Az Európai Parlamenti választásokhoz közeledvén rögzítsünk egy tényt, amelyet sokan hajlamosak elfelejteni. Az EU legfontosabb eredménye, hogy nincs háború.
Itt van ez a cikk arról, hogy jönnek fel a kínai mobilok, mint a talajvíz. Pár gondolat erről, mert kapcsolódik ez sok mindenhez, amiről egyébként itt írni szoktunk.
2019. február 12-én kedden vagy kétezer ember vette körül az MTA épületét, ahol az elnökség nagyon diplomatikusan ugyan, de megvetette a lábát és nem hátrált meg Palkovics László miniszter központosító-tatárdúló törekvései elől. A dolog nincs tanulságok híján, ezekből most górcső alá (ilyenkor annyira ódivatú hírlapírónak érzem magam) veszünk párat.
Aki még esetleg nem látta: Szijjártó Péter savanyú arccal volt kénytelen végighallgatni Mike Pompeo amerikai külügyminiszter nyilvánosan megszégyenítő mondatait. Menjünk-e tartós élelmiszert venni? Takarítsuk ki a pincét? Még ne.
Azt többé-kevésbé el lehet magyarázni embereknek, hogy például a matematikai kutatóintézetet azért nem szabad bezárni, mert a számítógép matematikával megy, és aki több matematikát csinál, az jobban be tudja fűteni a számítógépet.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF), ez az alulról jövő kezdeményezés azt szeretné, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ne vegyen részt abban a tisztán pályázati finanszírozási modellben, amelyet jobb híján “Palkovics-tervnek” neveznek. Erről tartottak sajtótájékoztatót.
A Diétás Magyar Múzsa a Fingszagrendet adományozza Szűcs Lajosnak a Magyar Tenisszövetség elnökének.
Mint ismeretes, a Fingszagrendet azok kapják, akik tevékenységükkel hozzájárulnak, hogy Magyarország kellemetlenül...