A Diétás Magyar Múzsa a Fingszagrendet adományozza Hegedűs Zsuzsának, volt valóságos belső titkos tanácsosnak.
Mint ismeretes, a Fingszagrendet azok kaphatják meg, akik magatartásukkal továbbra is hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország továbbra is kellemetlenül fingszagú hely maradjon.
Hegedűs Zsuzsa Fingszagrendje kicsit mindannyiunké. Mindenki megérdemli, aki végülis elvan. Látja, hogy mi történik, azonban egész addig, ameddig nem vele történik, nem foglalkozik vele.
Hegedűs Zsuzsa se foglalkozott vele, egész addig, ameddig meg nem hallotta, hogy Orbán fajelméletről szónokolt a tusványosi dzsemborin. Ekkor megijedt. Ahol kevert fajúznak, ott vannak emberek, akikben feltolulnak emlékek. Nem a saját emlékei, de olyan emlékek, amelyek a szüleinek nagyonis saját emlékek voltak.
Orbán továbbra sem náci, Orbán fasiszta. Nem fajgyűlölőbb annál az átlag iskolázatlan bugris környezetnél, ahonnan jött, és ahonnan a barátait szereti válogatni. Az a kör, ahova Hegedűs Zsuzsa tartozik, a tanácsadói kör, nem ilyen bugrisokból áll, hanem olyanokból, akik igyekeznek a pénzre gondolni, miközben prostituálják értelmiségi önmagukat.
Néhányan, talán Hegedűs is, abba a hitbe is ringatják magukat, hogy ők azok, akik ezt a kimosakodott agresszív kapzsi parasztot (igen, még mindig a Doktor Miniszter Elnök Úrról beszélünk) formálják, és megakadályozzák a nagy hülyeségek csinálásában. Az ő fineszes tippjeik és tanácsaik csorognak le a napi politikába, ők maguk a miniszterelnök ravaszsága. Nélkülük a miniszterelnök csak egy agresszív pocakos téeszelnök lenne.
Aztán néhányuknak, mint most Hegedűs Zsuzsának is, eljön a felismerés: ez annyira primitív és annyira agresszív, hogy semmi sem szent. Orbán nem náci, nem akar ő senkit se kiirtani vagy akár csak megkülönböztetni. De ha ebből származik politikai nyeresége, akkor fel fogja hergelni a hamu alatt parázsló gyűlöletet.
Nem lehet kellemes dolog rájönni, hogy amit valaki nagypresztízsű tanácsadói állásnak gondolt, az valójában a megszálló németeknek a rekvirált kastélyban a túlélésért gazsuláló lakáj, akire a kastélyon kívül bujkálók pont ugyanolyan gyűlölettel gondolnak, mint az, akit kiszolgál.
Jön a szabadság pillanata, a nyilatkozat, ami célba talál, hiszen beszéli annak a rétegnek a nyelvét, akit elárult. Lassan-lassan jön az elfogadás is, őszintének tűnik a bűnbánat, neofita dühvel helyezkedik szembe azzal, amit eddig kiszolgált.
Aztán jön a fejfájós másnap és a felismerés: nincs hova mennie. Tíz év a Fidesz közelében azt jelenti, hogy öt perc alatt szembesítik olyan dolgokkal, amelyeket sehol, senki nem néz el és nem is tud félreérteni.
Visszamegy hát, lakáj már nem lesz, de az istállóban még tán megtűrik. Jár a #fingszagrend.
