Elérkezettnek érzem a pillanatot, hogy én is írjak pár gondolatot az oltakozásról.
Röviden: amint odaér az oltási kampány, hogy lesz lehetőségem, megyek és beoltatom magam. Olyan vakcinával, amelyre a magyar és az EU szakértő szervek azt mondják, hogy biztonságos. Ha ez orosz vagy kínai vakcina, akkor azzal, ha másmilyen, akkor azzal.
Sokan adnak a véleményemre, vagy legalábbis olvassák azt szívesen, de nem érzem azt feladatomnak, hogy az oltás hatásmechanizmusáról vagy az oltás engedélyezés folyamatáról írjak. A különböző netes forrásokból tudnék dolgokat összeollózni, meg van a témában valamennyi általános műveltségem is. Ezek együtt sem tudnak annyi információt adni, mint egy biológus vagy orvos jól megírt facebook posztja.
Másról szeretnék írni: a betegségről, a társadalomról és az oltásról és ezek egymásra hatásáról.
Ennek a cikknek a gondolata akkor ébredt bennem, amikor az új koronavírus-variánsokról kezdtem olvasni a múlt héten.
A vírus (bármilyen vírus) abból a szempontból nagyon érdekes, hogy az élet és az információ határán létezik. Olyan értelemben nem élőlény, hogy nincs anyagcseréje, ivarosan vagy osztódással nem szaporodik. Van viszont életösztöne. Mivel a hagyományos életfunkciói hiányoznak, szüksége van gazdatestre, ez a dolog hátránya. Az előnye pedig az, hogy villámgyorsan alkalmazkodik, hiszen a változáshoz nem kell szerveket, méretet vagy hasonlókat módosítania. Az egész lény egy kis burokba csomagolt DNS vagy RNS molekula. Az élet pedig azért tud létezni a bolygón, mert ezek a molekulák, ha információs szempontból nézzük, akkor a bázispárjaikon nem két logikai értéket tudnak felvenni (0 és 1) mint a számítógépek, hanem négyet, mivel ennyi fajta aminosavból állnak. Az adathordozó olyan ingatag, hogy a bonyolultabb élőlények egyre bonyolultabb és energiaigányesebb rendszereket tartanak fenn arra, hogy az állandó változás ne vezessen kataszrófához (mint például a rákbetegségek). A másik tulajdonsága DNS-nek és az RNS-nek pedig a többértékűségből adódóan, hogy hatványozottan többféle mutáció tud keletkezni, mintha csak 0 és 1 értéket tudna felvenni molekula egy-egy pontja.
A vírus evolúciós stratégiája ezért nagyon-nagyon egyszerű: nagyon gyorsan mutálódik és a mutációk közül az életképtelenek nagyon gyorsan szelektálódnak. Ez a tulajdonsága meghatározza azt is, hogy milyen járványt tud okozni. Ha eltekintünk azoktól az országoktól, amelyek akár társdalmi berendezkedésük (Kína) akár földrajzi helyzetük (Új-Zéland) okán hatásosan tudnak izolációval védekezni, akkor a járvány lefutása a természetes lefutás különböző mértékben torzított görbéit követi. Vagyis 1-2 hullámban kiöli az idős és gyenge szervezeteket és erős szelekciós nyomás alá helyezi az életerőseket. A hullámok mérete természetesen egyre csökken, hiszen az újabb hullám kisebb eséllyel talál időset, gyengét, vagy olyan életerőst, aki valamilyen biológiai oknál fogva nem tud védekezni. Miután a vírus élni akar és nem ölni (továbbra is az ember az egyetlen lény, amely képes kegyetlenségre, az összes többi evolúciós okokból öl meg bárkit vagy bármit) amikor fogyni kezd a könnyű préda, maga a vírus is nyomás alá kerül, ki kell fejlesztenie saját maga egyre fertőzőbb verzióit. Ezek közül az lesz igazán sikeres, amelyiknek az áldozata hosszú ideig működik gazdatestként.
Ezért van az, hogy a durván halálos vírusok, mint például az ebola vagy a HIV nem tudnak annyira terjedni, mert beleütköznek valamibe, amely az eredeti, tisztán biológiai terjedési körülményeik között nem szerepel: a társadalomba. Az ebola látványos tüneteket produkál, lehet, hogy ha állatvírus lenne, még el is kerülné az ebolást a többi állat. A HIV esetében viszont, mivel már a nyolcvanas években is tudták, hogy halálos, viszont nem tudták gyógyítani, teszteket fejlesztettek ki és izolációt alkalmaztak, annak számtalan formájával a fizikai elkülönítéstől kezdve a biztonságos szex népszerűsítéséig és a tűcsere-programokig.
A vírus ezen a ponton egy újabb szelekciós tényezővel kerül szembe: az emberi értelemmel. Ennek számára vannak előnyei és hátrányai is, vagyis az emberi értelem, minden csodájával együtt, beilleszkedik az evolúciós logikába.
