Fingszagrend Barnabás Beáta Máriának

0
7

A Diétás Magyar Múzsa a Fingszagrendet adományozza Barnabás Beáta Máriának, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, és egyben főitkárhelyettesének.

Mint ismeretes, a Fingszagrendet azoknak adományozzuk, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország kellemetlenül fingszagú hely maradjon.

A főtitkárhelyettes asszony (azt hiszem elkerülhetetlen a párhuzam a zseniális magyar Vian-fordításban olvasható Alfőmérnök címmel) generáció szembenállást testesít meg azzal a döntésével, hogy a hírek szerint címe miatt tiltott le két előadást, mert azok a politikának esetleg provokatívnak tűntek volna.

- Hírdetés -

Ez a generációs szakadék az egymást körebedíjazgató, a nyolcvanas években elért eredményeiken üldögélő Szocsiban és Jaltában konferenciázgatásra nosztalgikusan visszagondoló, de most is amerikai utakat egymásnak leosztogató, idősödő tudóselit és az MTA kutatóintézeti hálózatában általában nemzetközi színvonalú kutatásokat folytató és napi kenyérgondokkal küszködő fiatal kutatógeneráció között van.

A Miniszterelnök Úr természetesen, mint minden ellentétet, ezt is kihasználja, nameg persze azt, hogy a főtitkárhelyettes asszony generációja a “ne ugrálj és nem lesz bajod” életmódban szocializálódott. Le kell hát tiltani a dzsendertémát, mert jajistenem, megvonják a Húsz Éve Mindig Innovatív Kutatások Professzori Főösztöndíját, és akkor mi lesz.

Eközben az utánpótlást jelentő generáció szép lassan elszivárog. De semmi baj, végülis az ötvenes években, mikor a komplett utánpótlás épp atombombákat gyártott Amerikában, akkor is ment tovább az élet.

A Diétás Magyar Múzsa gratulál, hogy sikerült becsicskulni és behúzott nyakkal alázatosnak lenni. Csak így tovább, a Miniszterelnök Úr majd kedvesen meghálálja. Igazából nem. Sose szokta. Nem szereti a csicskákat. Csak szüksége van rájuk.

Jár a Fingszagrend.

Previous articleGipszkarton panama
--->A lábon kihordott államcsőd