Tegnapelőtti hír, hogy 14 (aztán kiderült, hogy valójában 5) perc alatt fogyott el egy GINOP pályázati keret. Van ilyen, főleg akkor, amikor nagyon sok vállalkozásnak jönne jól bármi kis pénzecske így a járvány után. Valószínű, hogy a dologgal egy jóval profibb pályázatkezelő apparátus is megszenvedett volna.
A magyar pályázatkezelő apparátus sajnos minden, csak nem profi. Pedig lehetne az. A távoli múltban egy üzleti szférából átcsábított szakember, bizonyos Bajnai Gordon volt a vezetője és arca annak a szervezőmunkának, amely a magyar közigazgatás egyik figyelemreméltóan sikeres kísérletét jelentette.
Az EU akkor már nagyon régen támogatta Magyarországot, például a PHARE program révén, de nagy mennyiségű, szisztematikusan egyes szektorok fejlesztésére szánt pénz a belépésünk után kezdett érkezni.
A rendszer, amely a gononoszmedgyessy-gonoszgyurcsány kormány idején erre kiépült jelentősen eltért a magyar közigazgatás egészétől, noha az alapelvek azonosak voltak.
Volt egy irányító hatóság (a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség) amely tartotta a kapcsolatot a megfelelő EU-s szervekkel és döntött stratégiai kérdésekben. Így a nagy döntések centralizáltan, egy helyen, a kellő szakértelemmel bíró központban születtek. Meg persze itt lehetett megkörnyékezni a kormányt megfelelő korrupciós ajánlatokkal, de persze ilyen sosedenemdehogy történt, hova gondolunk.
Az egyes szektorokba szánt támogatásokat operatív program néven rendszerezték és a pályázókkal kapcsolatos napi munkát a szakminisztérium mellé telepítették. Tehát nem a szakminisztériumba, hanem mellé. A régimódi miniszteriális bürokrácia mellé odarakták az ún. “közreműködő szervezeteket”, amelyek formálisan a szakminiszter alatt, de “állam az államban” jelleggel működtek.
Itt végezték el a kulimunkát. Itt veszekedtek a pályázókkal, hogy nem, a belvízvédelmi munkákba nem fér bele, hogy vegyenek egy új harangot a templomba. Itt felügyelték a közbeszerzések kiírásait és itt engedélyezték a projektek egyes költségeinek kifizetéseit.
Ezekbe a szervezetekbe a közig szférán kívülről hoztak nyelveket beszélő mérnököt, jogászt, közgazdászt. A bérezés brüsszeli keretekből, az egyes operatív programokból fizetve, piaci alapon történt.
Ezeken a helyeken megszülettek azok a folyamatok, kialakultak azok a jó gyakorlatok, amelyek összehozták a magyar bürokratikus hagyományt, a nagyrészt vidéki pályázók nem épp nyugati ügyintézési kultúráját (urambátyám…) és a brüsszeli elvárásokat.
Persze nem volt ez a létező világok legjobbika, de mire eljött 2010, ez egy beállt, rutinosan működő, tanult szakemberekkel ellátott rendszer volt. Ráadásul a szakembergárda folyamatosan fejlődött, mert jogászokat küldtek el FIDIC (mérnöki) képzésekre és mérnökök vettek részt közbeszerzési tanfolyamokon, hogy rálássanak egymás területeire.
Aztán jött a Párt, Amelyik Tud Kormányozni, és az egészet szanaszét verte. Ezért szoktam én némi szkepszissel közelíteni az Okos És Határozott Lázár János megmondásokhoz, mert az ő kancelláriaminisztersége idején történt pl. az hogy a közreműködő szervezetnél dolgozó akkori barátnőmet (szakvizsgázott jogász, emellett addigra elvégzett egy egyéves FIDIC képzést, és közbeszerzési tanácsadó is volt) egy szép nap behívták, és elmondták neki, hogy az addigi 3-400 kiló nettója helyett felajánlanak neki valahol egy jogi előadói állást, bértábla szerint. Ami akkoriban azt hiszem valami 110 ezer forint volt. De ha jól viselkedik, majd lesz bérrendezés és felviszik 160-170-re valami pótlékkal. Vagy most kiadják a szabadságát, végkielégítését és mint a vadlibák elhúz innen. Utóbbit választotta.
Mert a Fidesz áramvonalasítani akart. Talán mondani sem kell, hogy nem sikerült, ugyanis a képzett szakembergárda elzavarásával a rendszer kb. azonnal letérdelt, mert arra se voltak képesek, hogy nagyobb formai hibák nélkül átadják a zsetont Simicskának.
Azóta is évi tíz és százmilliárdok mennek el amiatt, hogy a szervezett lopás valójában szervezetlen, rendszeresen kell tízmilliárdos mértékben lemondani számlák benyújtásáról Brüsszelben, mert nincsen minőségi elszámolást, könyvelést, menedzsmentet csináló szervezet. Pedig volt.
Persze megvan az oka, hogy miért nincs. A Boldog, Mengyi, Simonka nevével fémjelzett alrendszer, vagyis a helyi néhány tízmilliótól legfeljebb egy-két milliárdig hitelesített kicsi de sűrű lopás nem tud működni, ha van egy kontrollerekkel, mérnökökkel, jogászokkal felálló szervezet, amelyik nem úgy ellenőriz, hogy álarcos rendőrökkel ráront hajnalban a gaz közpénztolvajra.
Az ugyanis színjáték. Mármint nyilván a kemény fiúk elvégzik a rájuk bízott munkát, de igazán félni nem tőlük kellene, hanem attól, hogy már az első, szisztematikus lopásra utaló jelnél öt könyvelő-kontroller, mérnök, jogász kezd el veszekedni a kistérségi szpáhival, hogy helló, ne ásd ki papíron a Mariana-árkot a Nagykunságban, mert nem hisszük el, és három magaslest elszámoltunk turisztikai kilátónak, a negyediket nem fogjuk, találj ki legalább valami másik kamut mert ezt így nem lehet Brüsszelnek leadni.
Igenám, de akkor nem az lenne, ami most van, hogy a kistérségi szpáhi élet-halál ura, minden pénzek elosztója. A Fidesz uralma a hűséges kistérségi szpáhikra alapul, ők azok, akik begyűjtik a falusi szavazatokat, és ennek érdekében rettegésben tartanak mindenkit. Ők azok, akik nélkül a fű se nő, semmilyen forrásból semmilyen pénzt nem fizetnek ki, ha ők nem akarják. Cserébe egy bizonyos mértékben lophatnak. Viszont el kell viselniük, hogy 2-3 évente, Brüsszel megnyugtatására a legmohóbbak közül egyet-egyet kikapnak és bíróság elé állítanak.
A pályázati rendszer meg rosszul működik. De pont ez a lényeg, ha jól működne, nem lehetne ennyit lopni. Hanem csak annyit, amennyit Gyurcsányék loptak. Pedig az se volt kevés.