Van ugyanis egy olyan előnye a vírus számára a gyógyításnak, amelyre kevesen gondolnak, bár külföldi sajtóban már többször olvastam róla. Nagyon egyszerűen arról van szó, hogy amikor egy gyengén gyógyító társadalom (1918, még épp csak laborban foglalkoznak a c-vitaminnal) találkozik egy új vírussal (H1N1 influenza) akkor az alapvetően háromféle embert hagy maga után:
- halottat
- túlélő fertőzöttet
- érintetlent.
A túlélő fertőzött, az orvostudomány kezdetlegessége miatt olyan, aki valószínűleg jó általános állapotú és valamilyen biológiai ok miatt kevésbé reagál a fertőzésre. A fenti három kategóriából az újabb és újabb járványhullámoknál az első kettőt már nem kell figyelembe venni, és így több hullám után alakul ki a nyájimmunitás, amikor a 3) kategóriai egyedeit annyi 2) kategóriás veszi körül, hogy nem tud terjedni a fertőzés. A védőoltás célja lényegében az, hogy minél több embert átsegítsen a 2)-es kategóriába, megbetegedés nélkül, ezzel kifogva a szelet a járvány vitorlájából.
A modern orvostudomány miatt azonban van egy 4) kategória: az olyan ember, aki modern orvosi eszközök nélkül gyorsan meghalna, ám meggyógyítjuk, vagy nagyon sokáig életben tartjuk. A 10% tüdőkapacitásról lélegeztetővel visszahozottak, a brutális szteroid gyulladáscsökkentőkkel a citokinviharból kikezeltek nem illenek bele a védőoltással a 2) kategóriába segítettek közé. Náluk ugyanis nem oki, hanem tüneti kezelés vezet eredményre, vagyis az orvostudomány képes őket életben tartani addig, ameddig a szervezetük nagy nehezen legyűri a vírust. Erre példa például beszámolója szerint Pikó András VIII. kerületi polgármester, aki valószínű erős szteroidos gyulladáscsökkentőkkel mentettek meg a nagyobb bajtól.
Emiatt viszont a kórházakban a vírus hozzájut olyan gazdatestekhez, amelyeket egyébként nagyon gyorsan megölne, villámgyorsan besorolná őket a fenti osztályozás 1-es kategóriájába. Emiatt ott tovább létezni, a gazdatest gyenge vagy pont a vírus támadásával szemben sérülékeny immunrendszerét felhasználva szaporodni nem tudna. Így viszont tud, és mivel a génállománya továbbra is labilis, sok új mutációt tud “kipróbálni” amelyek között természetszerűen ott lesznek az evolúciós értelemben sikeresebb, gyorsabban terjedő, és a gazdatestet nagyon igénybe vevő, de nem feltétlenül megölő vírusok. Ezekről gyerekgyógyászok és óvónénik tudnak nagyon sokat, meg persze a kisgyerekes szülők.
Tehát a vírusnak egyrészt gátat szabunk a hatásos tüneti kezeléssel, másrészt viszont teret adunk azzal, hogy gazdatesteket szolgáltatunk neki.
A tudomány fontos áttörése már a legyengített vírust tartalmazó vakcina, de az igazán nagy áttörés az, amiért Karikó Katalin és néhány más tudós reményeim szerint Nobel-díjat fog kapni. Arról van szó ugyanis, hogy az általuk kifejlesztett oltások oki kezelések. A nanotechnológia, a képalkotási eljárások fejlődésével ugyanis sikerült a vírusok és a gazdasejtek kapcsolódását nagyon pontosan megérteni és sikerült felderíteni azokat a fehérjéket és enzimeket, amelyek a vírus genetikai információját átplántálják a gazdasejtbe. Ez a tudományos megértés találkozott azzal, hogy az emberiség nagyjából az elmúlt 10-15 évben képessé vált arra, hogy maga is “bele tudjon írni” egy sejt genetikai információjába. Vagyis képesekké váltunk egy bizonyos információt, ez esetben a vírust a sejthez kapcsoló fehérje felismerését bejuttatni a sejtbe.
Ez természetesen számtalan etikai kérdést vet fel, hiszen innen pár lépés, hogy az ember génállományát ugyanúgy módosítsuk, ahogy teszünk egyébként a kukorica vagy a szója génállományával. Igen, ezek valós aggályok, és az emberi fajt “javítani” vágyók eddig a történelemben jobb esetben bolondok, rosszabb esetben őrült tömeggyilkosok voltak.
