és még mutogató, vagy a kocsisoron szlalomozó idióta között.
Ezek valamennyire természetes folyamatok, olyan hogy városi tömeges biciklis kultúra, nálunk korábban nem nagyon volt, ki kell neki alakulni. Addig persze elviselendő az internet-munkásőrség (fizessenek adót, rendszám, jogosítvány, és legyen rájuk vadászengedély ismétlő golyóssal is) huhogása.
Na ez a huhogás támad fel most legújabban azért, hogy bizonyos útszakaszokon tábla engedné, hogy ne kelljen a bicikliutat használni. Jelenleg ugyanis ahol van, kötelező használni. Akkor is, ha az úton nem megy senki autós, akkor is, ha a bicikliút használhatatlan. Akkor is, ha mint pl. a József Attila lakótelep mögött, közismert szaróhely a nyíratlan bokrok közé kanyarodó kerékpárút. Akkor is, ha valaki 180-as pulzussal épp 40-50-nel rakja neki.
Az utakon osztozni kell, csak nálunk mindenkinek ősi előjoga van. A kedvencem volt például valakinek az a megszólalása, hogy Szentendre és Leányfalu között miért mennek a bringások az úton, mert ő ott DOLGOZNI jár. Szombat délután kettőkor.
Ezek a jelenségek megvoltak korábban is, viszont az utakon érzem, hogy a Covid miatt visszaestünk pár évet a közúti agresszióban. A bringázás egyik velejárója, hogy minden közúti emberkedés, ökölrázás, anyázás, büntetőfékezés sokkal közelebb van az emberhez, és érzékenyebb is rá. Kár lenne ha tizenévnyi fejlődés torpanna meg, remélem hogy nyáron szépen visszaállnak a dolgok, tán még fejlődni is fogunk.
Addigis szivárvány, tegnap épp megáztam biciklizés közben, viszont a szivárvány meg ilyen gyönyörű volt a Kossuth-tér felett. Ezzel a gendertudatos szimbólummal fejezem ki a reményt, hogy nem hülyültünk meg teljesen 🙂