További aggály, hogy ezeknek a kis mutációknak a további sorsáról keveset tudunk, és egy vitában védhető az az álláspont is, hogy ennek könnyen az lehet a vége, hogy elkezdünk minden betegségre ilyen javítgatásokkal, a javítgatások következményeire újabb javítgatásokkal reagálni, ameddig az ember egyszercsak ott találja magát, hogy evolúcióját nem a szelekció és az ivaros szaporodásból adódó kromoszóma-rekombináció fogja dominálni, hanem a mesterséges beavatkozás. Igen, lehet arra is gondolni, hogy ennek a végén szöcskelábú ugróatléták, két és fél méteres kosárlabdázók, kitenyésztett szexrabszolgák, fáradságot és kegyelmet nem ismerő szuperkatonák vannak. Igen, ezek létező aggályok, amelyekről beszélni kell. De ezek nagyon messzire vezetnek.
Most ott tartunk, hogy a hatékony tüneti kezelésekkel és a jó járványügyi stratégiával (amelynek része például a big data adatelemzés, már akkor észrevesszük hogy terjed a vírus mielőtt az első ember betelefonálna az orvosi rendelőbe) szelekciós nyomás alá helyeztünk egy vírust, melynek ugyanakkor terepet is adunk a gyors és hatékony mutációra, vagyis arra, hogy reagáljon a szelekciós nyomásra.
Ezen a ponton akár meg is nyugodhatnánk, hogy ezzel együtt a vírust kontroll alatt tudjuk tartani, és pár hullámon, meg a jellemzően azért a 70+ korosztályt érintő halálozásokon át végül a Covid-19 is betörik oda, ahol az influenzavírusok, meg még pár másik vírus van. Viszont nem tudjuk, hogy ez mikor jön el.
A Covid-19 sose azért volt veszélyes mert sokan meghalnak. Persze azért is, mert sokan meghalnak. De igazán azért veszélyes, mert az emberiség történetében friss vírusként random tud ölni az érzékenyebb fiatalok között is és azért, mert az emberiség leszokott arról, hogy a betegeket lepratelepeken izolálja, és mindenkit kórházban akar gyógyítani, a kórházat viszont, mint tavasszal Észak-Olaszországban, most Angliában, Amerikában, Magyarországon pillanatok alatt képes 100%-ra terhelni és ezzel olyan emberek halálát elődézni, akiknek egy normálisan működő kórházban bőven lenne esélye meggyógyulni.
A bizonytalanság tehát ott van, hogy nem tudjuk, mekkora az ár, amelyet fizetni kell azért, hogy a Covid-19 “betörjön” és szépen átmenjen olyan betegségbe, amely csak idősotthonokban és elfekvőkben okoz pánikot, mindenki más erős lázzal átvészeli.
Az mRNS alapú oltások lényegében azt mondják, hogy nemcsak szelekciós nyomást tudunk helyezni a vírusra, hanem a vírust ezúttal nem mint élőlényt fogjuk fel, hanem mint információt, és el tudunk helyezni a programban egy patch-et amellyel javítjuk a biztonsági rést.
Az aggályok (és a Pfizer-vakcina meg a többi vakcina esetleges hibái) ellenére ez a jövő útja. Pár éven belül egyre kevésbé lesznek az ehhez hasonló cikkek bizonytalanok. A vírus ugyanis az emberi társadalomban azt az érdekes immunreackiót váltotta ki, hogy fent leírt aggályok ellenére, a pánik miatt hirtelen elfogadottá, sőt ünnepeltté tett egy olyan technológiát, amelyet valószínűleg még nagyon sokáig kételyek öveztek volna.
Hogy ebben a BigPharmának van üzleti érdeke? Van. Lehet, hogy túllihegik a jelentőségét miközben nem fordítanak elég figyelmet a konzervatív kezelésekre, amelyek ugyanígy hatásosak lehetnek? Lehet. Lehet, hogy nem tudunk a mellékhatásokról? Nos ezt kétlem, mert az engedélyezési eljárás elég jól átlátható, és mindenki bőszen publikál róla.
Az oltás (és az oltást gyártó cégek) olyan pozícióba kerültek, hogy feloldozást adhatnak. Ahogy a pestisjárványt az érett reneszánsz, a spanyolnáthát a vidám húszas évek követték, úgy vágyik az emberiség most is arra, hogy végre lelazulhasson, ezt mutatja a sok illegális rave party is.
Az is régen ismert, hogy az információ is képes vírus módjára viselkedni, túlélni és szaporodni, amikor a mémek még hülye képeket és videókat jelentettek, ezzel viszonylag bőségesen foglalkozott (és foglalkozik) a tudomány is. A genetical engineering a koronavírus hátán mászik be a mindennapjainkba és ugorja át azt a gátat, hogy kukoricában, krumpliban, csirkében oké, emberben nem oké.
Ha az oltás hosszabb távon is hatásosnak bizonyul, akkor ez a tudás erősebb lesz a vírusnál, ahogy az már több kórokozó esetében is megtörtént. Persze erre is van evolúciós válasz: aki szándékosan elzárja magát az információtól, az sérülékennyé válhat, és “falon belülre” engedheti a vírust. Így lesz a hülyeség evolúciós tényező, de ez már egy másik történet.
